Helyi hatalmi harcok az MSZP-ben

Most már bizonyosnak tűnik, hogy a tragikus kimenetelű autóbalesetet szenvedett Toller László pécsi polgármester kezelése hosszú időt vesz igénybe, a baranyaiak erős embere nem lesz képes ismét megmérettetni magát a pécsi önkormányzati választásokon.

A polgármesteri posztért az MSZP-ben komoly harc indult. A helyiek alapvetően két táborra bomlottak: az egyik a helyi MSZP-elnököt, Juhász Istvánt indítaná, aki Toller emberének számít, míg a másik a város jelenleg gazdasági alpolgármestereként dolgozó Gonda Tibort, aki viszont magáról állítja, hogy Toller őt jelölte ki majdani utódjául. Bonyolítja a helyzetet, hogy az események kulcsfigurája viszont valószínűleg Szili Katalin házelnök, aki, ha úgy dönt, hogy elindul, valószínűleg mindent visz, ugyanakkor úgy tudjuk, hogy az MSZP fölső vezetése Gonda Tibort favorizálja. Komoly gondjai vannak a szocialistáknak Hajdú-Biharban is, ahol jól érzékelhető hatalmi harc dúl a megyei közgyűlés elnöke, Juhászné Lévai Katalin és Oláh Lajos megyei elnök közt. Oláh lett a megyei listavezető, Juhászné viszont nem került befutó helyre.

Pécs: ki lesz Toller utódja?

Az MSZP pécsi szervezete pénteken dönti el, ki legyen Toller László helyett a polgármesterjelölt.

Toller László pécsi polgármester állapotáról a politikust kezelő klinika szűkszavú információkat ad. A kiszivárgott hírek szerint az autóbalesetet szenvedett polgármester politikai visszatérésére nem lehet számítani. Az MSZP vezetői mostanáig vártak azzal, hogy kimondják: Toller nem indítható a választáson. De tovább nem várhatnak: egy új jelölt megismertetéséhez idő kell.

Persze abban, hogy a pécsi szocialisták halogatták a döntést a polgármesterjelölt személyéről, annak is szerepe volt, hogy Toller utódját nem könnyű megtalálni. Sokan megállapították már: Toller tehetséges politikus. Dicsérték közigazgatási rutinját, vitakészségét, munkaerejét. Fölényesen megnyert két polgármester-választást, négyszer a parlamenti választáson diadalmaskodott. A megyében és a megyeszékhelyen évek óta minden fontos döntés az ő elképzeléseit tükrözte. Felvetni sem volt érdemes, hogy ki lehetne az utódja.

Egy meghatározó, ám névtelenséget kérő pécsi politikus a következményeket így foglalja össze: - Kemény harc várható az utódlásért, miután nem egy személy fog győzni a jelöltségért folyó küzdelemben, hanem egy csoport.

Úgy tűnik, két jelölt között dől el a harc. Egy ideig Juhász István, az MSZP városi elnöke látszott a legesélyesebbnek. A 47 éves villamosmérnök tavaly óta a Pécsi Közlekedési Zrt. humánpolitikai igazgatója. Juhász azt mondja: ő a Toller által kijelölt utat kívánja folytatni. Mivel Juhász Toller embere, várható, hogy a polgármester csapata kiáll mellette. Akad azonban egy másik csoport is, amely nem akarja, hogy "Toller kreálmánya" nyerjen: ők Gonda Tibort, Pécs gazdasági alpolgármesterét jelölnék. A 42 éves Gonda - egykoron a KISZ Baranya megyei titkára - 12 éve önkormányzati képviselő, 2002 óta alpolgármester. Toller gyakorta visszafogta Gondát - 2003-ban megvonta tőle a döntési jogkört a beruházási kérdésekben. Ezt sokan azzal magyarázták, hogy tartott Gonda megerősödésétől. Ő viszont azt állítja: Toller őt szemelte ki majdani utódjának.

Mindkét oldal kétségbe vonja a másik jelölt alkalmasságát. A pécsiek épp azért kerestek az elmúlt hetekben külső jelölteket, hogy a két tábor közti harc nehogy elbizonytalanítsa a szavazókat. Így merült fel a Pécshez ma is ezer szállal kötődő Szili Katalin neve. Ha a házelnök vállalná a jelölést, a két tábor megbékélne, ráadásul Szili szinte biztos befutó lenne. Mások ugyanakkor fontosnak tartják, hogy Szilinek a városfejlesztésben és pénzügyi menedzselésben nincs kellő tapasztalata.

Márpedig arra szüksége lesz a következő polgármesternek, hisz a 41 és fél milliárd forintból gazdálkodó Pécs az évet 10,6 milliárdos hitelállománnyal zárja. Tegyük hozzá: 2010-ig még 7-8 milliárdot kell felvennie az önkormányzatnak, hogy fedezze azokat a beruházásokat, amelyeket az Európa kulturális fővárosa címmel meg kell valósítania.

Sokak szerint éppen ezért Tasnádi Péter, a megyei közgyűlés alelnöke lenne a leginkább alkalmas a város stabilitási programjának irányítására. Tasnádi vállalná is a jelölést, ám kétséges, hogy van-e elegendő támogatottsága a városi szervezetben. Információink szerint az MSZP baranyai képviselőcsoportja és állítólag az országos pártvezetés is Gonda Tibort favorizálja. Ha Juhász tábora ezzel szembehelyezkedik, akkor a város a "kulturális főváros" fejlesztéseire kért pénzek egy részétől eleshet. Márpedig az adósságban fulladozó Pécs abba előbb-utóbb belerokkanna.

Ungár Tamás

Pécs lesz Európa kulturális fõvárosa - a beruházásokhoz pénzügyi menedzser kell
Pécs lesz Európa kulturális fõvárosa - a beruházásokhoz pénzügyi menedzser kell
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.