A sztrádán indult felfelé a hiány

Minden bizonytalansági tényezőt ki akar iktatni a konvergenciaprogramból a pénzügyminiszter, vagyis elejét venné annak, hogy a sztrádaépítési költségek büdzsén kívüli elszámolását később utasítsa el az Eurostat. Ez három év alatt mintegy 350 milliárdos tételt jelent a költségvetés kiadási oldalán.

"Miután mindenki előtt ismert, hogy az eddigi hiánycélon túl terveztük az autópálya-költségek elszámolását, ezért azt javasoltam, hogy a kormány vizsgálja felül a vitákra alapot adó eddigi elszámolási gyakorlatot" - nyilatkozta Veres János pénzügyminiszter az MTI-nek. A felülvizsgálás eredményeképpen pedig az idei, a GDP 1,5 százalékának megfelelő nyugdíjkorrekciós tétellel csökkentett 8 százalékos hiánycél a GDP 0,6 százalékával, vagyis további 130 milliárd forinttal nő. A következő évben a nyugdíjreform költségeivel korrigált hiányszám a kérdéses autópálya-kiadással növelve a GDP 4,9, 2008-ban pedig 2,7 százalékát érheti el. Ez 2007-re 200, 2008-ra több mint 20 milliárdos plusz költségvetési kiadás beütemezését jelenti. Ez az idei második 130 milliárdos autópálya-korrekció (az Új egyensúly program meghirdetésekor végzett hiánycél-korrekcióban már szerepel egy 130 milliárdos tétel) egyébként megegyezik a kormány azon korábbi megjegyzésével, hogy az autópálya-építés finanszírozásával kapcsolatos kockázati tényező az idei büdzsében a GDP 1,1-1,5 százalékát érheti el.

Veres János mindezt azután jelentette be, hogy Bajnai Gordon és Draskovics Tibor kormánybiztosok kíséretében megbeszélést folytatott Joaquín Almuniával, az EU pénzügyi biztosával Brüsszelben. A pénzügyminiszter felidézte a konvergenciaprogram elkészítéséhez a miniszterelnök által vázolt követelmények egyikét, miszerint minden bizonytalansági tényezőt ki kell zárni. Az autópálya költségek büdzsén kívüli elszámolásának helyességéről pedig csak utólag döntött volna az Eurostat, így jobbnak látta Veres biztosra menni.

A döntésnek egyébként már a költségvetési törvény módosításával megágyazott a Pénzügyminisztérium. Ezzel lehetővé tette, hogy a teljes, 416 milliárd forintos autópálya-költség megjelenjen az idei büdzsé kiadási oldalán a Nemzeti Autópálya Zrt.-től átvállalt adósság formájában. Igaz, akkor azt mondták, hogy ez csak egy lehetőség - és a teljes kiadási tételt nem szerepeltették az idei hiányvárakozásokban. (Az, hogy az uniós és a magyar - pénzforgalmi - kimutatásban más-más években jelenik meg ugyanaz a hiánynövekedés technikai, elszámolási kérdés).

A büdzsén kívüli elszámoláson közel másfél éve dolgozik, illetve dolgozott a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM). A legutóbbi ötlet szerint az Állami Autópályakezelő Zrt. kisebbségi részét tőzsdére vitték volna, és az így részben magáncéggé váló ÁAK Zrt.-be egy szerződéssel lehetett volna átemelni az épülő sztrádaszakaszokat. Az építést pedig kötvénykibocsátással finanszírozták volna. A sztrádaszakaszok ily módon történő magánkézbe adása, illetve a kötvénykibocsátás már csaknem fél éve késik. (Az idei hiánytervet részben ennek köszönhetően volt kénytelen már korábban egy 130 milliárdos tétellel felfelé igazítani a Pénzügyminisztérium.) A "hogyan továbbról" egyelőre nem tudtak egyértelmű felvilágosítást adni a GKM-nél. A tárca továbbra is tőzsdére kívánja vinni az ÁAK Zrt. kisebbségi részét, ám a sztrádaépítés finanszírozásán a Pénzügyminisztériummal közösen dolgoznak.

A mostani lépéssel az euró bevezetésének programját (a konvergenciapályát), illetve a büdzsé hiánycélját ötödik alkalommal módosította a kormány 2004 májusa óta. Akkor 2006-ra a GDP arányában mérve 3,6 százalékos deficittel számoltak, amit az idei költségvetési törvény - a nyugdíjreform költségeivel korrigálva - a GDP 4,7, majd az Új egyensúly program a GDP 8 százalékára írta felül. A 2007-es hiánycél így az évek során a GDP 3,1 százalékáról 4, illetve most 4,9 százalékára változott. A eurócsatlakozási kritériumok 2008-as teljesítését ugyanakkor elviekben még e legutóbbi igazítás sem zavarná, hiszen a GDP 0,1 százalékával növelt 2,7 százalékos hiány még így is az elvárt 3 százalékos szint alatt lenne - noha korábban több makroelemző is jelezte kétségeit azt illetően, hogy a kiigazítási csomag 2008-ban a megfelelő szintre állítja be a költségvetési és államadóssági mutatókat.

Folytatódhat az M7-es Balatonkeresztúr-Nagykanizsa közötti szakaszának megépítésére kiírt közbeszerzési eljárás, miután a Strabag-Hídépítő alkotta Adria konzorcium visszavonta a Közbeszerzési Döntőbizottságnak küldött jogorvoslati kérelmét. A konzorcium azt kifogásolta, hogy a legutóbbi tárgyalási fordulóra szóló meghívót csupán az időpont előtt egy nappal kapták meg, ami kevés az alapos felkészülésre.

Magyar államháztartási hiánytervek

Forrás: Népszabadság-gyűjtés

2006 2007 2008
Konvergenciaprogram - 2004. május 3,6 3,1 2,7
Konvergenciaprogram - 2004.december 3,1 2,4 1,8
Költségvetési tervezet - 2005. október 4,7 3,5 2,9
Konvergenciaprogram - 2005.december 4,7 3,4 1,9
Tervmódosítás - 2006. június - kormányalakítás után 8,0 4,0 2,6
Legújabb terv - 2006. Július 8,6 4,9 2,7

Visszafordult a forint

Hirtelen eséssel reagált tegnap délután a forint-euró árfolyam Veres bejelentésére. Az euró kurzusa a hétfői jegybanki kamatemelés nyomán erősnek mondható, 271,50-271,80 forintos szintről 273 forintig emelkedett, majd némileg ez alatt, a 272,80-as szint közelében állapodott meg. Az 50 százalékos alapkamat emelésével kapcsolatban a pénzügyminiszter egyébként azt fejtegette: az nem veszélyezteti a most korrigált hiánycél teljesülését. A mostani kamatszinten még kezelhetőek az államháztartás kamatkiadásai. Veres hozzátette, hogy bízik abban, nem kerül sor jelentősebb nemzetközi kamatemelésre.

Az M7-est a 70-es úttal összekötõ szakasz építése Zamárdinál. Harmadszor megy el az autópályán a deficit
Az M7-est a 70-es úttal összekötõ szakasz építése Zamárdinál. Harmadszor megy el az autópályán a deficit
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.