Gyurcsány bízik a bioenergiában

A mezőgazdaságban három prioritást kell érvényesíteni: a növénytermesztés és az állattenyésztés közötti egyensúly helyreállítását, a termőhelyi adottságok kihasználását, valamint a bioenergia-termelés feltételeinek megteremtését - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Magyar Agrárkamara tegnapi küldöttgyűlésén. Az Új Magyarország Fejlesztési Tervben 2-2,5 millió tonna gabona bioenergetikai feldolgozásával számolnak évente. Ez mintegy 800 ezer tonna bioetanol előállítását jelenti éves szinten, amelynek közel 20 százaléka kelhet el a hazai, a többi az uniós piacon. A miniszterelnök szerint a gyártásba 3-4 nagyobb és 20-30 kisebb üzem kapcsolódhat be. Gyurcsány Ferenc hozzátette: a bioenergetikai beruházásokban az állam csak katalizátor szerepet kíván vállalni, a fejlesztések magántőkéből valósulnak meg.

A miniszterelnök hangsúlyozta továbbá a termelői tulajdon fontosságát, például a tej-, a bor-, és a baromfiágazatban, de lehetőséget lát erre a bioenergetikai iparban is. A külpiaci kilátásokkal kapcsolatban hangsúlyozta a külpolitika felelősségét. Mint mondta, napirenden van egy új, átfogó mezőgazdasági megállapodás Oroszországgal, ami elsősorban a kertészeti ágazat számára lehet gyümölcsöző.(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.