Tudjuk: semmilyen szervezet nem lehet hatékony, ha nem felel meg legalább három követelménynek: 1. Célra vezérelt (céljait pontosan megjelölik). 2. Teljesítménykövetelményeket kap és azokat számon is kérik. 3. Azok minősítik a munkáját, akikért létrehozták a szervezetet.

Nálunk a szervezeteket a célravezéreltség helyett az öncélúság, a teljesítménykitűzés és számonkérés teljes hiánya és a kiszolgálandó célcsoporttól való vészes elidegenedés jellemzi. Már régen véget kellett volna vetni a szervezetek és rangok gáttalan szaporításának. Számuk csökkentésével, összevonásokkal, célra vezérléssel, konkrét követelményekkel, szigorú számonkéréssel kell kikényszeríteni az adók hatékonyabb felhasználását. Nagy kár, hogy csak a közpénzek vészes fogyatkozásakor jut ez némelyek eszébe.

Ha megvizsgáljuk, hogy az elmúlt 16 évben milyen eredményesek voltak a minisztériumok által előkészített törvények és az azok végrehajtására szolgáló rendeletek, egyáltalán nem lehetünk elégedettek. Ritkán született koherens szabályozás, nem kapott elég teret a problémák holisztikus megközelítése és a megoldások rendszerszerű kialakítása. A teljesítőképesség növelését fölül kell kezdeni.

A kevesebb minisztérium azt jelenti, hogy a bürokratikus szervezetek - ha az irányításuk hatékony és célratörő -, házon belül elvégezhetik a szükséges egyeztetések túlnyomó részét, így a jogkör- és hatalomféltés kelet-európai reflexe kisebb teret kap(hat). A modern élet jellemzője az, hogy tudással uralni csak részterületeit lehet, de minél fejlettebb társadalomban élünk, annál inkább és annál mélyebben függ össze minden mindennel; a részismereteket szakadatlanul szintetizálni kell, erre pedig az országirányitás szintjén csak a jól vezetett, nagy és összetett szervezetek képesek.

A nagyobb hatású és hatókörű szervezetek lehetőséget jelentenek arra, hogy a mundérvédő mentalitás hátrébb szoruljon, mert, ha egy kormány túlságosan széttagolt, akkor a "talaj menti káderek" gyakran egymás elleni presztízsharcokkal foglalják le egymást. Egyébként pedig minél nagyobb hatókörű egy hivatal, annál többet kellene foglalkoznia az általa moderált terület stratégiájával. Márpedig a stratégiai gondolkodás hiánya az egyik legtöbb gondot okozó baj a mai közéletben, ennek pedig legfőbb oka a szellemi restség. Mert sokkal könnyebb a felszínt vakargatni, mint leásni a lényegig és megalkotni a működőképes jövő stratégiáját. Pedig minden törvényt, rendeletet és szabályt ennek fényében kellene megalkotni.

A kevesebb minisztérium és főhatóság nagyobb esélyt ad arra, hogy kiderüljön, ki teljesít és ki nem, ki az, aki húzza a kocsit, és ki az, aki fékezi. Ki az aki csak szövegel és ki az aki tesz is. Kiderülhet, kinek vannak saját eszméi, gondolatai, mert mint Széchenyi Istvántól tudjuk, akinek nincs, az nem képes mások eszméit sem képviselni, nemhogy megvalósítani.

Ha kevesebb a főhatóság és kisebb a létszám, akkor kevesebben ragaszkodnak görcsösen azokhoz a döntésekhez és pénzekhez, amelyek sokkal jobb helyen lennének a régiók, a kistérségek, vagy a települések hatáskörében. Ma az ország legnagyobb lehetősége a döntési súlypontok áthelyezésében van: a fejnehéz rendszert a derékra és a lábra kell súlyozni, mert a törzs és a lábak nem képesek elhordozni ekkora vízfejet. Vajon a pénz- és kegyosztókon kívül kinek érdeke, hogy naponta több tízezren utazzanak fel akár az ország legtávolabbi részéből is valamit "elintézni" a fővárosba? Ki fizeti meg az így kiesett munkaidőt, az utazás költségeit, a környezetterhelést? Az ésszerűen megtervezett, az emberek okos gyülekezeteivel megtárgyalt, konzekvensen, ám megfontoltan végigvitt decentralizáció több helyi kezdeményezést éleszt és esélyt ad rá, hogy az 1990 óta drámai módon megnőtt régiós különbségek csökkenjenek.

Nálunk mindenből országos ügyet kell csinálni, hogy végre kedvet kapjon intézkedni a hatalom. Ezért aztán lényegtelen ügyek veszik el a figyelmet, a szellemi kapacitást, az időt, az erőforrásokat a lényegesek elől. Abból, hogy a fejétől bűzlik a hal, nem következik, hogy csak a feje bűzlik. Tévedés , hogy csak és kizárólag fent van tennivaló. Van mindenütt. A sikeres reform titka, hogy mindenki magán kezdi.

A szerző kandidátus