Jön a bioműanyag!

Polihidroxibutirát - vagyis PHB - a neve annak az anyagnak, amely a természetben is előfordul, és a jövőben egyes, ma használatos műanyagok helyére léphet, különösen mivel nedvesség hatására széndioxidra és vízre bomlik el.

A PHB-t néhány baktériumfajta termeli, mint sejtjeikben lévő energiatárolót. Kémiai tulajdonságait tekintve a PHB polimer, amely végtelen hosszúságú láncmolekulából áll, önmagát ismétlő szerkezeti elemekkel.

A biológiailag lebontható anyagot az ulmi egyetem kutatói és a BASF vegyipari cég kutatói közösen hasznosították egy újfajta katalizátor révén. Ennek segítségével a PHB, amely a polipropilén nevű műanyag tulajdonságaival bír, egyszerű nyersanyagokból is előállítható.

A kutatók úgy vélik, hogyha sikerül a polipropilént a PHB-val helyettesíteni, akkor azokat a csomagolóanyagokat, hálókat, koffereket, sőt lengéscsillapítókat és számos egyéb tárgyat is, amelyet a mindennapokban használunk, az újfajta bioműanyagból lehet majd gyártani.

A Die Welt című német lap online kiadása szerint az új eljárást először ki kell próbálni ipari méretekben. Ezt a BASF-nél végzik majd, viszont az ipari méretű gyártáshoz tovább kell javítani a katalizátorok hatásfokán, hogy még gyorsabbak és egyszerűbbek legyenek.

A német lap úgy véli, hogy az új anyag előállítása mintapéldája az egyetemi és ipari kutatási együttműködésnek.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.