Legyenek-e falvak? Az ellenzék többnyire így próbálja leegyszerűsíteni azt a vitát, amely a kistelepülési intézmények fenntartása és finanszírozhatósága mögött húzódik. E vitát a Fidesz elsősorban az iskolák szerepére hegyezi ki: álláspontja szerint a kormány meg akarja szüntetni a kistelepülési iskolákat, vagyis: föl akarja számolni a falvak jövőjét.

Kétségtelen, hogy a kisiskoláknak van szerepük egy-egy település életében, elsősorban érzelmi felhajtóerejük nagy. Csakhogy: ma Magyarországon 1700 olyan település van, amelynek a lélekszáma nem éri el az ezer főt. Ezek közül bő félezer olyan, ahol a gazdasági elmaradottság, a szegénység, a nem vagy alig működő munkaerőpiac az úr. Ezek a települések alapvetően két nagy területen sűrűsödnek, mindkét gócpontban szinte homogén teret alkotva. Az egyik az észak-nógrádi, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi része (Cserehát, Bodrogköz), valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Nyíregyházától keletre eső része. A másik, kiterjedésben már jóval kisebb sűrűsödési pont Baranya megye déli része (Ormánság), amihez elszórva falvak tucatjai csatlakoznak a megye többi részéről, valamint Somogyból és Tolnából is. És akkor még nem beszéltünk a törpefalvakról, amelyek legfőbb jellemzője egy regionális kutatás szerint a rendkívül rossz demográfiai helyzet: az összeomlás szélén álló vagy a megszűnés rémével fenyegető krízist már elszenvedett falvak tartoznak ide.

"A városok között 1994-ig erősödött és meglehetősen magas szintet ért el a településen élők jövedelme és az oktatási kiadások szintje közötti összefüggés" - áll egy Hermann Zoltán által írt tanulmányban (Az önkormányzatok közötti egyenlőtlenségek az általános iskolák finanszírozásában és méltányossági célok az önkormányzati oktatáspolitikában).

A kutató rámutat arra: az elmúlt évtizedben megfigyelhető tendenciák arra a dilemmára hívják fel a figyelmet, hogy az önkormányzatok közötti finanszírozási egyenlőtlenségek az általános kiegyenlítés eszközével valamelyest mérsékelhetők ugyan, ez azonban csak az önkormányzatok bevételi autonómiájának jelentős korlátozásával érhető el. A kutató megállapítja azt, hogy nem feltétlenül az önkormányzatok költségvetési helyzetének általános kiegyenlítése a leghatásosabb eszköz az egyenlőtlenségek kezelésére.

Azon szolgáltatások - például az oktatás - esetében, ahol a finanszírozási egyenlőtlenségek társadalmilag a legkevésbé elfogadottak, sokkal inkább az adott szolgáltatáshoz kapcsolódó kiegyenlítési mechanizmusokra van szükség. Ezt az igényt erősíti az is, hogy a hátrányos helyzetű diákok eredményesebb oktatása csak jelentős többletforrásokkal valósítható meg, ami az erőforrások oktatási rendszeren belüli átcsoportosítását feltételezi. A hátrányos helyzetű diákok oktatása és a finanszírozási egyenlőtlenségek kezelése mindenképpen összefügg, hiszen jellemzően a költségvetési nehézségekkel küzdő településeken nagyobb arányban vannak jelen a hátrányos helyzetű diákok. "E problémák megoldására a jelenlegi normatív támogatási rendszer önmagában nem tűnik alkalmasnak" - írja Hermann Zoltán.

A kormány ezt fölismerve jutott el arra a következtetésre: a kistelepülések képtelenek iskoláikat fenntartani. Ezért is szükséges közös fenntartású intézményeket létrehozni. És nem utolsósorban az oktatás minőségének garantálása érdekében. (T. Á.)