Tavasszal a töméntelen vizet kellett elvezetni, most meg vizet kellene valahonnan szerezni, de mivel az égi áldás nem jön, marad a kerti csap - meg a vaskos vízdíj. Lássuk be, nehéz a kiskert-tulajdonosi lét.

A víz tényleg nem olcsó. Súlyos pénzeket kérnek el egy-egy köbméterért, ráadásul vidékenként akár hétszeresen is eltérő mértékben. A szennyezésekre különösen érzékeny területeken élők, az eleve tisztítandó vizet használók többet fizetnek, mint az ebből a szempontból kedvezőbb helyzetűek. Ami jogos a vízbázis védelme miatt, de alapos kiszúrás a helyiekkel. Drága az arzénos vagy a nitrátos víz megtisztítása, de ezen nem kívánt adalékanyagok jelenlétéről az ott élők legfeljebb részben, de inkább egyáltalán nem tehetnek.

Sok szempontot szoktunk a lakóhely kiválasztásakor figyelembe venni, de ezek között eddig nem szerepelt a vízdíj. Hát ennek talán vége, ha az árkülönbségeknek híre megy.

Mellesleg nem lenne olyan drága a víz, ha a fejlesztéseket valaki racionálisan áttekintené. Sokan kérdezik, hogy miért nem vetődik fel sem a beruházók, sem a tervezők, sem a pályázatelbírálók felelőssége a nem kellően megalapozott projektek megvalósításánál? Kit terhel a felelősség azért, hogy a megvalósult szennyvízkezelő rendszerek hatékonysága alacsony, hogy a lakossági rákötések sok esetben az 50 százalékot sem érik el? A kellően át nem gondolt méretek és telepítések miatt az egyes tisztítóművek kapacitáskihasználtsága 60 százalék alatt marad, miközben jelentős területek ellátatlanok. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a tervezésnél figyelmen kívül hagyták az egyes települések lakosságának vízfelhasználási és tényleges szennyvíztermelési adatait, szokásait, s csupán a lakosság lélekszámát vették figyelembe. Az éves statisztikákban roppant jól mutatnak az újonnan átadott szennyvíztisztító telepek, a megépített csatorna-kilométerek, de ez így mégsem jó. Milliárdos pénzpocsékolás ugyanis a látszatcsatornázás.

Át kellene gondolni az egészet újra, bölcsebben kellene gazdálkodnunk a vízzel. Az országnak egyetlen közös vízkincse van, nem méltányos, hogy abból valaki 80, más meg 600 forintért kapja az ivóvíz köbméterét. A szaktárca most árszabályozó hatóság felállítását szervezi, igazságos átalányárat azonban ez sem ígér.

Egy alapos újragondolás esetleg azzal a haszonnal is járna, hogy nem utazna roppant drágán, kilométereken keresztül néhány tízliternyi szenny. Az ilyen esetekben olcsóbb lenne egy helyi kisebb szennyvíztisztító, amin persze nem lehetne akkorát kaszálni, mint egy nagyobb telep megépítésén. Ki kellene találni azt is, hogy mit kezdünk majd a klímaváltozás kihívásaival. Azzal, ha 2050-re valóban félsivatagi táj lesz a Duna-Tisza köze. Igaz, akkor már víz se nagyon lesz, nemhogy vízdíj.

Addig meg locsoljuk egyre száradó kertecskéinket.