Lapátot adnak az önépítéshez
Ők az utolsó evezősök a Margit-szigeten, a Danubius Nemzeti Hajós Egylet tagjai. Klubházuk a Buda felőli parton, a Hajós Alfréd uszoda szomszédságában bújik meg, pont azon a részen, ahol most az uszodabővítés történt. Ezen a partszakaszon ring a Dunán csónakházuk is, melynek oldalán messziről elolvasható a DNHE felirat. Az úszó csónakház régi emléke már a szigeti evezőséletnek, háború előtti darab. Műemléki védelem alatt áll. Valamikor egy Futura nevű cégé volt, majd az államosításkor a Vörös Meteor Csemegéhez került, s 1968-ig a sziget Pest felőli partján horgonyzott.
A DNHE részben egy háború után megszüntetett, részben pedig egy háború után alakult evezősegyesület örököse. Előbbi a Széchenyi István által alapított Nemzeti Hajós Egylet, utóbbi pedig a Vörös Meteor Csemege. És a Danubius név? A Csemege Vállalat által 1989-ben megszüntetett, majd önfinanszírozóan újraalakult evezősklubnak a Danubius szállodalánc az egyik támogatója lett és hozzájárult a névhasználathoz is. A Csemegéből alakult Danubius Evezős Klub összeolvadása a nagy múltú Nemzeti Hajós Egylettel (amely a rendszerváltást követően szervezte újjá magát) 1991-ben történt. Az egyesülés óta az egykori "csemegések" és a "hajósegyletiek" DNHE néven virágzó evezős-életet teremtettek, és az újra meg újra felbukkanó nehézségek ellenére küzdenek a sportág szigeti bázisának megmaradásáért.
Az említett csónakházat 1994-ben vásárolták vissza, majd 1999-ben megnyerték a volt Tervhivatal üdülőjére kiírt pályázatot, s tíz évre megkapták az 1941-ben épített bauhaus villát, amely a klubházuk lett. Udvarán teniszpályák voltak, míg a Hajós Alfréd uszoda bővítéséhez nem kellett a hely. De kellett. A mostani úszó és vízilabda Európa-bajnokságra tulajdonképpen az evezősök udvarán épült meg két új medence. Cserébe viszont felújítják a klubházukat az átengedett területért. Így állapodtak meg a Sporthivatallal. Rosszul érintené őket ha nem így alakulna, s az úszószövetség mondjuk a klubházukat ellobbizná. Voltak ugyanis erre irányuló próbálkozások. Ezért aztán nagyon szeretnék minél előbb aláírni az új jogi konstrukciót, amely hosszú időre biztosítja az evezőséletet a fővárosban.
Most ideiglenesen egy irodakonténer helyettesíti a klubházat, itt találkoztam az egyesület vezetőivel, Denk Andrással, Szántóné Domonkos Annával és Zarándy Pállal. Felhívták a figyelmem, hogy a háború előtt tizenkét evezősklub működött a Margit-szigeten. Ma már csak ez az egy. Továbbá ez az egyetlen, amely közel esik a Belvároshoz, s ahol felnőtteket is megtanítanak az evezés fogásaira, akik közül sokan válnak rendszeres látogatóivá az öreg csónakháznak. Egyébként tizenkét éves kortól toboroznak. Hetven versenyzőjük van, köztük bajnokok, válogatottak. Haller Ákos, a világbajnok is itt tanult meg evezni, mondják.
Beszélgetés közben szóba kerültek az evezés polgári hagyományai is, melyek nem jelentenek egyúttal pártpolitikai befolyásoltságot, elzárkózást bárki elől. A sportág XIX. századi, polgári eredete nem lehet ok arra, hogy szembeállítsák őket a kajakosokkal, akik egyébként a sziget pesti oldalán vertek tanyát. A klub vezetői szerint a két vizes sport szembeállítása ostobaság, hisz mindkettőnek az a küldetése, hogy értelmes, testet és jellemet építő elfoglaltságot kínáljon a fiataloknak. S az önépítéshez mindkét sport "lapátot" ad az ifjak kezébe.
