A köztér értünk van

Hogy a várossal baj van, aligha kétséges. Ha túllendülünk a piszokproblémán, meg az egyéb kötelező demszkyznivalókon (a név lakóhely és tetszés szerint behelyettesíthető), végül valószínűleg oda lyukadunk ki, hogy a hiba a mi nyomorult készülékünkben van. Valahol.

Nem használjuk a köztereket, illetve a tényleges lehetőségeinkhez mérten csak igen kevéssé használjuk ki őket. Pedig a köztér értünk van. Meg általunk. De ha nem gondozzuk, nem mozgatjuk rendszeresen, berozsdásodik. Ha legalább kellemes rozsdabarna volna - de szürke, kopott télikabátszínű és olyan, mint a szombati Nap-kelte: hót unalmas.

Az Európai Építészhallgatók Alkotótáborának résztvevői ezen szeretnének változtatni. Az 1981-ben Liverpoolban alapított diákszervezet, az European Architectural Students Assembly (EASA) tizenöt éve mindig más és más országban rendezi meg kéthetes nyári programját - az idén először Magyarországon. A pannon különítmény két évvel ezelőtt pályázott a rendezés jogáért, azóta azon dolgoznak, hogy július 23-tól augusztus 6-ig jól és hasznosnak érezzék magukat a 39 országból hazánkba látogató építészhallgatók. Mind a 365-en.

A tábor tematikus, az idei mottó common:place, azaz köz:hely, a szónak mindkét értelmében. Tereink sokszor banálisak, s banalitásaink túl sokszor kapnak teret köznapjainkban - valami ilyesmit üzenhet a cím. A szervezők huszonnyolc workshopot hirdettek meg a téma körüljárására, ezek közül néhány nyilvánosan zajlik.

- Nagyon fontos például a Közből közös című akció, amelynek célja, hogy a Dankó utca 18. alatt lévő foghíjtelket a lakók, szomszédok bevonásával olyan hellyé, tényleges közös térré alakítsuk, amit aztán majd bárki szívesen használ - mondja Rab Judit, a workshopok koordinátora. Szombaton például a gyerekeké volt a munka oroszlánrésze: festékes lufikkal tették barátságosabbá a szürke tűzfalat.

Az Újra:hasznosítás című workshop során a résztvevők olyan köztereket keresnek, figyelnek meg, ahol műveikkel beavatkozhatnak a város életébe. - Eldobott, már nem használt anyagokból utcabútorokat készítenek, amelyeket aztán Budapest különböző helyein állítanak fel, majd a városlakók rendelkezésére bocsátják. Rab Judit szerint, ha sikeres a dolog, és kapnak területhasználati engedélyt, akár a tábor után is maradhatnának a bútorok.

Az Üllői út és a Ferenc körút találkozásánál lévő Angyal István téren egy kihajtható, hasában utcabútorokat rejtő nagy, narancssárga doboz kap helyet, ami már önmagában is eléggé figyelemfelkeltő jelenség - ezt a hatást pedig csak fokozza az út mentén elhelyezett, szintén sárga zászlócskák sokasága. Az Outside the box workshop célja, hogy megtalálja a tér identitását, kialakítsa saját brandjét, márkáját, így szabadítva meg azt a mindent elborító kereskedelmi logók fojtogató hatásától. Különböző reklámtechnikákkal, például szórólapozással, hangosbemondóval próbálják az emberek figyelmébe ajánlani ezt a kicsit elhanyagolt teret.

Az Arany János utca 33. alatti üres kirakatba pólófestők költöznek, akik nem egy-egy világcég emblémáját viszik a pamutra, vászonra, hanem Budapest utcáit, tereit próbálják népszerűsíteni ily módon.

A Led attack résztvevői mágneshez erősített ledekkel "támadják meg" Budapest különböző fémből készült objektumait. - Tervezünk egy úgynevezett villamosdobálási akciót, amelybe a városlakókat is be szeretnénk vonni. Mindenki dobálhat villamost, aki akar. Ez nyilván éjszaka zajlik majd, a ledek ugyanis sötétben érvényesülnek igazán. A műfaj maga akár sajátságos street artnak is felfogható, az akció után viszont nem marad nyom, minden eltávolítható. Mikor megjegyzem, hogy mostanában a nagy meleg, illetve a légkondicionáló hiánya miatt amúgy is sok polgárnak támad kedve Combinót dobálni, Rab Judit kissé elkeserít: az új Siemens szerelvényekre nem nagyon ragad a led, abban nincs elég fém, sajnos. A fiúk már kipróbálták.

A kérdésre, hogy miért pont a köz:helyet választották idei témául, Rab Judit úgy felel, hogy szerinte Magyarországon elkeserítő a helyzet, már ami a közös terek használatát illeti. - Szombaton például össznépi reggelit szerveztünk a Hősök terére, majdnem négyszázan ettünk a földre terített fehér terítőknél, mikor egy hölgy odajött, és közölte, hogy ez gusztustalan, és egyáltalán, hogy mit csinálunk mi itt, mit fognak gondolni a turisták. Felvilágosítottuk, hogy ez egy köztér, bárki használhatja, bármilyen célra, amíg ezzel másokat fizikai értelemben nem korlátoz. Az a baj, hogy itthon a tereket az emberek kizárólag átmenő forgalomra használják. A táborral, a figyelemfelkeltő workshopokkal az a célunk, hogy megértessük az emberekkel, ők is beleszólhatnak a környezet alakításába.

Hogy a köztér nemcsak közlekedésre való.

Reggeli a Hõsök terén
Reggeli a Hõsök terén
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.