Vihar a Bartók-összes körül

Fischer Iván etikátlannak tartja a Bartók-CD-összkiadás támogatására kiírt pályázatot - erről ma megjelenő, a kormányfőhöz címzett nyílt levelében ír. Lapunk az érintettek ellenérveit is összegyűjtötte.

Az Élet és Irodalom című hetilap mai száma közli Fischer Iván karmester, a Budapesti Fesztiválzenekar művészeti vezetője Gyurcsány Ferencnek címzett nyílt levelét. Ebben a jeles muzsikus lemond a Bartók Emlékbizottságban betöltött tagságáról, tiltakozva a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) legutóbbi pályázati döntése ellen.

Lapunk is beszámolt róla, a mecénás testület zenei szakkollégiuma három éven át összesen 180 millió forinttal támogatja az újabb Bartók-CD-összkiadás megjelenését Kocsis Zoltán zongoraművész, a Nemzeti Filharmonikusok művészeti irányítója elképzelései alapján és közreműködésével, a (magánkézben levő) Hungaroton lemezkiadó gondozásában. Ezzel a programmal nyert az NKA-pályázaton a Summa Artium Kht. nevű, kulturális szponzorokat gyűjtő szervezet, amelynek vezetője, Török András - mint azt a nyílt levél is megjegyzi -, a 90-es években az NKA elnöke volt. A másik pályázó, a Fesztiválzenekar Alapítvány a világban eddig készült legszebb Bartók-felvételekből, köztük számos magyar származású művész játékából javasolta összeállítani a sorozatot, ezt az elképzelést azonban nem támogatták.

Fischer nyílt levelében kifogásolja a döntés távirati irodánál megjelent indoklásának azt a részét, hogy "...bár valóban sokfelé a világban születnek kiváló lemezfelvételek, azok sohasem helyettesíthetik, nem pótolhatják azt, hogy a magyar zene legjobbjai mit mondanak a XXI. század elején a bartóki életműről". A karmester felteszi a kérdést, vajon mindazok, akik az utóbbi években (állami támogatás nélkül) lemezre vették Bartók műveit - mások mellett Solti György, Schiff András, Pauk György, Ránki Dezső, Végh Sándor vagy a Budapesti Fesztiválzenekar Fischer vezényletével -, nem a "magyar zenei élet legjobbjai"-e. A karmester szerint döntésével az NKA súlyosan megsértette a hazai előadók nagy részét, és megsértette az esélyegyenlőség elvét is. Olyan helyzetet teremtett, amelyben a jelen előadó-generáció egyes tagjai ugyanazokat a Bartók-műveket támogatás nélkül, míg más tagjai hatalmas állami támogatással veszik lemezre. Mi több, az állami szervek aszszisztáltak a Hungaroton köré csoportosult előadók, zenetudósok agresszív törekvéséhez, hogy magukat Bartók egyedüli letéteményeseként tüntessék fel, és maguknak kiemelt állami támogatást biztosítsanak - állítja Fischer. Kifejti azt is, a kormányfő által elnökölt Bartók Emlékbizottságban az érdemi munka helyett zenei érdekcsoportok állami pénzekhez juttatása folyik - szerinte nehezen vitatható, hogy az NKA egész pályázati eljárása azt a célt szolgálta, hogy 180 millió forintos támogatáshoz juttassa a Summa Artiumot és a Hungarotont.

Török András viszont kérdésünkre elmondta, a Summa Artium csupán katalizátor szerepet tölt be, egyetlen fillért sem kap a megítélt támogatásból, mert a bejegyzés alatt álló Bartók Új sorozat Alapítvány fogja lebonyolítani a programot. Kuratóriumában csak zenei szakemberek foglalnak helyet. Eredetileg egy inkognitójához ragaszkodó magántámogató ajánlott fel néhány milliót egy ünnepi Bartók-hangversenyre, amelyet Kocsis Zoltán játszana New Yorkban, a Carnegie Hallban. Török viszont zenei körökben már hallott az új Bartók-összkiadás ötletéről, és egy magántámogatási akciót javasolt inkább, amelylyel akár 8-10 év alatt összegyűlhet a pénz a sorozatra. Fölmerült azonban, hogy gyorsabban elkészülhetne a kiadás, ha az állam is részt vállalna a finanszírozásból. (A Summa Artium az NKA 180 milliója mellé legalább ennyi támogatás megszerzését ígérte más forrásból.)

Itt kapcsolódik össze Török próbálkozása a hivatalban le-
vő NKA-elnökével. Harsányi László elmondta lapunknak, hiányolt egy méltó és kiemelkedő állami programot a Bartók-emlékévből, és erre alkalmasnak látszott a CD-összkiadás terve. A plánumot a mecénás szervezetet irányító bizottság elé terjesztette, amely egyhangúlag megszavazta a 180 milliót egy pályázathoz. A tendert a zenei szakkollégium írta ki. Szirányi János, e grémium elnöke kérdésünkre tegnap úgy nyilatkozott, bár a kiíráskor a Summa Artium Kocsis Zoltán Bartók-koncepciójára alapozott elképzelését már ismerték, nem erre írták ki a pályázatot. A testület saját álláspontja, hogy az előző összkiadás óta eltelt negyedszázad után elsősorban az új kutatásokat figyelembe vevő, a legkorszerűbb Bartók-ismeretek alapján készülő, zömében új magyar felvételeket tartalmazó sorozat tervét kell támogatni. Mindössze két értékelhető pályázat érkezett be.

Szirányi szerint a Fesztiválzenekar Alapítványé színpompás kínálatot ad a legkülönbözőbb időszakokban készült kiváló felvételekből, de az összeállítás inkább a létező Bartók-interpretációk sokféleségét bizonyító összegzés, mondhatni nagyszerű kereskedelmi gyűjtemény. A zenei kollégium által is korunk kiemelkedő Bartók-játékosának tartott Kocsis zongoraművészi-karmesteri közreműködése köré szerveződő sorozat viszont köztámogatást érdemel, és erről egyhangú döntés született. A kollégium elnöke hozzátette, a nyertes programban számos más előadó is - a többi között Ránki Dezső, Kelemen Barnabás, Perényi Miklós, Takács Nagy Gábor, jeles énekesek, kórusok sora - szerepel; az idén megjelenő első lemezeken a három zongoraverseny közreműködőjeként a Fesztiválzenekar is. Az együttest és karmesterüket, Fischer Ivánt éppen hogy a "magyar zene legjobbjai" között tartják számon - érvelt Szi-rányi, hozzátéve: a két pályázat azonban, egymástól nagyon eltérő koncepciója miatt, nem tűnt egyesíthetőnek.

l Az esélyegyenlőtlenséget nem először teszi szóvá a hazai zenei életben a Fesztiválzenekarral nevét megalapozó (kezdetben még Kocsis Zoltánnal szorosan együttműködő), mára nemzetközi karriert befutott Fischer Iván. Kifogást emelt, amikor az ezredfordulón a fideszes miniszter, Rockenbauer Zoltán - Kocsist kérve fel a művészeti irányításra - kiemelt állami támogatást adott a Nemzeti Filharmonikusoknak. Felemelte szavát az ellen is, hogy a szocialista-liberális kormány a Művészetek Palotájában megnyíló hangversenytermet a Kocsis vezette együttesnek akarta adni. A Bartók-összkiadást is a Kocsis-társulat "folyamatos nyomulása" újabb állomásának tekinti Fischer. Az idei állami költségvetés a zenekarból, énekkarból és kottagyűjteményből álló Nemzeti Filharmonikusoknak - mint nemzeti intézménynek - 1,638 milliárd forint támogatást nyújt. A zenekart, saját kottatárat fenntartó (énekkara nincs) Fesztiválzenekar 337,2 milliót, amelyhez 22 millió járul az önkormányzati zenekarok állami keretéből, és 2,2 millió pályázati támogatás az NKA-tól. Ezenkívül a fővárosi önkormányzat 433,8 millióval járul hozzá Fischer együttesének működéséhez, amelynek köztámogatása így 803 millió forint.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.