Beruházások egyforintos telkeken

Az egyiknek sikerül, a másiknak nem - legalábbis ami az egyforintos, jelképes áron kínált telkek ötletét illeti. A cél az volt, hogy két elnéptelenedő faluban új lakók, vállalkozók telepedjenek le. A Hajdú-Bihar megyei Tetétlenben sok család jelentkezett, a Somogy megyei Ecsenyben viszont sikertelen volt a kezdeményezés.

A napokban kipostázták a Hajdú-Bihar megyei Tetétlenben egy forintért árult önkormányzati telkek tulajdonosainak azt az ingatlanszerződést, amelynek értelmében a beruházásban részt vevő családok húszéves részletre építtethetnek házat a községben. Megtudtuk: a tetétleni ingatlanfejlesztést a debreceni székhelyű Európai Project és Gazdasági Szolgáltató Kft. végzi, amely azt vállalta, hogy a szerződés aláírásától számított két éven belül az összes családi házat kulcsrakészen átadja.

Az ezerötszáz lelkes faluban 2004-ben azért indították el az egyforintos telekakciót, mert szeretnék, ha fiatalok költöznének a településre. A vevőknek csupán azt szabták feltételül, hogy az ingatlant négy éven belül be kell építeniük. A falu vezetése korábban úgy tervezte, hogy 1000-1500 négyzetméteres telkeket mérnek ki, de a jelentkezők magas száma miatt az egy családnak juttatható területet végül 500 négyzetméterre csökkentették. Így a parcellázásra kijelölt mintegy három és fél hektáros területen 70 családnak jut hely. Az akcióra csaknem 500 család jelentkezett az ország minden részéből, amelyek közül további hetven jelentkezőt "tartaléklistára" tettek arra az esetre, ha valaki felmondaná a szerződést.

Az Európai Project és Gazdasági Szolgáltató Kft. által most felkínált lehetőség szerint a cég az egyforintos telkeken 120 négyzetméteres házat épít négyzetméterenként 175 ezer forintos áron, ami tartalmazza a terület teljes közművesítésének költségét is. A szerződés aláírásakor a leendő tetétleni lakosoknak 500 ezer forintot kell befizetniük, a fennmaradó összeget havi részletekben húszéves futamidő alatt törleszthetik. További kedvezmény, hogy a családok a 21 milliós bekerülési költség ötven százalékát kamatmentesen fizethetik vissza. A cégnél érdeklődésünkre azt mondták: mivel a szerződéseket csak a napokban postázták ki, még nem lehet tudni, hogy a jelentkezők közül hányan választják ezt a konstrukciót. Megtudtuk: a cég azt tervezi, hogy az egyforintos önkormányzati telkek mellett újabb földterületet vásárol további ingatlanfejlesztési célokra.

Az országban nem a tetétleni volt az első egyforintos telekakció: a Somogy megyei Ecsenyben tavaly tavaszszal járt le a beruházás négyéves határideje. Az elnéptelenedő faluban a kedvezményes vásárlóknak vállalkozást, szolgáltatást kellett volna beindítaniuk az egy forintba kerülő ingatlanokon. Máj Péter polgármester érdeklődésünkre úgy fogalmazott: a telekhez jutók többsége "kalandornak" bizonyult, de már a próbálkozók lecserélésétől sem sokat remélnek. A korábban kiosztott 13 telek egyikén felépült egy érdi család háza, egy vállalkozónak pedig meghoszszabbították az akció határidejét, reménykedve abban, hogy egyszer megvalósítja a beígért alkatrészgyártó üzemét. A többi telek a korábbi szerződés értelmében automatikusan visszaszáll az önkormányzat tulajdonába, mert a kedvezményezettek nem váltották be ígéreteiket: nem épült üdülőfalu, lovas farm, fodrászoktató bázis, varroda, s nem valósult meg az Indiai Sai Központ sem.

Mint az időközben kiderült, az önkormányzat számára nem is olyan egyszerű viszszaszerezni a telkeket, mert ahhoz, hogy ismét Ecseny szerepeljen tulajdonosként a földhivatali bejegyzéseken, újabb adásvételi szerződést kell kötni, felkutatni az időközben esetleg eltűnt tulajdonosokat, és pénzt áldozni ügyvédi munkára. Eddig négy telek tulajdonjogát sikerült tisztázni, miközben sorban állnak az újabb és újabb próbálkozók. A faluban abban reménykednek, hogy az új ötletekből - például a szőlőmagolaj-gyártásból - mégis lesz valami a későbbiekben.

Amikor még mindenki reménykedett Ecsenyben: termálvíz után kutatnak az egyik telken. A képen (jobbra) Máj Péter polgármester
Amikor még mindenki reménykedett Ecsenyben: termálvíz után kutatnak az egyik telken. A képen (jobbra) Máj Péter polgármester
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.