Flashmob a zsidónegyedért

A Sófár Egyesület ötperces demonstrációt szervez „a zsidóbarátzsidónegyedért” augusztus 17-én, este 6 órára, a Herzl térre, a Dohányutcai zsinagóga elé.

A demonstráció résztvevői ébresztőóráik csörgetésével kívánják felhívni a figyelmet az erzsébetvárosi zsidó kulturális értékek védelmének fontosságára.

A pesti zsidónegyedben az elmúlt évek alatt számos régi házat bontottak el az önkormányzat hozzájárulásával, és helyettük olyan modern épületeket emeltek ott, amelyek a szakértők és civil szervezetek szerint nem illenek a környékre.

„Kinyilvánítjuk, hogy egy patinás zsidónegyed rehabilitációja Európa szivében nem szólhat kizárólag épületekről, lakókról, befektetőkről és városvédőkről. Szól a kakas még.” – olvasható az egyesület közleményében.

A demonstráció formája a divatossá vált „flashmob” lesz, ami azt jelenti, hogy a résztvevők rövid időre összegyűlnek a helyszínen, majd azonnal szétszélednek.

A flashmob eredeti formájában azt jelentette, hogy előre meghirdetett időpontban sokan összegyűlnek valahol és ott szokatlanul viselkednek, majd eltűnnek.

A szervező Sófár Egyesület azt kéri, hogy minden résztvevő hozzon magával ébresztőórát vagy mobiltelefont, és felhívják a figyelmet, hogy a „Szól a kakas már” című régi dal szövege letölthető innen. Ezt a dalt fogják ugyanis elénekelni a rendezvényen.

„Azt akarjuk, hogy a városrész jövőjéért felelős politikusok, intézmények tegyenek gyors és hatékony lépéseket azért, hogy kibontakozhasson a zsidó kultúra a régi pesti zsidónegyedben.” – hangoztatják a szervezők.

A pesti zsidónegyedben egy évszázaddal ezelőtt pezsgő, színes, multikulturális forgatagot alkottak az itt élő zsidók és magyarok. A huszadik század kataklizmái azután lecsendesítették az utcákat, bezártak az üzletek, lerobbantak a házak.

Viták, botrányok kíséretében rohamtempóban folyik az elhanyagolt, romos erzsébetvárosi háztömbök rehabilitációja, amelyet a Sófár Egyesület üdvözöl ugyan, de aggodalmát hangoztatja azért, hogy a nagy igyekezetben a negyed ne csak a nevében maradjon zsidó.

„Ne várjuk tétlenül, hogy a maradék maradéka is az enyészeté legyen! Ha ma nem cselekszünk, holnapra már csak az emlékezés fájó lelkiismeretfurdalása marad nekünk.”

(forrás: NOL)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.