Fagyjanak meg, de ne szívják a vérünket

- Fagyjon meg az a nyomorult Európa a gázunk nélkül, de ne szívja a vérünket - a bácsi gyors léptekkel elindul a maga előtt tartott szovjet zászló után, de nem éri utol. Bosszúsan lavírozik a szentpétervári tüntetők között, akik szombaton - végül engedély híján is - kivonultak a G8 csúcstalálkozója és Vlagyimir Putyin ellen tüntetni.

A Neva sugárúton a tömeg szigorúan a járdán halad, a forgalmat inkább a mellettük loholó rohamrendőrök miatt kell leállítani. Most már csak terelnek, miután néhány alternatív baloldali vezetőt néhány perce rendőrautóba tuszkoltak, további harminc embert őrizetbe vettek.

Ezután a tüntetőknek már csak egy lakóházból megeresztett rövid tojászáport kellett kiállniuk, mielőtt a magyar konzulátus előtt is elmasírozva megérkeztek volna a gyermekszínház elé.

- Mondjuk együtt: szo-ci-á-lis biz-ton-sá-got! - skandálja a helyszín szellemében az Oroszországi Kommunista Párt (KPRF) parlamenti képviselője. Lózungnak ez nem túl fülbemászó, így Oleg Szmolin vált: Most mondjuk azt gyerekek, vagyis elvtársak, hogy re-fe-ren-dum. - Együtt mondják.

Kollégája, a pártelnök Gennagyij Zjuganov hanghordozásában az extremitásról szóló törvényt kritizálja, amely alapján lényegében a kormány intézkedéseit vitató kijelentés hangoztatása szélsőséges cselekedetnek minősül.

- Ki ez a zászlón? - Che Guevara - a néni nem jutott közelebb az Orosz Kommunista Ifjúsági Szövetség Zászlótartójának válaszával, így inkább egy Alekszandr Lukasenko-portréval köröző kortársához csapódik, mondván, a nagyra becsült fehérorosz elnök megvédi a saját nyugdíjasait, nem úgy, mint az orosz vezetés.

Követjük a fehérorosz-orosz szövetségi állam megteremtését - mondja Szmolin, noha előtte a demokrácia megteremtéséért szólalt fel. Ráadásul az Európában szalonképtelennek tartott Lukasenkóval kötendő szövetséget Moszkva is támogatja. Elemzők szerint ez Putyin hatalmon maradásának egyik lehetséges útja 2008 utánra.

Kicsit az antiglobalizmus jegyében elítélik a G8-csúcsot, a Világkereskedelmi Szervezetet (WTO), majd a Garri Kaszparov által vezetett Egyesült Polgári Front (OGF) helyi vezetője a letartóztatott ellenzékiekről beszélne, ám a Che Guevará-sok vélhetően sakkellenes radikálisai az egykori sakkvilágbajnok börtönbe juttatását és a liberálisok halálát követelő bekiabálásaikkal megzavarják. Kaszparov csak azért kívánja Putyin távozását, hogy a saját emberei kerüljenek hatalomra, mi viszont totális rendszerváltást akarunk, ezért az OGF az ellenzékünk - mondja egy tiltakozó.

Olga Kurnoszova lapunknak így mondta el: az autoriter rezsim bizonyítéka, hogy a Nemzetibolsevik Párt (NBP) több tagjára letöltendő szabadságvesztést szabtak ki, amiért két éve az elnöki fogadóirodába Putyin-ellenes plakátokkal vonultak be.

Véleménye szerint nem fontos, hogy a párt külsőségeiben fasisztoid, lényeg, hogy követeléseik demokratikusak, büntetésük túlzó.

Egy fiatalember "Jenkik haza!" táblával álldogál a tömegben, mellette két öregúr halálfejes USA-zászlócskát lobogtat. - A nyugat csak az olajunkat akarja, ezért veregetik vállon Putyint, mert ehhez asszisztál - mondja egyikük. Másikuk szerint nem is, mert Putyin nem engedi a nyugatiakat a gáz- és olajmezőkre, de a pénz eltűnik a hivatalnokok kezén. - Hát jól teszi, hogy nem engedi - áll végül Putyin mellé az idősebbik. Annál jobb a zászlócska, amit a színpadról megrezegtet egy KPRF-es felkiáltása: akkor lesz boldogság, ha a szentpétervári G8 helyett egyszer sor kerül a leningrádi szocialista ötvenek találkozójára.


Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.