Leszavazták a legfőbb ügyész helyettesét

Tegnap leszavazta az Országgyűlés többsége Belovics Ervin legfőbbügyész-helyettes egy interpellációra adott válaszát. Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője azt kérdezte: "Hol tart a Baumag és a többi ingatlanbefektetési szövetkezettel kapcsolatos eljárás?". És emlékeztetett rá, hogy az ügyben évek óta folyik az eljárás, de ennek állásáról és a várható befejezéséről a sértetteket nem tájékoztatták megfelelően. Herényi Károly arra is választ várt, hogy az okozott kár milyen mértékben térülhet meg.

A helyettes legfőbb ügyész elmondta, hogy a Baumag-ügyben befejeződött a nyomozás, és a nyomozó hatóság vádemelési javaslattal 2006. június 6-án megküldte az iratokat. Az ügyészségnek 90 nap áll a rendelkezésére, hogy meghozza a döntését, s ezt követően a károsultakat sajtóközlemény útján tájékoztatják.

A választ Herényi Károly nem fogadta el, ezért az Országgyűlésnek is voksolnia kellett. A Ház 170 nem szavazattal, 92 ellenében, 16 tartózkodás mellett leszavazta Belovics Ervint, aki - miután jelenleg nincs legfőbb ügyész - először válaszolt interpellációra az Országgyűlésben.

Herényi Károly lapunknak arra a felvetésére, hogy a demokrata fórumos képviselők miért szavaztak együtt a szocialistákkal és a szabad demokratákkal, úgy válaszolt: nem is tudta, hogy a koalíciós képviselők hogyan szavaznak majd, számára azért volt elfogadhatatlan a legfőbbügyész-helyettes válasza, mert semmilyen konkrétumot nem mondott. Ráadásul arra a felvetésére, hogy terveznek-e jogszabály-változtatást, hogy megelőzzék a hasonló ügyeket, Belovics Ervin azt mondta, hogy meg kell várni a bíróság döntését, s azt követően mérlegelik ezt. Herényi Károly ennek kapcsán utalt arra, hogy a Postabank-ügyben sok-sok év eltelte után csak a múlt héten született meg a bíróság döntése. (Cs. I.-N. B. Gy.)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.