Wellnesscentrum a sódomb mellett

A gyógyvizéről és Európában egyedülálló sódombjáról ismert Egerszalók határában szeptemberben nyílik meg az új gyógy- és wellnessfürdő, amelyet két, 426 méter mély kútból gejzírként felszínre törő, 68 fokos hőforrás táplál.


Az egerszalóki, magas nátrium- és kalcium-magnézium tartalmú vizet 1992-ben nyilvánították gyógyvízzé, és a kénes gyógyvizek kategóriájában az egyik legjobb besorolást kapta. Eredményesen alkalmazható ízületi, gerinc-, csont-, izom- és ínbetegségek, mozgásszervi elváltozások, nőgyógyászati, kötőszöveti betegségek esetén, valamint sportsérülések utáni rehabilitációban.

A percenként 2350 liter hozamú kutak - negyven éve a szabadba folyó - gyógyvizére alapozva több befektető akart már fürdőt építeni Egerszalókon, ám ehhez komolyan vehető pénzügyi terv csak a 2002 márciusában kiírt pályázatra érkezett. Ekkor az egri székhelyű Plaza213 nevű konzorcium nyerte el a projektet, amelynek jogutódja ma Szalók Holding Zrt. néven működik.

Farkas Imre vezérigazgató elmondta: pályáztak a Széchenyi-terv támogatására, ahol 800 millió forintot nyertek. Ez a pénz az Egerszalók gyógyfürdő - a gyógyulás forrása a nyugalom völgyében című projekt megvalósítására fordítható. Az összességében 15 milliárd forintos beruházás Északkelet-Magyarország jelenleg zajló legnagyobb egészségturisztikai fejlesztése. Mint a vezérigazgatótól megtudtuk, szeptemberben a gyógy- és wellnessfürdőt már teljes egészében használhatják a vendégek. A 206 szobás, ötcsillagos szálloda 2007 tavaszától, a fürdő szomszédságában épülő, 311 négycsillagos apartmanból álló üdülőfalu is a következő évtől kínál szálláslehetőséget.

A gyógykomplexum 17,5 hektáros területen épül fel, és egyszerre ezer vendég fogadására lesz alkalmas. A költségeket az állami támogatás mellett önerőből és banki hitelből finanszírozzák a befektetők.

A vonzó természeti környezetben létesülő fürdőt a hegyoldalról szabadon lefolyó víz mészkőképződményének lábánál alakítják ki. A létesítményben összesen 16 kül- és beltéri medence kap helyet, de gyógyászati, wellness- és fitneszszolgáltatások is igényelhetők.

A mintegy kétezer lelket számláló Egerszalók eddig is vonzotta a turistákat borvidéki sajátosságaival, a barlanglakások látványával, a 121 hektáros horgásztóval és a négy évtizede meglévő "nomád" gyógymedencével; 29 vendégházat működtetnek a községben. Tőgyi Gábor polgármester bizakodik, hogy a falusi turizmus tovább erősödik a gyógyfürdő átadása után.

Impozáns gyógyközpont épül az európai hírû sódomb mellett
Impozáns gyógyközpont épül az európai hírû sódomb mellett
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.