Túl költségkereten és árvízen: az eb-re kész a sziget

Az új Széchy Tamás úszókomplexum végül is elkészült az Európa-bajnokság kezdetére. A határidőket nem tartották be, a költségkereteket túllépték, s mégis, most minden azt ígéri, hogy kulturált körülmények között, jó versenyeket élvezhet a közönség. Az Eb után különböző irodákban azért még izgalmas futamok várhatók.

Az úszó Európa-bajnokság előkészítése során határidőt, eredeti költségkeretet léptek túl, de végül az történt, amire mindenki számított: az utolsó előtti pillanatra minden készen áll. Igaz, a számla végösszege meghaladta a kétmilliárd forintot. A szervezők szerint - mint azt Csurka Gergely, az úszó Eb szervezőbizottságának kommunikációs igazgatója lapunknak elmondta - a jóval több, mint félmilliárdos költségtúllépésért főként a tavaszi árvíz a felelős, de részletekről a Nemzeti Sporthivatal (NSH) tud tájékoztatást adni. Az NSH-nál azonban elhárították lapunk érdeklődését, arra hivatkozva, hogy a hivatal július végén - vagyis éppen az Eb félidején - megszűnik, feladatai pedig az Önkormányzati és Területfejlesztési Hivatalhoz kerülnek át. A szaktárca az írásban feltett kérdéseinkre eddig nem adott választ.

A beruházó a kivitelezés közben állt elő új igényekkel. Ezekkel - és az árvíz okozta károk helyreállításával - magyarázta a költségnövekedést a kivitelező. Az eredeti megrendelés értéke 1,3 milliárd forint volt, a fent említett okok miatt azonban még további 260 millió forintos többletköltség jelentkezett - mondta lapunknak az uszodabővítésben részt vevő egyik kivitelező, a KÉSZ Kft. PR-igazgatója, Árvai István. A cég feladata volt az ötvenméteres úszómedence és a hozzá tartozó ezerszemélyes vasbeton lelátó megépítése, valamint a 25-ször 25 méteres műugrómedence és -torony kialakítása, amihez két, háromsoros lelátót is emeltek mindkét oldalon, alatta helyezve el a létesítmény vízkezelő központját. A kft.-re várt a nagymedence téliesítésének megoldása is, ami szintén menet közben kapott új igény volt. (A sportuszoda bővítésében összesen négy cég működött közre kivitelezőként.)

A munkákkal a tervek szerint április 28-ra kellett volna elkészülni, de a kivitelezés jócskán csúszott. A főpolgármester végül a héten vette át a budapestiek nevében a létesítményt, de még a ceremónia idején is dolgoztak a mobil lelátókon.

A főváros minden erejével segíti a rendezvény megvalósulását - mondta a főpolgármester. Például tulajdonosi hozzájárulást adott a sziget használatához - igaz, ezt csak utólag kérték a szervezők, amikor már javában folyt a munka a Hajós Alfréd uszoda melletti 10 ezer négyzetméteres területen. A bővítés miatt - több zöldszervezet éles tiltakozása mellett - 12 fát ültettek át, ötvenet vágtak ki, viszont 350 új csemetét ültettek a XIII. kerületben, amelyhez a Margit-sziget közigazgatásilag tartozik, és amelynek önkormányzata az építési engedélyt kiadta. A zöldek ezt bíróságon támadták meg, arra hivatkozva, hogy az építkezés visszafordíthatatlan károkat okoz Budapest első számú védett közparkjában, de a Fővárosi Bíróság elutasította keresetüket.

Az Eb idején megerősített létszámban lesz jelen a szigeten a Fővárosi Közterület-fenntartó, valamint a Fővárosi Kertészeti Rt. is; emellett 36 helyen tesznek ki hulladékgyűjtő konténereket, és naponta takarítják majd a környéket. Bakonyi Tibor sportügyekért felelős főpolgármester-helyettes szerint a naponta várható tízezer látogató nem fogja túlterhelni a szigetet. Az Eb lebonyolítása után a médiafalu helyszínét újra parkosítják.

A főváros húszmillió forinttal támogatja közvetlenül az Eb-t, például azzal, hogy az augusztus 6-i zárónapon 1600 résztvevős óriási bankettet rendeznek - ismertette Demszky Gábor főpolgármester. A BKV negyvenmillió forint értékben nyújt "logisztikai segítséget", vagyis ennyibe kerül az, hogy a rendezvény idején sűrűbben jár a 26-os busz - alacsonypadlós, 120 személyes Volvo járműveket beállítva -, a csaknem 3500 akkreditált résztvevő ingyen használhatja a budapesti tömegközlekedést. Buszjáratok közlekednek majd a versenyzőknek és segítőiknek otthont adó hét szálloda és az Eb helyszíne, valamint a repülőtér között. A szigetet vízibusszal is meg lehet majd közelíteni a kontinensviadal idején. Ha minden jól megy, az Eb nyitónapján már teljes vonalukon közlekedhetnek majd a 4-6-os villamosok is.

l Az Európa-bajnokság idején a rendőrség kiemelt figyelmet fordít a Margit-szigetre; napszakonként negyven-ötven rendőr - civil ruhás nyomozó, kerékpáros és gyalogos rendőr - teljesít szolgálatot a helyszínen - mondta lapunk érdeklődésre Kiss Ernő, a XIII. kerület rendőrkapitánya. A sziget déli végén, tehát a Margit híd felől hajthatnak be a bajnokság idején a versenyzőket szállító, valamint a sűrűbben közlekedő 26-os buszok, az Árpád híd felől pedig azok juthatnak be, akik a kontinensviadal idejére szóló állandó belépési engedéllyel rendelkeznek. A szigetre való bejutáshoz mágneskártya is kell majd. Mindkét szigeti bejárónál rendőrposztot is kialakítanak. A Hajós Alfréd uszoda főbejáratánál lévő parkolóba külön engedéllyel lehet majd bejutni, ott belső biztonsági szolgálat is működik. Kiemelt figyelmet fordít a rendőrség a szigeti villamosmegállóra is, hogy a gyalogosok szabályosan, az aluljárón keresztül közlekedjenek.

A rendezvény idején ideiglenes rendőrőrs teljesít napi 24 órában szolgálatot. Akinek bármilyen panasza van, telefonon is fordulhat hozzájuk a 349-3301-es telefonszámon, vagy hívhatja a kerületi kapitányság ügyeletét is, amelynek száma 236-2812.

Edzéspróba
Edzéspróba
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.