Mintegy két esztendővel a csatlakozásunk után újraolvasva a nemzeti vidékfejlesztési terv 2004-ben leírt, az erősségek, gyengeségek, lehetőségek és veszélyek szempontjai szerint csoportosított helyzetelemzést, szembetűnő, hogy az alapvető megállapítások alig változtak. Továbbra is igaz, hogy hazánkban nagyon sok az előnyös adottságú, változatos termőhely, sokféle térségi specialitás található, gazdag a gazdálkodási kultúra. Megállja a helyét az is, hogy a környezeti terhelés mértéke a nyolcvanas évek óta alacsony. A legjellemzőbb megállapítás az a szám, amelyik jelzi: a magyar mezőgazdaság önellátási képessége 120 százalék.

Csakhogy: az erősödő globális versenyben nem tudjuk eléggé kihasználni a természeti adottságainkat. Kevés a tőke, bizonytalan a nyereség, alacsony a termelés szervezettsége. Sok a kisgazdaság, amelyek jelentős részben önellátásra termelnek, csak a fölösleget viszik a piacra. A mai világban azonban nem az számít, miből maradt eladható fölösleg, ha-nem, hogy mi adható el a piacon. A kisgazdaságok önmagukban, szövetkezés nélkül gyengék. Kis tételben a lehetségesnél magasabb áron szerzik be a gazdálkodáshoz szükséges ipari cikkeket, alacsonyabb árat érnek el a saját termékeikre.

Az alacsony nyereségesség egy másik oka, hogy elválik a földtulajdon és a földhasználat. A nem túl magas nyereséget elviszi a haszonbér, miközben a földforgalom csekély: a tulajdonosok kivárnak az eladással, mert abban bíznak, hogy a külföldiek földvásárlási moratóriumának lejárta, 2011 után jelentősen emelkednek majd az árak. Továbbra is igaz, hogy az egyes ágazatokban a nyereség egyenlőtlenül oszlik meg az alapanyag-termelők és a feldolgozók-kereskedők között - az utóbbiak javára. Ennek fő oka az, hogy a feldolgozó és kereskedelmi cégekben kevés a termelői tulajdon. Némi reménysugarat jelenthet, hogy az utóbbi időben új tendencia bontakozik ki: a jelenlegi agrárvezetés segíti, hogy az egyes ágazatokban növekedjék a termelői tulajdon aránya.

A 2004-es elemzés a veszélyek között említi a növekvő globális versenyt. A magyar termelők a csatlakozás után ezt úgy érzékelték, hogy nő a konkurencia, miközben csökken a védelem. Az uniós két év tapasztalatai vegyesek ezen a területen, ám az kimondható: a magyar hatóságok mind bátrabban használták azokat az eszközöket, amelyeket az Európai Unióban is alkalmaznak - elsősorban a fogyasztók érdekében, de ezek az intézkedések a törvénytisztelő hazai termelőket is védelmezik.

A magyar mezőgazdaságnak és vidékfejlesztésnek előnyére válhat az a tendencia, amely a közös agrárpolitikát jellemzi: mind jobban támogatja a minőséget megcélzó, környezetbarát, a vidéki élet minőségét javító, fenntartható fejlődést. Adottságaink és hagyományaink itt jól összekapcsolhatók az unió támogatásokkal hitelesített céljaival.

A probléma az, hogy a vidéki népesség segítség nélkül nem tud az új lehetőségekkel megfelelően élni: kedvezőtlen a korösszetétele, iskolázottsága. A vidékfejlesztés fontos célja és eleme, hogy a támogatások címzettjeit fogadóképessé tegye. A magyar agárkormányzat ezt úgy is segítheti, hogy pótolja elődei egyik legnagyobb mulasztását: megszervezi és valóban hatékonnyá, stabillá, egységessé teszi a vidékfejlesztési szaktanácsadó rendszert.