Csodálom azokat, akik szörnyű csalódást éreznek amiatt, hogy a magyar labdarúgó NB I aranyérmese rapid módon - és nem csekély különbségű összesítéssel - kiesett a Bajnokok Ligája kvalifikációs szakaszában. Egyrészt már az Újpest-Vaduz UEFA Kupa-paródia (0-4) előtt is idézőjelbe lehetett tenni mind a "labdarúgót", mind az "NB I-et", mert annak, amit futball címén idehaza - és milyen hosszú ideje! - művelnek, az égvilágon semmi köze a sportághoz meg az első osztályhoz; másrészt a Megyeri úti "Magyarország-Liechtenstein" kiselejtező valósággal láthatatlanná tette hazánkat a labdarúgás világatlaszában.

Illúzió addig sem volt, ám azzal a blamázzsal még ebben a "luftballban" is határvonal rajzolódott, merthogy nagyobb égés egyszerűen elképzelhetetlen. (Létezik persze nyolcgólos vereség is, de a "vaduzi" négyes már olyan mély szint, hogy a szégyen aligha fokozható.)

Ehhez képest a Debrecen 4-1-es kudarca a sosem hallott Rabotnicskival szemben szinte ki sem kezdi a tűrőképességet. Macedónia 70., Liechtenstein 124. a világranglistán (Magyarország a 84.), így aztán reálisan csak annyi állapítható meg: a papírforma érvényesült.

Jovanovszki, a skopjei edző ettől függetlenül emelkedetten nyilatkozta: "A klub történetének legnagyobb sikerét értük el." Ám a tréner csak úgy hiszi. Mi, akik tisztában vagyunk vele, mi folyik itthon, azt is tudjuk: a diadalmas szavak csupán azért hangozhattak el, mert a szakvezető ritkán jár Magyarországon.

A futballt illetően: óriási szerencséjére. (H. I.)