Nincs is kegyetlenebb büntetés később, mint a sajnos oly gyakran elhangzó "nem szeretlek". Nem szeretlek, mert rossz vagy, mert rendetlen vagy, mert nem etted meg a spenótot vagy bármilyen más módon megsértetted csoportunk viselkedési normáit, és ezért most kitaszítunk innen. Később kiderül, hogy még számtalan csoporthoz tartozunk, vagy legalábbis számtalan szociális szerveződés gondolja, hogy számíthat ránk, hogy rendesen csináljuk, hogy megjelenünk, részt veszünk, hogy egyetértünk, rá szavazunk. És ezek között sok olyan is van, amely hangosan nem szeret bennünket.

Közben magunk is keressük azokat, akikről mi gondoljuk azt, hogy közéjük tartozunk. Izgulunk, amikor az osztályban alakul a focicsapat. Bevesznek-e? Nem vettek be, mert volt jobb, pedig a múltkor is.... Felvesznek-e? Figyelnek-e rám? Elismerik-e, hogy én odatartozom? Mit csináljak, hogyan beszéljek, hogyan gondolkozzak, milyen ruhát vegyek fel, hogy megfeleljek nekik?

Csoportszerető tulajdonságunk sötétebb oldala, hogy könnyen hajlunk idegen csoportok iránti ellenszenvre, arra, hogy embereket pusztán azok vélt vagy valós csoporthoz tartozása alapján ítéljünk meg. Származás, bőrszín, szokások, de akárcsak elnevezések is alkalmasak arra, hogy utálatunk vagy akár gyűlöletünk tárgyait kijelölje. Kultúrált ember sokféle szempont alapján választja ki vonzalma vagy ellenszenve alanyait. Nem ítél előre, felületesen. Elsősorban befogad, esélyt ad, és csak nagyon alapos okkal rekeszt ki valakit érintkezési köreiből.

A befogadások, kitaszítások, próbálkozások hosszú sora megalapozója egyéni történetünknek, döntéseinkkel, találkozásainkkal, munkánkkal, a velünk történt eseményekkel együtt meghatározza, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, és még talán arra is választ ad, hogy hova megyünk. A személyiség akkor éri el fejlődése csúcsát, ha már képes felismerni és megérteni saját történetének üzenetét, azt, hogy mi a dolga ebben a világban. Nemcsak felnagyított hősökre, mitikus személyekre van szüksége a világnak, hanem mindenkire, aki tudja a dolgát, aki képes arra, hogy a maga apró dolgaiban is meglássa a szépet, az értelmes cselekvés lehetőségét, azt, hogy a neki adatott időt olyan történettel töltse ki, amit vállal, amiért érdemes volt a történetét megélnie.

Az emberi faj másoktól megkülönböztető jegye, hogy egyedeinek történetük van, hogy érzékenyek vagyunk a történetekre, jelentést tulajdonítunk nekik, útmutatást. Egyéni történetünknek köszönhetjük megkülönböztető személyiségünket, identitásunkat.

Az állatokkal is sokféle dolog történik, és ezek némelyikéből esetleg tanulnak, változnak is, de nincsen történetük. Mindenre a pillanat sugallatai alapján reagálnak. Adnak, elvesznek, támadnak vagy menekülnek. Megtörtént dolgaik legfeljebb a reakcióikat változtatják meg némiképp, de nem válnak személyiség-meghatározó történetté, hovatartozást meghatározó sorssá, letaszító vagy felmagasztaló szociális valósággá, identitássá.

Az ember személyes története, személyiségének kialakulása és saját maga által történő felismerése szorosan összefonódik az emberi fajnak a kultúra kialakítására való képességével. Csak egy kultúrába fonódva lehet identitást találni, csak önmagukat felismert emberek képesek egy kultúrát fenntartani. Ősidőkben ez aránylag egyszerű volt, az embernek számos, lényegében biológiai tulajdonsága fejlődött ki az evolúció évmilliói alatt, amelyek a valakivé válás, a valakikhez tartozás összetett folyamatait lehetővé tették. Nem véletlenül vagy isteni adományként jelentek meg ezek a tulajdonságok, hanem azért, mert az emberi természetet meghatározó korai kultúrák csak ezekkel váltak életképessé. Az ember nemcsak a családjába született bele, hanem azonnal tagja lett egy zárt, összehangolt és összeszokott csoportnak is, amely képes volt arra, hogy emlékezetében sok generációra visszamenően megőrizze a sikeres vagy éppen a sikertelen vállalkozások történetét, a történetekből leszűrhető és megfogalmazható tanulságokat. Ismerték és átadták azokat a rítusokat, viselkedési szabályokat, megoldási módozatokat, amelyek segítségével a csoport eladdig fennmaradt, és amelyek útmutatóként szolgáltak a jövőre nézvést is. A csoport kultúrája és a csoport története elválaszthatatlan egységben határozta meg a csoportot magát. Egyéniséget adott a csoportnak, tagjai büszkén vállalták a csoport identitását, és mindent megtettek annak fennmaradásáért. A csoport történetén belül - mint egy vékony szál az erős és eltéphetetlen kötél fonadékában - persze megjelent az egyéni történet is, de csak mint rész, mint apró esemény egy eleve elrendelt történetfolyamban. Az embernek olyan elméje alakult ki az evolúció során, amely képes volt felfogni, elképzelni, hogy a csoport mindig volt és mindig lesz. A csoport kultúrája megbízható magasabb rendű keretet, értelmet adott az egyén saját életének, saját történetének.

A csoportkultúrák sok millió évig voltak a legsikeresebb társas szerveződések ezen a bolygón. Talán túlságosan is sikeresnek bizonyultak. Az emberiség mértéktelenül elszaporodott, a csoportkultúrák összekeveredtek, és alapvetően megváltozott az ember viszonya a csoportokhoz. A mai gyereket már születésekor idegenek veszik körül, családi csoportja sem állandó, a családtagok jönnek-mennek körülötte, a gyerek gyakran bölcsődébe, később óvodába kerül. Már élete kezdetén meg kell szoknia, hogy több különböző csoportnak lehet átmeneti tagja. Hiányzik a kiegyensúlyozott személyiséget megalapozó állandóság az életéből. Később is egyre új és változó csoportok fogadják magukba vagy lökik ki. Az iskola, szakkörök, sportklubok, vallási közösségek, társadalmi szervezetek, munkahelyek, pártok időleges szerveződései kínálnak csoporttagságot. Működnek az ember hallatlanul mély csoportkereső, csoportokba kapaszkodó biológiai tulajdonságai, de a legtöbbször mégis csupán gyenge szálak kötik a csoportokhoz. Hiányoznak a mindennapi közös akciók, a csoport minden tagja által elfogadott közös hiedelmek, ezért a modern csoportokhoz nem alakul ki szoros érzelmi kötődés, hűség.

A világ persze pótlékokkal szolgál, sokan kínálják az üdvözítő eszméket, az alkalmi társakat, a talmi célokat ahhoz, hogy végre önmagad lehess, vagy azt hidd egy pillanatra, hogy tartozol valahova. Igyál egy bizonyos üdítőt, és akkor egy egész generációhoz tartozol majd, vásárolj ezt vagy azt, és csodálatos élményben lesz részed, legalábbis addig, amíg a vásárlási akció tart. Az, hogy a hazavitt kacattal mit is kezdesz majd holnap, teljesen érdektelen, mert holnap is vehetsz valamit.

A politika is csalogat: gyere közénk, és felemelő érzésed lesz, hogy a hatalom birtokosaihoz vagy a várományosaihoz tartozol. Nem is kell semmit csinálnod ezért, legfeljebb négyévente egyszer kicsi x-et teszel a megfelelő rubrikába, és ezért használhatod a nevünket, a gondolatainkat, és nem kell fárasztanod magad azzal, hogy utánanézz, mennyire megbízhatóak ezek a gondolatok, milyen kultúra részese leszel általuk.

Jó kultúra és közösség csak közös akciókból, közös konstrukciókból, közös hiedelmekből lesz, akkor és csakis akkor, ha ezek működő, ellentmondásmentes egységet képeznek. Az ember mindig szeret valamit másokkal közösen csinálni, legyen az csupán egy szépen elmesélt történet, amelyet barátai meghallgatnak, vagy valamilyen esemény megszervezése, amelyben részt vesznek, akármi, amit át kell gondolni, aminek értelmes célja van, amit mások is szeretnének, amiben mások is segítenek. A közös akció, a közös konstrukció együtt jár a közös gondolkodással, előkerülnek a különböző hitek és hiedelmek, s ha ezek is közösek lesznek, ha sok alkalom adódik az összecsiszolódásra, a különbségek megvitatására, az egyezkedésekre, akkor kialakul a közösség, és ha ebben neked is tevékeny részed volt, az majd téged is összerak, felépít. Valaki leszel, akire te magad is elégedettséggel gondolhatsz.

A jó kultúra a hogyanokra és a miértekre is válaszokat ad. Ne fogadd el, hogy csak a belegyezésed kérik, de nem kérnek a részvételedből. Ne higgy a fényes jövőben, ha nem vázolják fel a hozzávezető mindennapi utat. Annak a csoportnak, amelyhez tartozni szeretnél, jó kultúrája legyen: legyenek közös akciói, közös konstrukciói, közös hiedelmei. Legyen jelentést hordozó története, amely téged is befogad.