Itt van a pedofilnak nézett Népszava-fotós esete. Azért érdemes végigvenni megint, hogy lássuk, semmi más nem derül ki a sztoriból, mint hogy mindenki nullíkús tulok módjára viselkedett, senki nem vette magának a fáradságot, hogy normálisan beszéljen a többihez. Másként hogy kavarodhatna ilyen sztori?

Valahogy úgy volt, hogy a laptárs fotósa balatoni strandon fürdőzőket fényképezett, a fürdőzők meztelen gyerekeket fényképező pedofilnak nézték, ráhívták a rendőrséget, a rendőrök meg bilincsben bevitték a kapitányságra, átnézték a gépét, kiderült, hogy pedofil fotók nincsenek, a fotós tényleg fotós, nem valami aljas indokból elkövető. Ha modellezzük a történetet, és a taplóság mértékét csökkentjük, akkor a következő, rendkívül ütős eseménysort kapjuk: a fotóriporter kifárad egy strandra, körülnéz, megbeszéli a környezetében fürdőzőkkel, hogy ő mostan egy napilapnak fotózna, mert ugye senki nem azért jár strandra, hogy egy napilap címoldalán virítson kánikulaanyag-illusztrációként a rettenetes sörhasával, az alatta feszülő tízéves Speedóban, a mellszőrei között bujkáló tizennégy karátos török aranylánccal, hanem azért, hogy valahogyan kibírja a plusz harminchetes napokat. Tehát a fotós, miután pár emberrel megbeszélte, mi a helyzet, elkattintgatja a képeit, és kész. Na most, ha a fotós baromira siet, vagy lusta megbeszélni, vagy valami más dolog miatt akadályoztatva van a kommunikációban, akkor még mindig lehetnének normálisak a gyerekeiket féltő pedofilfób szülők, tehát miután látják, hogy fényképez, odamennek hozzája, megkérdezik, mit fotóz és miért, a fotós udvariasan válaszol, mindenki megnyugszik és hazamegy.

De ha már a szülők agya is elborult - a gyermekeiket féltőknél ez nem ritka -, és egy fotós láttán rögtön a rendőrséget hívják, akkor még mindig lehetne normális a helyszínre kiérkező közeg, bár itt már nemcsaka normalitásról van szó, hanem a törvények betartásáról, amia törvény őrzésével megbízott szervezeteknél különösen kényes téma kéne hogy legyen, tehát, hogy odamegy, kérdez, esetleg igazoltat és kész, nem pedig úgy viselkedik, mint a jó kommunista idők gyűlölt és megvetett erőszakszervezetének ostoba és tapló rendőre, aki a pisztollyal és gumibottal az oldalán, az államhatalommal a háta mögött bármit megtehetett bárkivel.

De ha már ez is el lett bunkózva, akkor még mindig lehetett volna normális valamelyik magasabb rangú rendőr, elnézést kérhetett volna a bilincsért, a fojtófogásért, a megalázásért, ahelyett, hogy hadoválni kezdett volna passzív ellenállásról meg egyebekről.

Garamvölgyi László álláspontját már a Magyar Nemzet-fotós ügye óta ismerjük: aki nem bűnöző, az viseljen láthatósági mellényt a műveleti területen.

www.nol.hu/szerda