Balatoni fogás

Megszületett a "vizes" Európa-bajnokság első magyar érme: a Balatonalmádiban zajló hosszútávú viadalok csütörtöki versenynapján Kovács Rita 10 kilométeren másodikként csapott célba.

A nemzetközi porondra nyolc év kihagyás után (!) visszatért sportoló nem most jutott pályája csúcsára (1995-ben 5, 1997-ben pedig 25 km-en Eb-első volt, míg ez utóbbi távon 1994-ben világbajnoki ezüstöt szerzett), ám az feltétlenül különleges elismerésre méltó, hogy harminchat esztendősen küzdötte magát ismét az élmezőnybe.

A 25-26 fokos vízben a három magyar induló közül Hebbache Szabrina mintegy huszonöt percig bírta, akkor elkészült erejével, és kiszállt, Kovács azonban - Barsi Klaudiához hasonlóan - a boly elején tempózott. A nyíregyházi versenyző később majdnem fél percet, majd negyvenöt másodpercet vert ellenfeleire, akik közül a német Maurer és a cseh Pechanova a 7,5 kilométeres fordítónál felzárkózott mögé, mi több, egy kilométerre a céltól be is fogta őt. A hajrára a németben maradt a legtöbb szufla, Kovács Ritának a második hely jutott. Barsi huszadik lett.

"A verseny előtt a bronzzal is beértem volna, de olyan közel voltam a győzelemhez, hogy most kicsit csalódott vagyok - nyilatkozta a beérkezést követően Kovács, majd hozzátette: - Az utolsó kétezer méter már kegyetlen volt. Azt éreztem, hogy nem tudok újítani, a német lányban több volt. Boldog vagyok, mert nyolc évig folyamatosan sportoltam, sok mindent csináltam, például lefutottam a maratoni távot is, egyetlen sportot nem űztem csak, az úszást. Ezért az összes izomcsoportot, amelyre a hosszútávúszás során szükség van, az utóbbi tíz hónap edzésein kellett reaktiválnom."

További jó hír: a nők 10 km-es száma 2008-ban, Pekingben bemutatkozik az olimpiai műsorban is.

Kovácsnál is boldogabb lehetett a férfiak 5 km-es viadala után Thomas Lurz: a német versenyző a kétszer ekkora távon szerdán aratott sikerét követően ismét a dobogó tetejére állhatott. A legjobb magyar ismét a mindössze tizennyolc éves Gercsák Csaba volt: ezúttal tizenkettedikként ért célba.

A szinkronúszók páros versenyének selejtezőjét az orosz Davidova, Jermakova kettős zárta az élen; az Ökrös Anna, Aranyossy Zsófia duó tizenötödik lett, és befejezte a viadalt.

Hosszútávúszás. Férfiak. 5 km: 1. Thomas Lurz (német), 2. Hein (német), 3. Ercoli (olasz), ...12. Gercsák Csaba, ...23. Szilágyi Egon, ...25. Sasvári Balázs. Nők. 10 km: 1. Angela Maurer (német), 2. Kovács Rita, 3. Pechanova (cseh), ...20. Barsi Klaudia.

l Az Európa-bajnokság szervezőbizottsága - tekintettel a szerdai, minden várakozást felülmúló érdeklődésre - vasárnap estig meghosszabbítja a kontinensbajnokság eseményeinek ingyenes látogatását. Amennyiben valaki elővételben megvásárolta jegyét, az - így a szervezők -"különleges színvonalú ellátásban részesül a nézőtéri tribün legjobb szektoraiban".

l A Parlament Vadásztermében fogadta tegnap az Európai Úszó Liga vezérkarát - élén Bartolo Consolo elnökkel - Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Ugyancsak az Eb protokolláris híre, hogy az esemény augusztus 6-i záró napján részt vesz Sólyom László köztársasági elnök.

Kovács Rita: víz, habbal
Kovács Rita: víz, habbal
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.