A Ságvári-dosszié: kötet a tavaszi felmentő ítéletről

Kötet jelent meg a az egykori kommunista, Ságvári Endre megölésével kapcsolatos ügyben idén márciusban hozott legfelsőbb bírósági ítéletről és az annak nyomán kialakult vitáról; a könyvet csütörtökön mutatták be Budapesten - tájékoztatta Krausz Tamás történész, a kiadvány egyik szerkesztője az MTI-t.

A bemutatón részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is.

"A Ságvári-dosszié - A Legfelsőbb Bíróság és a jogállam" című mintegy háromszáz oldalas kötet bemutatja az ügyben hozott ítéletet és az azt támadó, történészi, jogászi kritikákat, valamint az ügy kapcsán íródott dokumentumokat, cikkeket - mondta el Krausz Tamás.

A magyar és angol nyelvű könyv a Pannonica Kiadó gondozásában jelent meg.

A második világháború utolsó időszakában az illegalitásban tevékenykedő kommunista Ságvári Endrét egy budai cukrászdában felsőbb utasításra megkísérelték elfogni a csendőrök, Ságvári azonban fegyverrel ellenállt. A tűzharcban életét vesztette egy rendőr gépkocsivezető és Ságvári Endre, többen pedig megsebesültek.

Az 1944. július 27-én történt akcióval összefüggésben az 1956-os forradalom után tucatnyi volt csendőr ellen indult per. A Legfelsőbb Bíróság akkor három halálos ítéletet hozott, mindhármat végrehajtották.

Az idén márciusban - egy felülvizsgálati kérelem alapján - a Legfelsőbb Bíróság bűncselekmény hiányában, illetve elévülés miatt felmentette az 1959-en kivégzett Kristóf László csendőrnyomozót. Az 1959-es eljárásban feltárt tények szerint nem Kristóf Lászlósebesítette meg Ságvári Endrét, éppen ellenkezőleg, az 1944. július27-én egy budai cukrászdában kitört lövöldözésben Ságvári sebesítettemeg Kristóf Lászlót. Az ítéletben ismertetett tényállás szerint KristófLászló a cukrászda padozatán feküdt sérülten, amikor a menekülő SágváriEndrét az utcán halálos lövés érte.

(MTI/NOL)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.