Tagtoborzó radikális fellépés

A kormányfő által meghirdetett megszorító csomagot - demonstráció ide vagy oda - nem sikerült visszavonatniuk a szakszervezeteknek. A tiltakozó akciónak azonban mégis lett eredménye - igaz, csak a kezdeményező Liga számára. A tömörüléshez folyamatosan érkeznek a csatlakozási szándékot jelző megkeresések.

A Ligához fél éve már csatlakozott 32 ezer tagjával a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége. A fúzióval a konföderáció az MSZOSZ és a közszférát képviselő SZEF mögött a harmadik legerősebb érdekvédelmi tömörülés lett a maga 135 ezer tagjával. Az utóbbi hetekben csatlakozott a Ligához ezer tagjával a Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezete, a Flextronics sárvári, nyíregyházi, zalaegerszegi és tabi telephelyén működő és az esztergomi Suzuki-gyárban alakult, fellépésével nagy vihart kavart szakszervezet is. Az eddig az Autonóm Szakszervezetek Szövetségéhez és a Szakszervezetek Együttműködési Fórumához tartozó tömörülések közül többen is jelezték, hogy heteken belül "átigazolnak".

- Nem csodálkozom azon, hogy egyre többen pártolnak át az utcai és verbális aktivitást egyaránt kifejtő Ligához - mondta lapunknak Thoma László szociológus, aki szerint az MSZOSZ-t "lebénította" a miniszterelnök-jelölttel a választás előtt folytatott alkudozása. "Az alkuk sehová nem vezetnek" - hangsúlyozta. Thoma úgy látja: az a szakszervezet erősödik, amelyik aktívabb, mert legalább szimbolikus jelentőségű cselekvéseivel növelni tudja a népszerűségét. A Liga erről tanúbizonyságot tett, hiszen Gaskóék voltak a Képviselői Irodaház melletti tiltakozó demonstráció kezdeményezői is. Az más kérdés, hogy a tervezettnél lényegesen kevesebben vettek részt a tüntetésen. A tiltakozás ugyan nem perspektíva, de legalább valami halvány reménysugarat ad az érdekeik védelmében fellépőknek - tette hozzá Thoma.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.