A miniszter fékez a mentők előtt

A miniszter rövid haladékot adott a mentősöknek és önmagának, de a tíz- százalékos leépítés tervéből nem enged. A kórházak és betegszállítók egyeztetést, a lemondott főigazgató pénzt és átgondolt szerkezetváltást követelnek, a dolgozók nem hisznek a csodákban.

Az egészségügyi miniszter egy lépéssel hátrált a mentőszolgálat kedden bejelentett tízszázalékos leépítésével kapcsolatban. Az a hír ugyanis valóságos lavinát indított el. A mentők főigazgatója, Takács Zoltán tiltakozásként lemondott, a szakszervezetek felháborodtak, állásukat és a betegeket féltő dolgozók, meglepett szállítószervezetek, kórházak kérték a minisztert: gondolja át még egyszer a döntést. Ezt megelőzően a miniszter bemutatta az általa kinevezett új főigazgatót, Gorove Lászlót, Takács eddigi helyettesét. Gorove megbízása a tisztségre kiírt pályázat elbírálásáig szól. A miniszter arra nem adott választ, hogy mikor írja ki a posztra a pályázatot. Mint mondta: egy éve van rá.

Molnár Lajos annyit engedett, hogy tegnap az "azonnali" szót módosította, s elnapolta a tízszázalékos leépítést. Ezt ő egyébként kezdettől fogva struktúraátalakításnak, s nem leépítésnek nevezte. Szerinte csak annyi történik, hogy az egyszerűbb betegszállítási feladatokat kiszervezik a szolgálatból, így a korábban erre fordított pénz és energia a sürgősségi betegellátás fejlesztésének forrása lehet.

Nem is a betegszállítás "leválasztása" okozta a botrányt. A mentőszolgálat által nem vállalt feladatokat átvevő betegszállító szervezetek tegnap már nagy megelégedettséggel nyilatkoztak a tervezett változásról. Csak arra kérték Molnár Lajost: a váltás ne legyen kapkodó. Legyen egyértelmű, hogy ki és mikor kérhet szállítást, az mikor indokolt, mindehhez pedig kapjanak elegendő pénzt is. Legyen a biztosító figyelemmel arra, hogy évről évre nő a rendszeresen kezelésre járó betegek száma. Ma a meghatározott és nem növelhető összegből a betegszállítást 42 magáncég, illetve az OMSZ végzi, 60-40 százalékos arányban osztozva ezen a piacon.

Egy-egy megtett kilométerért ma 82 forintot fizet a biztosító, ami csak akkor elég, ha egyszerre több beteget visznek. Így a szervezettség mind a fenntartóknak, mind a szolgáltatóknak érdeke. A szervezet szerint a teljes különválással a szállítás tervezhetőbbé válik: vagyis többé nem fordulhatna elő, hogy egy-egy betegnek akár egy egész napot kell indulásra készen várakoznia.

A miniszter kedden azt is bejelentette, hogy a leépítéssel felszabaduló mentőkocsikat felajánlja a kórházaknak. Ez utóbbiak fellélegeztek, amikor kiderült, hogy ez csupán lehetőség. Nem tudtak volna velük mit kezdeni ugyanis.

A mentőszolgálatnál egyébként értékelik a miniszteri haladékot, de a megoldást továbbra sem látják.

Toma Lajos, a Mentődolgozók Szakszervezetének vezetője szerint továbbra is bizonytalanok a kollégái. A halasztás ellenére elbocsátások várhatók, de azt, hogy kire nem lesz szükség, ma még senki sem tudja.

- Teljes erővel dolgoznak a kollégák, a 12 órás szolgálatból 11 és fél órát az utakon töltenek. Nehezen elképzelhető, honnan küldenek majd el embereket, hisz az adminisztrációs és a műszaki munkakörökben már volt leépítés, itt már nem is maradtak olyanok, akiket elküldhetnének. Várható, hogy a mentésben közvetlenül részt vevő szakképzetlen, illetve nyugdíjas kollégákat érinti majd az intézkedés, de aktív korú mentőápolók, gépkocsivezetők elbocsátása sem kizárt - mondta a szakszervezeti vezető, aki egyeztetést kezdeményezett a munkaügyi miniszterrel a bejelentett változásokról.

A tervezett elbocsátások előtt, épp egy éve hirdetett létszámbővítést a szolgálat: kétszáz főnek ajánlottak állást, elsősorban a kivonulók arányát akarták javítani, a létszámhiány miatt ugyanis akkor már csaknem félszáz mentőkocsi esett ki a munkából. A mintegy 210 mentőbázis közül száznál ma sincs mentőorvos vagy mentőtiszt. A tavaly júliustól érvényes túlóra-korlátozás, illetve a pénzhiány miatt elrendelt túlóratilalom több helyen is a huszonnégy órás szolgálatok korlátozását eredményezte, de ezt nem mindennap képesek biztosítani.

A sürgősségi betegellátás átalakítása a korábbi kormányprogram egyik fő pillére volt: azon belül a legtöbb pénzt az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) fejlesztésére ígérték. A végcél az, hogy a mentő minden segítségre szorulóhoz 15 percen belül érkezzen meg.

A dolgozók nem értik

A lapunk által megkérdezett két mentőtiszt az ország két, egymástól távol eső pontján dolgozik, de ugyanúgy nem látják, hol lehetne még hatékonyabbá tenni a munkát. A dunántúli mentő szerint már most is vannak olyan napok, mikor orvos vagy mentőtiszt nélkül kell kivonulniuk a kocsiknak. Az egyik budapesti állomás mentőtisztje pedig azt mondja: bár feszített tempóban dolgoznak, az utóbbi időben a betegeknek többet kell várniuk a kocsikra. Amióta pedig a túlórák tilosak, havonta mintegy harmincezer forinttal kevesebb kerül a borítékjukba.

Betegszállítás helyett a "mozgó kiskórházakként" mûködõ rohamkocsiknak adna utat a miniszter
Betegszállítás helyett a "mozgó kiskórházakként" mûködõ rohamkocsiknak adna utat a miniszter
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.