"Nem"-es civilek
Kiérlelt döntési folyamat előzheti meg azokat az állásfoglalásokat, amelyekkel egy férfi hol a magyar asztmabetegek nevében, hol - mint most - az Önkormányzatok Országos Szövetsége égisze alatt gyakorolja a civilek kontrollját a közmédia világa felett, mindig meghatározott politikai csapásirányban. Aki asztmás, mind azt gondolja tévéről, rádióról, mint ő. Mint a hölgy, aki szintén a civil világ küldötteként korábban a Regnum Marianum Sportegyesület, most a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége üzenetét hordozza. Neki sem kell ellenszavazatokkal számolnia.
Ők csak a maguk módján sikeresek. Tartalmasabb eredményt ért el a civil szféra, amikor a volt budapesti SZOT-szálló emeletráépítését megakadályozva azt az állásfoglalást is kihozták a bíróságról, hogy nem lehet a civileket kihagyni az ilyen ügyekből.
Ez még nagyobb csapda, mint a szülők nevében nyilatkozó civilek által állított. Mit tegyek, ha még magasabbnak szeretném látni a szállót, mert laposnak találom a városomat? Most nincs esélyem. A mi civil világunk arra szerveződik, hogy hozzáértők elitcsapataival megfékezze a metróépítkezést, keresztbe feküdjön az M0-ásnak, leborotválja a SZOT-szálló tetejét, nemet mondjon az állatokra és ellenségeikre. Kimondják a nemeket mindenhol, ahol civil igen közlésére remény sincs. És a szerepkiosztás eleve népi hősként tünteti fel őket.
Példánkban a civil világ a politika vagy a hivatal ellenfeleként lép fel, még ha álcivilként is. Nem is igazi civil nálunk, aki nem a köz döntéseibe való beleszólás ambíciójával lép fel. Ha tehát nem politikus - csak épp a túloldalról nekifutva. (Mentség, hogy életképes, tehát új gondolat befogadására alkalmas új párt a rendszerváltozás óta nem alakult.) A magánvilág és az állam közötti terület bejátszása során most minden idegszál felfelé nyitott. Ezért csak az egyik baj, hogy antidemokratikus szál fonódik a köz-döntéshozatalba. A viszonylag kontrollálható, a demokratikus akaratképzés esélyét megadó politikai szférával szemben egy átláthatatlan, tartalmi és szervezeti ellensúlyok nélkül működő ellenerőt hoznak a politikai civilek. Az állam elleni atavisztikus bizalmatlanságunkból táplálkozó vak bizalomra is számíthatnak.
Eközben azonban magára marad a hétköznapi társadalom. Már alig jut civil erő oda, ahol az - egymást nem ismerő - embereknek a másikra, annak tudására, segítségére lenne szükségük. Ahol nem fölfele, hanem csak körül kellene nézni. Hogy mire? Hazai horizonton csak bizonytalanul tudnék rámutatni - ez maga a probléma. Így hát, ha a civil világ maga a politikai establishmenttől való megszabadulás - akkor ez a felszabadulás még várat magára.