A konzervatív amerikai agytröszt az USA vízumrendszerének átalakításáról tartott panelkonferenciát, amelyen az derült ki, hogy elsősorban amerikai belpolitikai okok akadályozzák az utazási könnyítések kiterjesztését. A Fehér Ház, illetve a törvényhozás képtelen a közvélemény számára elfogadható formába önteni a biztonsági és politikai érveket.

A vízummentességi programba való bekerülés leginkább kézzelfogható kritériuma, hogy az elutasított kérelmek aránya nem haladhatja meg a három százalékot, ám ez nehezen teljesíthető és felesleges is. Ez Carafano és két másik résztvevő - a Cato Intézet kutatója, Dan Griswold, illetve a nemzetközi oktatási és kulturális csereprogramok szövetségének igazgatója Michael McCarry - egybehangzó véleménye.

Az amerikaiak huszonhét országnak adják meg a vízummentességet. A program 1988-ban Nagy-Britanniával és Japánnal kezdődött, utolsóként Portugália és Szingapúr került be 1999-ben. Argentína és Uruguay viszont 2002-ben kikerült, mivel a gazdasági válság miatt megnőtt az engedély nélkül az USA-ban maradók száma.

A várományosok listáját Dél-Korea vezeti, ahonnan évente több mint 600 ezren utaznak Amerikába. A pályázók jelenleg tizenhárom országot felölelő mezőnyében a látogatások számát tekintve Magyarország az ötödik, az éves forgalom nem éri el az ötvenezer főt. Az Egyesült Államoknak a külföldiek turizmusa évente 75-100 milliárd dollár gazdasági hasznot hoz, az utazók kétharmada a vízummentes országokból érkezik.

A Heritage Alapítvány rendezvénye az első komoly jele annak, hogy az amerikai politikai elit felismerte a vízummentesség jelentőségét, és tényleg gondolkodik a program kibővítésén. A lassúság oka, hogy az amerikaiak zömének nincs is útlevele, sosem utazik külföldre. Ha mégis, akkor a túlnyomó többség olyan országokba, ahová nem kell vízum. A közvéleménynek így személyes tapasztalatok híján fogalma sincs róla, miért sérelmezik külföldön a vízumkényszert, a politikusok pedig a 2001-es merényletek után túl kockázatosnak tartották egy "engedmény" megmagyarázását.