Hitler kedvenc szobrásza volt
Az ő nevéhez fűződnek a náci rezsim monumentális köztéri szobrai, amelyek egytől egyig a legyőzhetetlen teuton szépségideált testesítették meg. Néhány közülük még ma is látható az 1936-ra megépült berlini Olimpiai-stadionban és Hannoverben, sok a háborúban megsemmisült, a maradék pedig magánkézben van.
Ezekből mutatnak be hetven darabot - kisebb szobrokat, rajzokat, fotókat - a Berlintől 200 kilométerre fekvő Schwerinben. A városvezetés igazán nem panaszkodhatott a reklám hiányára, a tárlatról kirobbant vita mindjárt két táborra osztotta a német művészeti életet. A berlini Művészeti Akadémia elnöke, Klaus Staeck - 34 más művész társaságában - határozottan tiltakozott a "barbarizmus dekoratőrének" nevezett Breker küszöbönálló rehabilitációja ellen. (Staeck húsz éve a "Náci művészetnek nincs helye a múzeumainkban" kampányával már megakadályozott egy Breker-kiállítást.)
A schweriniek viszont váratlan támogatóra leltek Günter Grass Nobel-díjas íróban. Grass egyrészt tehetséges művésznek tartja Brekert, de ennél jóval fontosabb, hogy a kiállítás - amennyiben jól dokumentált - akár arra is magyarázatot adhat, hogy miért és hogyan korrumpálta a szobrászt (számos más művész és értelmiségi mellett) a náci rezsim. Így a harmadik birodalommal való történelmi-politikai szembenézés után megkezdődhetne a korszak művészeti-esztétikai feldolgozása, és annak vizsgálata, meddig terjed a művészi szabadság és hol kezdődik az alkotók felelőssége - teszi hozzá Bernd Neumann, a tárlatot szintén pártoló kulturális államminiszter.
Arno Breker esetében alighanem prózai a válasz: a Spiegel számításai szerint csak a háború alatt 27 millió márkát keresett monumentális szobraival. Hitler saját birtokot ajándékozott neki úszómedencével, összejárt a náci vezetőkkel, a propagandaminiszter Goebbelsszel teázott, Albert Speerrel együtt járt nyaralni, Hitler 1942-ben még kiállítást rendezett a műveiből Párizsban, a Louvre narancsligetében. Nem vitás, hogy a fotós-filmrendező Leni Riefenstahl mellett Breker teremtette meg a nácik esztétikáját, formavilágát - még ha a politikai felelősséget később egyikük sem vállalta.
A kritikusok már nem olyan biztosak benne, hogy a XX. század legismertebb német szobrászának tartott Arno Breker valóban olyan nagy művész volt-e. Alakjai óriásiak, elnagyoltak, hosszú élete során végig ugyanabban a klasszicista (úgy is tűnhet: szocreál) stílusban alkotott. A háború után száműzték ugyan a múzeumokból, de a német politikusok és sportolók körében továbbra is keresett művész maradt. Konrad Adenauer és Ludwig Erhard egykori kancellár, illetve Peter Ludwig műgyűjtő is vele mintáztatta meg mellszobrát. A nyolcvanas években olimpiai bajnok sportolók ültek modellt neki.
Miközben Albert Speer, Hitler kedvenc építésze múltját ma már csaknem teljesen feldolgozták, Arno Brekeré máig várat magára. Ez annál is időszerűbb lenne, mert egy obskurus kastélyban a Rajna-vidéken már létezik egy Arno Breker múzeum, de internetes honlapján egyetlen szó sem olvasható a szobrász náci kapcsolatairól, annál több "zseniális emberábrázolásáról". A szobrász egyébként - a miniszteri posztot is vállaló Speerrel ellentétben - elkerülte a háború utáni felelősségre vonást, részben azért, mert bizonyítani tudta: több ember neki köszönhette az életét (állítólag 59 név szerepel "Breker listáján"). A könyvkiadó Peter Suhrkamp vagy a Süddeutsche Zeitung egyik alapítója, az író Wilhelm Hausenstein is tanúskodott mellette.
Az ellentábor szerint ez is csak azt bizonyítja, mennyire tudatában volt Breker annak, mit művel a náci rezsim. A bírálók attól is tartanak, hogy a kiállítás esetleg szélsőjobboldali elemek zarándokhelye lehet. Az illetékes mecklenburg-előpomerániái kormány (baloldali, SPD-PDS koalíció!) viszont állítja, ők minden óvintézkedést megtettek. Most már jöhetnek a turisták.
