Az 1980-as évek eleje óta tudjuk, hogy a földi életet védelmező magaslégköri ózonréteg ritkul, méghozzá az emberi tevékenység nyomán kiengedett ózonpusztító vegyi anyagok miatt. A kormányok aránylag gyorsan cselekedtek, megszületett a Montreali jegyzőkönyv, mely betiltotta az ózongyilkos gázok, elsősorban a CFC-k használatát, melyeket főként különféle hajtógázokként vagy légkondicionáló berendezésekben alkalmaztak. Napjainkban, bő két évtizeddel az első riasztó bejelentések után még mindig hatalmas ózonlyuk tátong az Antarktisz fölött, mi több, 2005-ben 24 millió négyzetkilométeres kiterjedésével a legnagyobb volt, amit valaha is mértek. Ha ennek olvastán azt hinnénk, hogy semmi sem változott, szerencsére tévedünk. Miközben a Déli-sarkvidék fölött tovább nyílik az "ózonlyuk", a Föld légkörének egyéb részein e folyamat megállt; az utóbbi kilenc évben nem tapasztaltak további csökkenést. Vajon miért?

Nem csupán a CFC-gázok felelősek az ózonréteg vékonyodásáért, hanem például befolyásolják a napfoltok, a vulkánkitörések és sok egyéb tényező. A napfoltokból származó UV-sugárzás foltozgatja az ózonpajzsot, a vulkánokból származó kénes gázok pedig vékonyítják. A sztratoszférában levő hideg levegő a földrajzi szélességtől, illetve a magasságtól függően hol vastagítja, hol vékonyítja az ózonréteget. A legújabb kutatások kiderítették, hogy a jelenlegi trend alakulása legalább felerészben a CFC-gázok kibocsátásának csökkentésével magyarázható, legalábbis a légkör magasabb, kb. 18 kilométeres tartományában, a kisebb magasságokban való lassú regenerálódásnak azonban más okai lehetnek. Valószínűleg a szelek. A légáramlatok az Egyenlítő térségében termelődő ózont elszállítják a magasabb szélességek felé, ahol az pusztul. Ha azonban a légáramlatok irányában tartósabb változás következik be, e tényező a 18 kilométer alatti tartományban növelheti a légkör ózontartalmát, legalábbis a számítógépes modellek szerint. A jóslatok alapján elképzelhető, hogy a légkör ózontartalma 2030 és 2070 között állhat be az 1980-as szintre, s akkorra a legszebb remények szerint akár az antarktiszi ózonlyuk is begyógyulhat.