A politikusok az adófizetők érdekére hivatkoznak, hogy az adóforintjainkért jobb szolgáltatást kapunk, ha majd a közszolgálatban dolgozók eddig garantált munkavállalói jogait megszüntetik, a közalkalmazottak egy részét az utcára teszik, a megmaradókat pedig úgy megfélemlítik, hogy zokszó nélkül elvégezzék az elbocsátottak munkáját is.

Egy szóval sem mondom, hogy elégedett vagyok a közszolgáltatásokkal. Csupán azt nem hiszem el, hogy eddig nem lehetett volna teljesítményt követelni, ha meg eltörlik a bértábla kategóriáit, attól majd lehet. Azt sem állítom, hogy ne volna abszurd például a dekoncentrált, illetve az egymással párhuzamos feladatot végző hivatalok burjánzása - ám ezek nem maguktól burjánoztak, hanem politikai, nemritkán személyes érdek öntötte alájuk a tápot. Egyik évben - mikor még nem oly tetemes a költségvetési hiány - azt mondják, hogy a modern államszervezetnek rendkívül bonyolult viszonyokat kell szabályoznia, egyre több a teendő, no meg az úgynevezett "szolgáltató állam" koncepciója is sok képzett ügyintézőt feltételez. Szükség van tehát a tapasztalt szakemberekre, nekik pedig tervezhető életpályára, törvény garantálta biztonságra. Úgy szokott szólni az érvelés, hogy a piaci szférában több a pénz, a közszolgálatban nagyobb a biztonság. Bizonyos periódusokban a politika maga is érdekelt abban, hogy földuzzassza az állami állások számát: ezzel csökkenteni lehet a munkanélküliséget és parkolópályára küldeni néhány nélkülözhető kádert.

Aztán, akár csak pár hónap múltán - például egy megnyert választást követően - éppen az ellenkezője válhat érdekké: költségvetési hiányt kell befoltozni, tartalékot képezni a ciklus végére. Nincs időtálló vízió arról, milyen lenne a hatékony, modern közszolgálat; helyette mindig a pillanatnyi szükség válik céllá.

Kérdés, hogy ez a "húzd meg, ereszd meg" folyamat folytatódik-e, egy-két év múlva lesz-e megint ereszd meg, vagy a közszolgálat viszonyai hosszú távra hasonulnak a versenyszféráéhoz. Itt is elveszti erejét a munkavállalói érdekképviselet, a dolgozók szolidaritást kevéssé ismerő, kenyérféltő versenytársaivá válnak egymásnak? Ezentúl nem a piaci szférában lesz több a pénz a munkavállalóknak, hanem a közszférában lesz kevesebb a biztonság? Ha a közalkalmazott könnyen és rugalmasan kirúgható lesz, és ebben a körben is munka nélküli tartalék hadsereg képződik, akkor végképp megszűnik minden szakmai függetlenség: például egy hatalomváltás a régi klientúra embereit az utolsó tisztviselőig olcsón lecserélheti az új klientúra embereire.

A munkáltató szempontjából a napszámos a legrugalmasabb munkaerő. Folyton ott álldogál az emberpiacon, de csak olyankor kell fizetni neki, amikor szükség van rá. Voltak jobb idők, amikor a hatékonyság e megközelítése a piaci szférában is rövidlátónak minősült; most viszont alighanem kipróbáljuk azt is, milyen szolgáltatásra lesznek képesek az állam napszámosai.