Damen und Herend

Button és udvartartása büszkén lengette az antik vázákra emlékeztető díjakat tegnap délután a Hungaroringen. A fejedelmi trófeákat négy hét alatt kézzel festette a Herendi Porcelánmanufaktúra négy mesterembere.

Senki sem lepődött meg a Herendi Porcelánmanufaktúránál, amikor májusban azzal a kéréssel kopogtattak náluk a Forma-1-es Magyar Nagydíj szervezői: készítsék el a három díjazottnak járó dísztárgyakat. A 180 éves luxusmanufaktúrában már hozzászoktak a sportos megrendelésekhez: azon kívül, hogy több mint 20 éve egy 117 centiméteres, 37 kilogramm súlyú herendi vázával és egy teáskészlettel díjazzák Japánban a szumóbajnokokat, herendikkel tértek haza Budapestről többek között az 1996-os standardtánc-világbajnokok, a fogathajtó világbajnokok, 2004-ben a fedett pályás atlétikai vb győztesei, és a tegnap záruló úszó Eb helyezettjei is. Ők a díjak mellé a verseny "címerállatát", a hungarikumként tisztelt pulikutyát is megkapták, porcelán kivitelben.

Maguk a herendi darabok is hungarikumoknak számítanak, ezért esett a Forma-1-esek választása éppen a manufaktúrára. Külön erre az alkalomra készített mestermunkákat szerettek volna, így nem a korábban már megmintázott 15 ezer formából és 4000 mintából válogattak, hanem saját ötlettel álltak elő: a fél méter magas váza egyik oldalára a budai Vár látképe kerüljön, előtérben a Lánchíddal, a túlsó felére pedig a nagydíj F1-es, zászlós logója.

Nagy kihívásnak számít a váza domborulatára tájképet festeni úgy, hogy a gömbölyű felületen ne torzuljon a látvány - mégis vállalták a feladatot. Nehéz tőlük lehetetlent kérni, állítja Pucsek Brigitta kommunikációs vezető. Ha valaki kedvenc lovát kéri megfesteni, éppúgy nem probléma, mint ha gyermekei arcképét szeretné viszontlátni a váza falán. A megrendeléseknél egy szempont szerint mérlegelnek: nem ronthatja egyetlen darab sem a világszerte elismert márka imázsát, így "szeretlek, kis szívem" típusú felirat véletlenül sem kerülhet a klasszikus luxusárura.

Budapest látképe azonban jó szívvel. De még előtte a manufaktúra iparművészei megtervezik a formát, amelynek alapján elkészülnek az ókori vázák formavilágára emlékeztető, fedeles, neoklasszicista darabok, csipkeszerűen áttört fülekkel. A hófehér modelleket azután - amelyeket egyelőre az úgynevezett fehéráru kategóriába sorolnak - négy mesterfestő veszi ecset alá. Őket a Herenden dolgozó 450 festő közül jelölték ki a különleges szakértelmet igénylő feladatra.

- Technikai bravúr - summázza a végeredményt a cég marketingigazgatója, Kőrös Endre. Véleményében a megrendelők is osztoznak. Többszöri égetés után nyerte el végleges küllemét az alkotás: más hőfokon égett rá a máz, a körbefutó - győzelmi koszorúra emlékeztető - girlandok sűrű aranya és a színek. A csipkeszerű fül áttört felületét pedig még a porcelán nyers állapotában, hegyes, kétélű áttörőkés segítségével alakították ki. Hasonló szakmai trükköket vetettek be az alkotók a győztes csapatnak szánt 52 centiméteres fali tál elkészítésekor is.

A nemesi származást a díszvázákon és a tálon egyaránt a két ecset, azaz a Herendi Porcelánmanufaktúra védjegye és az egyedi számozás igazolja. Bár a világ 50 országába szállító manufaktúra arról is híres, hogy vállalják az eltört vagy hiányzó darabok pótlását, ebben az esetben ez is másképp van. Ezekből nem készül több, legfeljebb hasonló, jövőre. A készítők ezért azt ajánlják a győztes uraknak és hölgyeknek, bánjanak nagyon óvatosan a törékeny jószággal.

Minden bizonnyal úgy bánnak majd. És nem csak azért, mert egyetlen darab eszmei értéke meghaladja a hárommillió forintot, és nem is csak azért, mert ezzel olyan díszes tulajdonosi társaságba kerültek, melynek egykor tagja volt Viktória angol királynő, János Pál pápa, jelenleg pedig művészeken, hírességeken kívül számos államelnök, mint például az ománi szultán és a thaiföldi király is. Hanem azért, mert ez a méretes lakásdísz fogja őket emlékeztetni magyar nagydíjas győzelmükre.

Technikai bravúr volt a vázák festése
Technikai bravúr volt a vázák festése
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.