- Ismerősei tudták önről, hogy lelkes híve a szocialista-liberális kormánynak?

- Ez azért túlzás...

- Máskülönben hogyan kerülhetett volna ilyen fontos posztra?

- Az értékvilágom jellegzetesen baloldali. Ha azt kérdezi, hogy képes vagyok-e szívvel-lélekkel támogatni egy klasszikus értelemben vett szocialista programot, akkor igennel válaszolok.

- A megszorításokkal együtt?

- Nem vagyok gazdasági szakember, mint a legtöbben, én is csak az újságokból tájékozódom. Számomra meggyőző érv, hogy előbb az államháztartást kell rendbe tenni, és amikor helyreáll a gazdaság egyensúlya, akkor lehet a szegények és a mindennapos gondokkal küszködő emberek problémáit orvosolni. Örvendetes, hogy a miniszterelnök nem hajlandó engedni a neoliberálisnak nevezett gazdaságpolitikai elvárásoknak. Legalábbis én így látom.

- Egyike azon keveseknek, akik lándzsát törnek az egyházi ügynökmúlt feltárása mellett. Vonzódik a reménytelen vállalkozásokhoz?

- Lehet, hogy ami tegnap még reménytelennek látszott, ma már nem az, és ami ma annak látszik, holnapra már nem lesz az. Kétségtelen, hogy az egyházak ügynökmúltjának vizsgálata nem egyszerű feladat, sokféle érzékenységre kell tekintettel lenni. De ettől még nem reménytelen vállalkozás. Inkább kockázatosnak mondanám.

- Beosztásánál fogva kötelessége a kormány érdekeit képviselni. Evangélikus lelkészként hogyan számol el a saját egyházával?

- Az elkövetkező néhány hónap lesz a megbízatásom legkritikusabb időszaka. Akkor derül ki, hogy mit is akar a kormány. Ha nemcsak szavakban, hanem a valóságban is békét szeretne a korábban háborús övezetnek számító egyházpolitikában, ha tényleg az a szándék, hogy az egyházi iskolák és kórházak azonos támogatásban részesüljenek, mint az állami és az önkormányzati intézmények, akkor én tiszta lelkiismerettel vállalom, hogy a kormány érdekeit képviselem. Az egyházakat pedig ehhez szeretném partnerként megnyerni.

- Komoly viták lesznek a költségvetési támogatásokról.

- Nem hiszem, hogy ezeknek a vitáknak a támogatás összege áll majd a középpontjában. Az egyházak is tisztában vannak azzal, hogy olyan évek jönnek, amikor az egész országban mindenkinek kevesebb jut. A lényeg az, hogy amennyiben csökken az egyházak támogatása, akkor az ugyanolyan arányban csökkenjen, mint más területeké, tehát ne sérüljön az egyenlő bánásmód elve.

- Szükség van a vatikáni szerződés módosítására?

- Nem tudom. Az oktatási miniszter különbizottságot hozott létre, amely a vatikáni szerződés végrehajtásának vizsgálatát végzi.

- Mi a véleménye a szocialistáknak arról a kósza ötletéről, hogy meg kellene adóztatni a keresztelések, a temetések és az egyéb egyházi szolgáltatások után fizetett pénzeket?

- Ezt az MSZP vallásos tagozata találta ki, ugye? Végiggondolatlan ötletnek tartom. Az egyházi szolgáltatásokért fizetett úgynevezett stóladíjak azért adómentesek, mert eleve adózott jövedelmekből származnak.

- Ez akkor is privilegizált helyzet.

- Hasonló pénzügyi logika érvényesül az alapítványok esetében is. Más kérdés, hogy nem ártana, ha az egyházak a saját jól felfogott érdekükben kicsit áttekinthetőbbé tennék a gazdálkodásukat. Sok feszültség fakad abból, hogy nincsenek pontos kimutatások a bevételekről és a kiadásokról. Viszont ez már nem az adóhivatal vagy a politika, hanem az egyházak belső ügye.

- Mit gondol, Magyarországon megvalósult már az állam és az egyházak szétválasztása?

- Hát... Induljunk ki az 1989 előtti korszakból. A szocializmus évtizedeiben az állam - bármennyire furcsának tűnjön is a hasonlat - főkegyúri jogokat gyakorolt az egyházak felett. Ehhez képest egyértelműen pozitív mindaz, ami a rendszerváltás után történt. Az állam és az egyházak szétválasztását azonban nem lehet olyan szemmel nézni, mint ha a XIX. században élnénk. A társadalomban ma már sokkal több az erős, független szereplő: a gazdaság, a média, a civil szféra. Akkor működőképes egy ország, ha ezek a szereplők szót értenek egymással. Jó lenne, ha az állam és az egyházak viszonyában a régi típusú kiszolgáltatottság helyére a természetes együttműködés lépne. Végre el kellene jutni arra a felismerésre, hogy ugyanabban a világban élünk, és ugyanazt a levegőt szívjuk.