Béka- (béke-?) perspektíva Tisztelt Such György Elnök Úr!
Bár nem kérdezgettem sorra a kollégákat, mégis egészen bizonyos vagyok benne, hogy a legtöbben jól érezzük magunkat itt a Józsefváros belsejében, ahol boltos, patikus, cipész, zöldséges, virágos, vendéglős, órás évtizedes jó ismerős; és nem vágyunk valami sebtében fölhúzott kültelki médiakaszárnyába, hogy ott szoronghassunk MTV-s és Duna televíziós kollégáinkkal összevontan és könnyen szemmel tarthatón.
Ugye furcsa volna, ha október 23-án a koszorúzók egy bank, vagy egy biztosító épülete előtt hajtanának fejet (ha ugyan az emléktáblát meghagyja az új tulajdonos...).
"Döntsön a PIAC!"- ezt a lózungot hallgatjuk egy ideje. Ahogy elnézem a bulvársajtót, a kereskedelmi rádiók és televíziók kínálatát, a piac már döntött. Hatékony alattvalóképzés és idomítás zajlik egy magát demokráciaként meghatározó államban. Hogyha ezt elfogadjuk: Ön mától egy teljesen fölösleges intézmény élén áll. Már csak azért is, hiszen Politikusné Őnagysága az ő Ura képét óhajtja látni a képernyőn, s nem hangját hallani a hangszóróból. Tehát a Magas Politika számára úgyszólván mindegyek vagyunk. Hírműsorainkból immár ötödik éve dübörög a heroikus kudarc-propaganda, s ezt derűs nyugalommal viseli a hatalom. Vörösmarty nemzethalál vízióját a Magyar Rádió Krónika műsorai sulykolják napra nap, így lassan indokolt a mondat végi kérdőjel: "Él nemzet e hazán?"
Hadd archaizáljak egy kicsit: nem oly rég egy XIX. századi német közgazdász elmélete nyomán gyakorta emlegettük a lét és a tudat összefüggését. Ugye emlékszik?
Elnök Úr! Kérem, nézze meg a Magyar Újságírók Országos Szövetsége honlapján a 2005 novemberében megalkotott rádiós minimálhonorárium-táblázatot! Kiszámoltam: az én rádiós jövedelmem a 30,5 százaléka (harminc egész öt tized százaléka) a MÚOSZ által javallt minimál honoráriumnak. Senki zsebében nem kurkászom, de tudom, nem rám pikkelnek a főnökeim, tehát ez az arány valószínűleg jellemző. Meglehet, az újságírószövetség szakemberei tévedésből nem adták az Utópia címet táblázatuknak, de kérem Önt, nézessen utána, hogy a balti államok, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia - a rendszerváltott EU-tagországok - rádiósai milyen anyagi feltételek mellett végzik munkájukat.
És még egy XIX. századi klasszikus nyomán: "pénz, paripa, fegyver":
1. Utazásra, szállásra, ismétlések díjára (törvényellenesen) nincsen pénz; színészek, szakértők, szerzők, külsős alkotók honoráriumára jószerivel szintén nincsen.
2. Kevés a műsorkészítéshez igénybe vehető autó. Hogyha mégis van szabad kocsi, ingyen vezetjük.
3. A riporterek öt-hat éves minidiszkekkel dolgoznak. Efféle készülékeket egy japán kiskamasz évente dob el.
Bár átálltunk a digitális technikára, igényes hangzásvilágú műsorok készítésére mindöszsze két stúdiónk alkalmas.
Amelyikünk teheti, otthon montíroz a saját számítógépén, az így-úgy "lett" programjával. A gépek beszerzéséhez, karbantartásához, a programok frissítéséhez a Magyar Rádió nem járul hozzá.
Hogyha itt tart a lét, hol tarthat a tudat?
Állandó és kölcsönös veszélyeztetettség érzés, kölcsönös bizalmatlanság, néha gyűlölet, homo uzion-iuzion. (No tessék, még egy XIX. századi klasszikus...)
Mintha bizony a magyar történelem utóbbi tizenhat évét nem együtt tette volna szégyenletessé az ún. jobb- meg az ún. baloldal, liberálisok és konzervatívok, nemzetiek és keresztények - természetesen (többek között) a rádiósok hol lelkes, hol szervilis, hol fanyalgó segédletével.
Tessék mondani, milyen a rettegő demokrata? Hogyha nem tudja, Elnök Úr, kérem, próbáljon pár őszinte mondatot kicsikarni szinte bármelyik kollégámból!
Elnök Úr!
Ahogyan én látom, a Magyar Rádió egy olyan gyár, amelyben a végterméket előállító munkások nemcsak a gyártási folyamat részesei, de személyiségük a végtermék meghatározója is.
Nem tudhatom, volt-e sajtó közelben a hetvenes-nyolcvanas években. Akkoriban valami derűs cinizmussal szinte tudtuk a falakat.
A sajtószabadság tizenhetedik évében öncenzúránk megbízhatóbb, mint valaha volt. Kinek jobbról, kinek balról. Akire a pártja (bármelyik) vigyáz, annak kissé erősebb a biztonság- érzete, hisz' nem tudja, vagy folyvást elfelejti, hogy a hála nem politikai kategória.
Nála keményebb helyzetben csak az van, aki próbál független maradni. Aki fönntartaná magának a véleményalkotás jogát, hogy X ellenzékben is komplett barom, viszont most Z, a koalíció jelese követett el kapitális marhaságot. Nos, ilyen volna a Független Közszolgálati Rádiós.
Otthon, meg társaságban persze hogy mondjuk, hiszen azért még teljesen nem hülyültünk el, hát tudjuk, látjuk, hogy a király meztelen, de majd bolondok leszünk "fejem, vagy írásom" alapon az éteren át gyakorolni igazi hivatásunk.
A pártok mindössze érdekeket képviselnek. Valódi értékeket csak a választások előtt szajkóznak. Mindahányuk jelvénye alatt a zsebe dobog. Ami persze természetes is a vadkapitalizmusban.
Ahogy a történelemre emlékszem, az ilyen korokban az írástudók, az értelmiségiek, a művészek mentették át az értékeket.
Ezt az esélyt meg kellene hagyni nekünk is. Például magyar közszolgálati rádiósoknak.
Ehhez viszont valami minimális biztonság és biztonságérzet kellene. Tisztességes jövedelem, hogy fussa könyvre, folyóiratra, koncertre, színházra, lemezre, pihenésre, utazásra. És garancia, hogy a világnézete, politikai véleményének kifejtése miatt senki egzisztenciája nem kerül veszélybe.
És akkor még ott volna a társadalomkritika, ami az ezredfordulós közszolgálati rádióból majd' teljesen kiveszett.
Tisztelt Elnök Úr!
Hogyha olyan szerencséje lesz a glóbusznak, az emberiségnek, a magyarságnak, hogy lehetnek majd még dédunokáink, és azok tanulnak még történelmet, ebből a korszakból egy név nem sok, annyi nem lesz a tananyagban. (Ez persze szerény remény is, hogy akkora baromságot talán egyetlen politikusunk sem követ el, hogy azért emlegessék meg a kései utódok.)
Marad hát a csöndes építkezés, a sziszifuszi értékmentés és értékteremtés, amire itt a belső Józsefvárosban még pár százan alkalmasak vagyunk.
Ugye segít nekünk?
Üdvözlettel!
csak és csakis a maga nevében:
Balla Ferenc
A szerző szerkesztő-műsorvezető
