Milliárdos kártérítés a Combinók miatt?

A kormánykoalíció szerint politikai felelősség van, viszszaút azonban nincs: kitartanak Demszky Gábor főpolgármester-jelölt mellett. A BKV hárommilliárd forintos kártérítésre tarthat igényt a meghibásodott Combino-villamosok kapcsán.

A villamosbotrány ellenére is kitart az MSZP Demszky Gábor koalíciós főpolgármester-jelölt mellett - jelentette ki Molnár Gyula, a szocialisták budapesti elnöke a napokban az InfoRádióban. "Ha a villamosok ügye így megy tovább, akkor adott esetben közösen szenvedjük el a következményeit. De nincs visszaút" - mondta. Elismerte ugyanakkor, hogy az ügyben van politikai felelősség, főként a beszerzés körül, a szakmai felelőst pedig szerinte a BKV vezérigazgatójának kellene megneveznie. Hasonló szellemben nyilatkozott Lakos Imre, az SZDSZ budapesti elnöke is.

A politikai nyilatkozatokat tegnap a szakmaiak követték. Dirk Rösler, a Siemens projektfelelőse tájékoztatót hívott össze a sorozatosan meghibásodott Combinók kapcsán. Itt elsősorban az merült föl kérdésként, hogy a gyártó Siemens kötelezhető-e kártérítésre. Dirk Rösler kitért a válasz elől, csak annyit közölt: "az a szerződésben szerepel, és utána kell nézni". Felszólításának eleget tettünk: nos, több mint hárommilliárd forintos kártérítési igénnyel élhet a BKV a hibás Combinók miatt a Siemensnél.

Nézzük, miről volt hajlandó beszélni Dirk Rösler: elmondta, hogy az új járműveket ugyan több ezer kilométeren tesztelték, de "élesben" nem, csak úgy, hogy az utasokat homokzsákokkal helyettesítették. Azt elismerte ugyanakkor, hogy a Budapestre szállított első három Combinóval (ezek hibásodtak meg szombaton, vasárnap és hétfőn) nem futottak próbaköröket a gyártó tesztpályáján.

A Siemens projektfelelőse közölte: az elmúlt napok üzemzavarainak egyike a fékrendszert érintette, a másik két esetben pedig az ajtó hibásodott meg. Reményei szerint holnapután már forgalomba is állhat a szombaton meghibásodott Combino. Csakhogy összesen hat járművet vontak ki a forgalomból. Hogy mikor állhat üzembe valamennyi, arra nem tudott választ adni.

Típushibának minősül, hogy a Combino-ajtók felmondták a szolgálatot, ez a Siemens szerint az elmúlt két hétben összesen harminc esetben fordult elő. Az ajtókat egyébként nem ők, hanem egy osztrák beszállító készíti, akivel felvették a kapcsolatot.

A Siemens válasza

"A BKV vezetői körültekintően tervezték meg a nyári nagykörúti rekonstrukciós munkákat, a Siemens pedig az áramellátó rendszer felújításának fővállalkozójaként maximálisan figyelembe vette a korábban megfogalmazott elvárásokat" - írta a főpolgármesternek címzett válaszlevelében Beke-Martos Gábor, a Siemens Zrt. vezérigazgatója. Mint ismeretes, a főpolgármester hétfőn levélben kérte fel őt, hogy tegyen meg mindent a felsővezetékek rendszerében és a járműben az utóbbi időben keletkezett hibák minél előbbi kijavításáért.

Elszáll vagy sínen marad?
Elszáll vagy sínen marad?
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.