Nincs kétség: Landis doppingolt

A B próba igazolta az első teszt pozitív eredményét, azaz a szabálytalanul magas tesztoszteronszintet Floyd Landisnél, a Tour de France országúti kerékpáros körverseny győztesénél - jelentette be szombaton a sportág nemzetközi szövetsége (UCI).

Ezek után a tengerentúli kerekest várhatóan megfosztják elsőségétől - ő lesz a franciaországi viadal történetének első bajnoka, akit utólag diszkvalifikálnak -, az UCI pedig két évre eltiltja. A Tour győztese ezt követően az eredetileg másodikként zárt spanyol Oscar Pereiro Sio lesz. Csapata, a Phonak a szombati bejelentés után máris közölte, hogy szerződést bont vele.

"Landis vétett a klub etikai szabályzata ellen, ezért menesztjük. Különböző fórumokon megpróbálja majd bizonyítani igazát, de ebben a harcban a csapat már nem kíván részt venni" - áll a Phonak közleményében.

Az ártatlanságát hangoztató, 30 éves Landis korábban már jelezte: amennyiben bűnösnek nyilvánítják, a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul, és esetleges eltiltása után is folytatni fogja karrierjét. Ezt egy közlemény útján szombaton is megerősítette: "Soha nem éltem tiltott szerekkel, így tesztoszteronnal sem. Én voltam a legjobb a Tour de France-on, ezért vagyok én a bajnok. Az ügyvédeim már felkészültek a különböző jogi lépések megtételére" - írta.

Az amerikai kerekes az A próba pozitív eredményének közzététele óta azzal védekezett, hogy a magas tesztoszteronszintet a szervezete produkálta, tehát természetes hormonról van szó. Landist a július 23-án zárult viadal 17. szakaszán aratott győzelme után, Morzine-ben ellenőrizték.

(MTI)

Landis: Ez megvan!
Landis: Ez megvan!
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.