Sztrájk és exportleállás a Hyundai-nál

Az első számú dél-koreai autóipari vállalat csütörtökön bejelentette, hogy az elhúzódó sztrájkakciók miatt kénytelen exportszállításait leállítani. Azonnali súlyos gondokat azonban ez a cég szóvivője szerint nem okoz, mivel a Hyundai előzőleg gondosan feltöltötte világszerte gépkocsikészleteit, így azok három havi igény kielégítésére elegendőek.

A Hyundai dél-koreai üzemeiben június 26-a óta minden nap több órán át áll a munka, a szakszervezet ugyanis ily módon kíván nyomatékot adni a bérek 9,1 százalékkal történő növeléséről, a munkafeltételek javításáról, illetve a beleszólási jogok kiterjesztéséről szóló követelésének.

A Hyundai a sztrájkolóknak 4,4 százalékos béremelésről tett ajánlatot, elutasítja viszont a szakszervezetek döntési jogának kiterjesztését, azt a vállaltvezetés ügyeibe való beavatkozásnak tekinti.

A munkabeszüntetések a cég adatai szerint több mint egy milliárd von, vagyis mintegy 835 millió eurós veszteséget okoztak eddig.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.