Nemhogy a tinta nem száradt meg az íráson, de a szentpétervári tintát még ki sem keverték, amikor a Mol gázüzletágát, amely tárolással és ellátással foglalkozik (foglalkozott), a német E.ON megvette. Ez januárban történt, de a figyelő szemek csak most nyílhattak ki igazán. Visszatekintve világos, hogy az E.ON azért vásárolta be magát a Molba, hogy újonnan szerzett vagyonát átjátszhassa az orosz Gazpromnak, a világ legnagyobb földgáz-monopóliumának, persze nem semmiért. És itt nem a pénz a lényeg. Nem is az, hogy a Gazprom az E.ON révén komoly részesedést szerzett a magyar villamosiparban is. Hanem az, hogy cserébe a magyar gázüzlet el-, illetve továbbadásáért és nem mellesleg a magyar villamosenergia-ipar egy részének eladásáért az E.ON hasonló részesedést kapott a Juzsno-Russzkoje (délorosz) gázmezők kiaknázásában.

Ha valaki nem tudta volna követni: a német óriás nem termel, csak vásárol és eloszt. Az orosz óriás, már ami Európát illeti, csak termel. Mindkettőnek azonos, illetve párhuzamos a vágya. Az előbbi a termelésbe, utóbbi az elosztásba kíván bekapcsolódni. Így kerek az élet, csak épp a felületei nem gömbölyűek. Az eddigi tendencia az volt, hogy az oroszok, puszta illendőségből, nyissák ki termelőpiacaikat a nagy európai konszernek előtt, ugyanakkor ez utóbbiak ne viszonossági, hanem kegyúri alapon tegyék ugyanezt.

Nos, ennek a világnak van vége. A történelmi jelentőségűnek minősíthető magyar üzlet sokkal előbb létrejött, mintsem annak ideológiáját Barroso a hét végén megfogalmazta volna, eképp: "Európa elsőbbséget ad annak, hogy az energiapiac nyitott és átlátható legyen. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy e piachoz mindenki hozzáfér, feltéve, hogy (az általunk rögzített) szabályok szerint játszik." Ez annyit tesz, hogy nem él vissza a fölényével, a megszerzett javakkal, és a legkevésbé sem használja föl azokat politikai természetű zsarolásra. Cheney amerikai alelnök épp ilyen szándékkal vádolta meg a minap az oroszokat (Bush nem), Barroso azonban, említett nyilatkozatának fülszövegében azt mondta, ő bízik Putyin orosz elnökben. Azóta tudjuk, a G8 is bízik.

A precedensnek számító magyar üzlet ebben az összefüggésben jelzi: a Nyugatnak tudomásul kell vennie - a németek vették ezt először tudomásul -, hogy Oroszország, bármilyen legyen is demokratikus deficitje, emancipált játékosként kíván jelen lenni a világ energiapiacán, azaz egyáltalán nem óhajt "arab státusba" csúszni - pusztán termelőként szerepelni. A kérdés eddig az volt, hogy hatalompolitikával kevert ideológiai okok miatt Oroszország hajlandó-e belemenni önnön törpítésébe; Putyin immár legitimált stratégiája azt fogalmazta meg, hogy egyáltalán nem, sőt. Folytatása következik.

Annak az előítéletes magatartásnak tehát, amely Antallék óta (és persze történelmi okoknál fogva) tapasztalható Magyarországon, nincs helye. Az unió regnáló finn elnöksége szerint az is normál biznisznek tekintendő, ha egy energiaszolgáltató száz százalékig orosz kézben van.