Négy ok és a gyenge árfolyam problémája
A helyzet azonban csak látszólag hasonló, véleményem szerint a két időszak megbomlott makrogazdasági egyensúlyi folyamatának okai között sokkal több az eltérés, mint az azonosság, és így a helyzet kezelésének módjai között sem lehet párhuzamot vonni. Persze mindkét időszakra igaz, hogy kialakult egy, a gazdasági folyamatok szempontjából nagyon kedvezőtlen helyzet, azaz a költségvetési és a folyó fizetési mérlegben egyidejűleg növekedett a hiány, és ami ennél rosszabb: a két mérleg hiánya már egymást erősítővé vált.
Igazából a hasonlóság ennyi, és ez bizonyos kedvezőtlen folyamatok eredménye mindkét időszakban. A kilencvenes évek elején a kedvezőtlen gazdasági struktúra alkalmazkodási képtelensége miatt alakult ki a már önmagát erősítő kettős hiány. Ráadásul olyan nemzetközi és hazai gazdaságpolitikai környezetben, amikor a forint még nem volt konvertibilis, a gazdaság relatíve zárt volt (annak minden hátrányával és gazdaságpolitikai beavatkozási előnyeivel együtt). Ugyanakkor a 2000-es évek elején a magyar gazdaság egy teljesen liberalizált világgazdasági környezetben, teljesen nyitott tőke- és pénzpiaccal rendelkezik, ami a tradicionális gazdaságpolitikai eszközök hatását csökkenti, esetenként megfordítja. Napjainkban a gazdaság reálfolyamatai stabilak, alkalmazkodóképessége már csak a meghatározó multik miatt is jó, struktúrája kedvező. Nézzük meg, mitől borult fel a gazdasági egyensúly az ezredfordulóra, miért alakult ki a rekordméretű államháztartási hiány és a krónikus ikerdeficit. Megítélésem szerint négy olyan politikai lépés, illetve folyamat volt, amely előidézte a kialakult helyzetet.
1. Az Orbán-kormány a pénzügyminisztere által minden idők legjobb költségvetésének nevezett kétéves költségvetéssel 2001-től kezdve az addig exportvezérelt növekedési pályáról fogyasztásvezérelt növekedésre állította át a gazdaságot. Tette ezt nyilvánvalóan a közeledő választások miatt, amikor is például bevezette az állami kamattámogatáson alapuló kedvezményes lakásvásárlási akciót. Csak ezzel szerény számítások szerint mintegy évi 200 milliárd forinttal terhelte meg a büdzsét. Arról nem beszélve, hogy a lakosság felfutott fogyasztásának nem volt pénzügyi háttere, és ez a lakossági megtakarításokat erodálta, s a lakosság nettó megtakarítóból nettó adóssá vált. Ugyanakkor minden felzárkózó vagy stabilan fejlődő gazdaságra - hacsak nem kulcsvalutájú ország - jellemző, hogy a belső megtakarítások, amelyek meghatározó módon a lakosságtól származnak, nagyrészt fedezik a bővülő beruházásokat, de legalábbis nem nyílik az olló a belső megtakarítások és a forrásigény között. Ehhez persze szükséges, hogy legyen bizalom a megtakarításokkal szemben, és a források ne legyenek külföldről olcsóbban megszerezhetőek, mint belföldről. A problémát csak fokozta, hogy a belső keresletre orientált gazdaság szabad nemzetközi piacok mellett a struktúrát is deformálta, és főleg a hazai kis- és középvállalatok alkalmazkodóképességét rontotta. Ennek negatív eredményeit már tapasztalták a latin-amerikai országok a hatvanas-hetvenes években, a volt KGST-ről most nem is beszélve. Tudomásul kell venni, hogy minden mesterséges, a piaci viszonyokkal ellentétes irányba ható állami beavatkozás (pl. üzemanyag, energia stb. árának befolyásolása) hosszú távon struktúratorzító hatású, miközben kedvezményez bizonyos jövedelemtulajdonosokat a költségvetési hiány növelése mellett.
2. A Medgyessy-kormány - fellelkesülve az első száznapos költekezési programja utáni népszerűség-növekedésen - újabb, úgynevezett második száznapos programjába kezdett, ami olyan költekezési politikát, jövedelemkiáramlást eredményezett, amelynek nem volt termelési, termelékenységi fedezete, ezért a már korábban felborult egyensúlyt tovább rontotta, a hiányt katasztrofális méretűvé növelte.
3. A 2004 őszén hivatalba lépő első Gyurcsány-kormány a helyzetet tétován kezelte, nem kezdeményezte a hiány mérséklését, illetve az államháztartási egyensúly helyreállítását, sőt nem is igazán tárta fel teljes mélységében az államháztartás helyzetét. Ebben a mulasztásában nyilvánvalóan közrejátszott, hogy megint választások közeledtek, majd a kampány során az ellenzékkel együtt már inkább ígéretversenyt tartottak, és a gazdasági racionalitás kevéssé érvényesült. A választásokat viszont megnyerte.
4. Fokozta a bajt, hogy a teljes időszak alatt a Magyar Nemzeti Bank katasztrofális monetáris politikát folytatott. Mint ismert, 2001 tavaszán az Orbán-kormány addigi pénzügyminisztere került a kormánytól független jegybank élére. Járai vezetésével a jegybank tétlenül tűrte az államháztartási egyensúly korábbi főnöke regnálása alatti megbomlását, majd hirtelen eszmélve, az egekig tornázta a kamatokat (igaz, akkor már Medgyessy volt a miniszterelnök). Az irracionálisan magasan tartott kamatokkal a forintot az ingadozási sáv erős szélére felértékelte, ezzel és a magas kamatokkal a gazdasági növekedést generáló exportőröket és a beruházásokat sújtotta. A késleltetett kamatcsökkentésekkel a forintot a jegybank tartósan túl erősen tartotta. Ezzel ugyan az infláció látványosan és gyorsan csökkent, de a gazdaság végleg letért az egyensúlyi pályáról, a hiány finanszírozásának költségét a magas kamatok is növelték, a hiány tovább nőtt. Már négy-öt éve úgy tűnik, hogy a magyar monetáris politika éppen a nemzetközi trendekkel ellentétes irányban mozog, ami egy zárt tőkepiac mellett is felvetne problémákat, bár olyan feltételek mellett lehetne eredményes. Nyitott tőke- és pénzpiacok mellett viszont gyorsan kontraproduktívvá válhatott, hiszen például a drága pénz nem fogta vissza - szerencsére - a beruházásokat és a forrásigényt, viszont azt a nemzetközi pénzpiacok felé terelte, növelve a hazai eladósodást. Napjainkban viszont, a nemzetközi kamatemelések idején a monetáris politika nem olyan aktív.
A 2006-os választások után megalakult második Gyurcsány-kormány - felismerve a helyzet tarthatatlanságát - megtette az egyetlen helyes, bár a társadalom számára kétségkívül fájdalmas lépést, meghirdette az úgynevezett Új egyensúly programját, és annak megvalósításához látott. A program szándékai szerint két év alatt kialakítja az államháztartás egyensúlyát, és megállítja az eladósodást.
A piacok az ilyen egyensúly-orientált, hiánycsökkentő programokat lelkesen fogadják. Miért követte mégis általános fanyalgás és kedvezőtlen piaci reakció a program meghirdetését? Valószínűleg az egyik ok, hogy bár a csomag céljaival a szakemberek általában egyetértenek, annak eszközeivel lehet polemizálni. Fel lehet vetni a kiadási reformok még mindig kérdőjeles voltát, és ez főleg a bevezetőben említett, nyitott pénzpiacok melletti ikerdeficit felszámolásának szükségessége szempontjából nagyon fontos. Ebben a vonatkozásban a monetáris politika, a hatékony árfolyam- és forrásköltség-befolyásolás is meghatározó, amelyben a monetáris politikának igenis van koordinációs feladata. Persze az árfolyam alakulásában sajnálatos módon a miniszterelnöknek is jelentős szerepe volt két egymást követő nyilatkozatával. Az egyik az egyébként nem a kormány kompetenciájába tartozó árfolyamkérdéssel foglalkozott, a másik pedig az euró még mindig hivatalosan kitűzött, 2010-es bevezetése iránt keltett bizonytalanságot. Bár utólag mindkét nyilatkozatot korrigálták, a piac reakciója rendkívül kedvezőtlen volt, a forint árfolyama a sáv közepére lendült, oda, ahová az utóbb korrigált és helytelen miniszterelnöki nyilatkozat látni kívánta. Kérdezhetnénk, mi itt a probléma, hiszen ez az árfolyam jó az exportőröknek, bár sokan még ennél is gyengébb forintárfolyamot tartanának indokoltnak.
Szerintem azoknak van igazuk, akik azt vallják: egy stabil, kevéssé ingadozó, és a sáv erős oldalának közepe körüli forintárfolyam a megfelelő a gazdaság számára. Ez megfelelne az exportőrök túlnyomó részének is (már akik egyáltalán forintban kalkulálnak, az export 70-75%-át megvalósító multikat ez nem érdekli, ugyanis ők belső elszámolásuk miatt euróban számolnak), ugyanakkor kikényszerítené a szükséges szerkezetátalakítási és modernizációs folyamatokat. A gyenge árfolyam drágítja az importot, növeli az árakat és az inflációt, veszélyezteti az árstabilitást. Ez kikényszeríti a jegybank kamatemelését, mégpedig a legutóbbinál erőteljesebb lépés formájában, a monetáris szigorítás pedig fékezi a gazdaság növekedését. A gyenge árfolyam egyébként káros az Új egyensúly program által amúgy is sújtott lakosságnak is - gondoljunk azokra, akiknek akár adósságtörlesztés, akár más célból devizát kell vásárolniuk, most lényegesen több forintot kell egységnyi euróért adniuk. És ez lesz a helyzet akkor is, amikor hazánk csatlakozik az eurózónához. A lakosságnak akkor is egy ésszerűen erős forintárfolyam lesz megfelelő. Egy ilyen stabil árfolyam teszi majd lehetővé a jegybank újabb kamatcsökkentési ciklusát, ami kétségkívül kedvező lesz a gazdaság egészének.
A jelenlegi helyzetben a kormánynak határozottan kell cselekednie az államháztartási egyensúly kialakítása érdekében, de ez önmagában nem elég. Fel kell számolni a költségvetési és a folyó fizetésimérleg-hiány egymást erősítő ördögi körét. Ennek érdekében törekedni kell a fiskális politika és a jegybank monetáris politikája között az utóbbi években kialakult és állandósult vita lezárására, a kettő összhangja, a kormány és a tőle független jegybank együttműködése nélkül az egyensúly nem tud kialakulni. A gazdaságpolitika végre felismerte, hogy osztogatással, a megtermelt javaknál lényegesen nagyobb jövedelemkiáramlással a jövőt kockáztatjuk, és az állandó sírás és Kasszandra-jóslatok helyett a koordinált cselekvés útjára kell lépnie a gazdaságpolitikát befolyásoló minden szereplőnek. Ez vonatkozik a költségvetés bevételi oldalára és a monetáris politikára, de a folyamatosan hiányt generáló nagy elosztórendszerek reformja nélkül a problémák ugyancsak nem oldhatók meg.
A szerző közgazdász
