„A zöldenergia új lehetőség Magyarország számára”

Magyarország energiaszükségletének mintegy 40 százaléka származhat már a közeljövőben úgynevezett zöld, azaz bioenergetikai, a mezőgazdaságban megtermelt alapanyagokra épülő energetikai forrásokból - mondta Magda Sándor, az MSZP szakpolitikusa Budapesten.

A 80 dolláros hordónkénti olajárnál már Magyarországon is gazdaságosan lehet úgynevezett zöldenergiát termelni - mondta sajtótájékoztatóján a szocialista politikus, a biomasszát, a bioetanolt, illetve a biodízelt említve.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az Országgyűlésnek őszi ülésszakán kiemelten kell ezzel a kérdéssel foglalkoznia. A bioenergia alapanyagát termelők ugyanis csak akkor érezhetik magukat biztonságban, ha a parlament garantálja, hogy a termelők az energia célú felhasználásra szánt növények termőterülete után is megfelelő mértékű területalapú támogatást kapnak. Emellett garanciát kell kapniuk a termelőknek arra is, hogy az általuk megtermelt alapanyagot az erőművek, illetve a feldolgozó üzemek hosszú távon átveszik.

Az MSZP agrár- és vidékfejlesztési munkacsoportja ezért kezdeményezi azt, hogy az Országgyűlés őszi ülésszakán ötpárti egyetértéssel alkossanak olyan törvényeket, amelyek a termelői biztonságot hosszú távon garantálják.

Utalt arra, hogy a bioenergetika fejlesztéséről az előző parlamenti ciklusban már négypárti egyetértés alakult ki.

Magda Sándor elmondta: számításaik szerint mintegy 1 millió hektáron lehetne termelni bioetanol-alapanyagot, azaz gabonát, valamint további 500-700 ezer hektáron biomassza-alapanyagot, azaz olyan fásszárú növényeket, amelyek aprítéka jó hatásfokkal elégethető az erre alkalmas erőművekben.

Az országgyűlési képviselő szerint a bioenergia-alapanyagot termelő területeken tevékenykedő gazdálkodóknak a szokásos normatívánál mintegy 20-30 százalékkal magasabb területalapú támogatást kellene kapniuk.

Magda Sándor szerint az Európai Unióból az elkövetkező 7 évben - az új költségvetési időszakban mintegy 1.200-1.500 milliárd forintos támogatás nyerhető el a bioenergetikára. A nemzeti támogatás mértéke a vállalkozói önrészen felül 15 százalékos lenne.

A zöldenergia hatékony magyarországi hasznosításához néhány nagy mezőgazdasági termelő két héttel ezelőtt létrehozta Baján az agrárenergetikai szövetséget - mondta el Magda Sándor.

Bioetanol üzemet építene Magyarországon a svájci United BioFuels Holding is

Svájci cég is építene Magyarországon bioetanolt gyártó üzemeket - nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek Mohács polgármestere. A jelentés szerint a beruházást a magyarországi Duna Fejlésztesi Kft. előkészítése mellett a svájci United BioFuels Holding hajtaná végre és nem csupán a dél-magyarországi város térségében épülne ilyen üzem.

A mohácsi üzem évi 300 ezer tonna kukoricát hasznosítana, de az illetékes szerint ezen kapacitást a későbbiekben megkétszerezné.

A nevezett magyar kft. összesen nyolc magyarországi bioetanol üzem fejlesztésén dolgozik, a társaság vezérigazgatója szerint mind a nyolc üzem építése még 2008 vége előtt befejeződhet és ezek összesen 2 millió tonna kukoricát dolgoznának fel, jelentősen apasztva a magyar gabonafeleslegeket.

Egy másik bioetanolgyártási beruházással foglalkozó vállalat, a SEKAB Bioenergia Magyarország Zrt, a svéd SEKAB vállalkozása ugyancsak Mohácson építene üzemet. Mintegy két hete tudatták, hogy összesen négy bioetanol üzemet épít Magyarországon 380 millió eurós beruházással a Zrt.

A svéd cég képviselője szerint a tervezett négy üzemben mintegy másfél millió tonna gabonát kívánnak feldolgozni évente, továbbá hozzávetőlegesen 600 ezer tonna biomasszát és mintegy 60 ezer tonna szerves hulladékot is. A beruházás várhatóan a jövő év tavaszán-nyarán kezdődik, annak függvényében, hogy az engedélyeket milyen gyorsan kapja meg a társaság. Az üzemekben a termelés 2008. végén, 2009. elején indulna meg.

A SEKAB elnöke elmondta: azért választották Magyarországot a befektetés helyszínéül, mert Közép-Európában Magyarország központi helyen fekszik, továbbá stabil az alapanyag-ellátás, valamint műszakilag magasan képzett munkaerő áll rendelkezésre. Akkor elhangzott: hosszú távon Magyarországon mintegy négymillió tonna gabonából lehet majd bioetanolt előállítani. A teljes magyarországi bioetanol-gyártás akár 30 ezer munkahely teremtését is lehetővé teszi.

(forrás: MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.