Lelki betegségek és életesélyek
- Kit nevezhetünk személyiségzavarosnak?
- Mindenkit, aki a lelkileg egészségesek és a lelki betegek közötti széles határzónába sorolható. Az olyan embert, aki a gyermeki érzelemvilágból túl sokat őrzött meg. Azt, aki nem tud különbséget tenni a vágyai és a lehetőségei között. Türelmetlen, nem tudja késleltetni indulatait, azonnal akar mindent, s mivel ez képtelenség, elégedetlen és boldogtalan. A személyiségzavaros ember - a zsenitől a bűnözőig - a környezetének azért terhes, mert önző, és a társait eszközként használja.
- Mitől válik valaki személyiségzavarossá?
- Ebben - mai tudásunk szerint - biológiai, pszichológiai, társadalmi tényezők bonyolult kölcsönhatásai játszanak szerepet. Személyiségünket alapvetően befolyásolja a gyermekkorunk. Ha valaki a gyermekkorában nem kapott elég szeretetet, kialakulhat benne a felfokozott szeretetéhség. Mivel az igénye kielégíthetetlen, a legtöbb kapcsolatában csalódik. Ezért gyötrődik, s másoknak is szenvedést okoz.
- Vagyis a gyerekkor alapvetően meghatározza érzelmi fejlődésünket.
- Sőt, szinte minden életkilátásunkat. Meghatározza azt is, hogy mennyire leszünk felnőtt korunkban testileg egészségesek. Az ember gyermekkorában a legfogékonyabb. Akkor tanulja meg, miképp kell megbirkózni a rá váró feladatokkal. Ehhez a szülők adnak modellt. Nem azzal, hogy mit mondanak, hanem azzal, amit tesznek. Az anya mosolyog, erre válaszként az újszülött is mosolyog. Ha az anya aggodalmaskodó, akkor a gyerek biztonságérzete nem fejlődik kellőképpen. A gyerek látja, hogy miként viselkedik a két szülő egymással, ezért ő is hasonlóan fog viselkedni felnőtt párkapcsolataiban. A szeretetben, megértésben, biztonságban felnövő gyerek maga is ezt a modellt adja tovább a sajátjainak. A nyugodt, kiegyensúlyozott, a bajokat leküzdő ember kevésbé szenved a betegségektől, mint a reménytelenül gyötrődő vagy a tétlen. A lelki harmónia hiánya kockázati tényezője számos betegségnek, köztük a ráknak, az infarktusnak.
- Ezek szerint az "ép testben ép lélek" közmondás fordítva igaz, s inkább úgy helyes: az ép lélek a testet éppé formálja. Ez az elmélet statisztikai adatokkal is igazolható?
- A felmérések azt mutatják, hogy az alacsony iskolai végzettségűek átlagosan tíz évvel hamarabb meghalnak, mint a magasan iskolázottak. Természetesen nem azért halnak hamarabb, mert kevés iskolát végeztek, hanem azért, mert az iskolázatlan emberek többnyire ingerszegény, érzelmileg labilis, rossz életmodellt sugalló környezetben nőttek fel.
- Hogy az ilyen családból származó emberek korán halnak, abban a gyerekkori nélkülözések is szerepet játszhatnak.
- Ez igaz, mégis, az ilyen családokban felnőtt embereknek nem azért rosszabbak az esélyeik, mert gyerekkorukban ritkán laktak jól vagy kevesebb vitamint kaptak. Az ő életesélyeik főképp azért kedvezőtlenek, mert a családjukban nem sajátíthatták el a megfelelő életstratégiákat és konfliktusmegoldási módokat, ezért felnőttként szorongatja őket a kiszolgáltatottság, a tehetetlenség és az unalom. Ráadásul az ilyen emberek közül sokan az evésbe vagy az ivásba menekülnek, esetleg droggal igyekeznek elnyomni a céltalanság érzését és lelki gyötrődéseiket.
- Mire egy gyerek iskolás lesz, már rögzült benne a szülei diktálta életmodell. Mit tehet a társadalom egy ilyen gyerekért?
- A gyerekek 14-15 éves korukig - ha nem is annyira, mint
- A pszichiátereknek viszont nem a személyiségzavar ad sok munkát, inkább a depresszió.
- Ez igaz. A depresszió kezelésében azonban ma inkább a gyógyszeres terápiákra támaszkodunk. A pszichiáterek egy része és a pszichológusok viszont meggyőződhettek arról, hogy a lelki gyógymódok, a pszichoterápiák ugyancsak hatékonyak. Tény, hogy a "boldogságpirulák" helyreállítják az idegrendszer szerotoninszintjét, s ezzel a beteg panaszai jelentősen enyhülnek. A pszichoterápia viszont a depressziós személyiségnek segít abban, hogy megismerje önmagát, fejlessze küzdőképességét, s így képes legyen elkerülni a reménytelenséget.
- A depresszió kialakulásában is a rossz életmodellt sugalló gyerekkornak van szerepe?
- Igen, mert azok a hatások, amelyek gyermekkorunkban érnek minket, a halálunkig hatnak, és az élet minden területén érvényesülnek.
- Ez elég reménytelenül hangzik, hiszen az elhibázott gyerekkort már nem lehet kijavítani.
- Valóban roppant nehéz pótolni azt, amit gyerekkorunkban - önhibánkon kívül - elmulasztottunk. De van remény a korrekcióra. Az emberiség a kezdetek óta keresi a receptet a lelki bajaira, amelyek jórészt abból erednek, hogy nem találjuk a választ a legalapvetőbb kérdésre, jelesül arra, hogy mi az életünk értelme. A választ sokan a hitben találják meg, ezért a vallásoknak újra és újra reneszánszuk van. Fontos tényezője a lelki egészségnek a közösséghez tartozás élménye, mert az ember az őt befogadó közösségben nem érzi magát védtelennek. Ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a világban, nélkülözhetetlen, hogy kapjunk elegendő simogatást. A simogatás minden élőlénynek segít. Ezt bizonyította az a kísérlet, amikor nyulakat olyan étrendre fogtak, amitől koszorúér-elmeszesedést kaptak: a nyulak egy részét a kísérletet végzők rendszeresen simogatták, s ezeknek a nyulaknak az erei kevésbé meszesedtek, mint a nem simogatott társaiké. Az emberi közösségekben sokféle simogatás létezik. Az is simogatás, ha kedves vagyok valakivel, rámosolygok, elismerem a teljesítményét.
- Néha ilyen kevés is elég?
- Néha igen. Mert mindanynyian arra vágyunk, hogy szeressenek minket. Arra viszont ritkán gondolunk, hogy tudunk-e szeretetre méltóak lenni. Ha aztán nem kapjuk meg a szeretetet, durcásak leszünk, mint a gyermek. A lelkünk mélyén ott rejtőzik a gyermekkori élményvilág, és azt hiszem, végül is többé-kevésbé mindnyájan személyiségzavarosak vagyunk, attól függően, hogy mennyire fogadjuk el a felnőttséget és az élet végességét.
