Kitartás a fegyvere

Drámai hősként ünnepli az amerikai sajtó Floyd Landist, aki több mint nyolcperces hátrányt ledolgozva végül 57 másodperc előnnyel nyerte meg a Tour de France-ot. Más kérdés, hogy visszavonulás, illetve doppingvádak miatt a mezőnyből hiányzott a tavalyi verseny első öt helyezettje, így az idén valójában "a második vonal" versengett a bajnoki trikóért.

A győzelem azonban így is győzelem, és Bush elnök azonnal megragadta a lehetőséget, hogy a hírekben végre egy amerikai sikerrel kapcsolják össze a nevét: felhívta, és a Fehér Házba invitálta Landist. "Ön nagy bátorságot testesít meg. Mindenki büszke önre, bámulatos erőről és jellemről tett tanúbizonyságot" - mondta Bush a kerekesnek.

A harmincéves pennsylvaniai sportoló most először nyerte meg a világ legfontosabb kerékpáros versenyét, de már ismeri a győzelem ízét: 2001-től tavalyelőttig Lance Armstrong csapatának tagjaként a honfitárs sikeréért dolgozott. Az előző hét Tour győztese most elmondta, hogy annak idején kockázatot vállaltak Landis befogadásával, mert előző csapatánál nem fizették ki a bérét, így súlyos adósságokkal, komoly lelki teherrel érkezett. Utóbbi elviselésében nagy szerepet játszhatott mély keresztény hite. A mennonita felekezethez tartozik, amelynek képviselői nem hajlandók fegyvert fogni, viszont erénynek tartják a szorgalmat és a kitartást.

Az "új" amerikainak csodák csodájára a franciák is megbocsátották a származását. Míg Armstrongot szédületes szériája után - vagy éppen azért - sem szerették, Landis már első győzelmével kettős sporttörténelmet írt: egyrészt a verseny 103 éves történetében páratlan teljesítménnyel hozta be súlyos hátrányát, másrészt amerikai létére megkedveltette magát a házigazdákkal. Pedig a csapattagságon kívül más párhuzam is van közte és Armstrong között: mindketten súlyos betegséggel harcolva sportoltak. Míg a nagy előd rákból felgyógyulva aratta sorozatos sikereit, Landisnak autóbalesetben sérült csípőízülete nem bírta a kerekezést. A bajnok első dolga tehát a Fehér Ház-i fogadtatás után az lesz, hogy bevonul a kórházba, ahol protézist ültetnek a jobb csípőjébe. Ezzel együtt azt ígéri, hogy jövőre újra rajthoz áll.

A doppingbotrány miatt borzasztóan kezdődött versenyt idén megmentette az amerikai csodálatos hajrája: a 17. szakaszon órákon át hajtott hegynek föl egyedül a mezőny előtt, és fél perc híján ledolgozta tetemes hátrányát. Az utolsó előtti etapon aztán már nem volt kérdés, hogy megelőzi a spanyol Pereiro Siót. "Átkozott jó bringás. Visszavennénk a csapatba" - lelkendezett Armstrong.

A sportágat azonban továbbra is a gyanú légköre veszi körül. Amikor a záró sajtókonferencián erről az új bajnokot is megkérdezték, Landis azt felelte, hogy a kerekesek minden más sportnál többet tettek a doppingolás megakadályozására, a probléma megoldására. "A kerékpározásnak azonban olyan híre van, amelyen egyelőre lehetetlen változtatni" - tette hozzá lemondóan.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.