Soron kívüli ügyintézés a Baumag-perben

Soron kívüli ügyintézést rendelt el a Fővárosi Bíróság elnöke a Baumag-ügyben -  tudatta a Fővárosi Bíróság (FB) sajtótitkársága kedden az MTI-vel.

A bíróság tájékoztatása szerint a Balázs László és 11 társa ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés  bűntette és más bűncselekmények miatt indult eljárásnál ez azt  jelenti, hogy az adott bíró által tárgyalt ügyek között ez az ügy a  tárgyalások időpontjának kitűzése során elsőbbséget élvez.

A döntés értelmében a bíróság szakmai vezetője három hónaponként köteles ellenőrizni a soron kívüli ügyintézés betartását.

Az ügyészség mintegy 130 oldalas vádiratában "Balázs László  elsőrendű vádlottat öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel  fenyegetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés  bűntettével, továbbá súlyos következményekkel járó csődbűntettel,  tőkebefektetési csalás bűntettével, számvitel rendje megsértésének  bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével vádolja" -  tartalmazza a közlemény.

A soron kívüli ügyintézést az FB elnöke azzal indokolta, hogy  már az ügy nyomozati szakaszában számos beadvány érkezett a  bíróságra a kisbefektetők részéről, és több olyan polgári per is  folyamatban van, amely összefüggésbe hozható a megindult  büntetőüggyel.
Az ügyészség vádiratában mintegy 150 tanú, továbbá szakértők  megidézését indítványozza, és jelzi, hogy eddig 1.810 sértett  jelentett be polgári jogi igényt. Az eljárás korábbi szakaszában a  polgári jogi igény biztosítására zár alá vétel történt.

Az ügy nagyobb terjedelmét mutatja, hogy a Fővárosi Főügyészség  127 kötet nyomozati iratot, 34 kötet mellékletet, illetve további  több doboz dokumentumot terjesztett a bíróság elé.
A Fővárosi Főügyészség múlt hét csütörtökön nyújtotta be a vádiratot a Baumag-ügyben.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.