Elismerte állambiztonsági múltját a hódmezővásárhelyi MSZP-s kampányfőnök

Elismerte állambiztonsági tiszti múltját Rummel József, aki kampányfőnökként dolgozik a hódmezővásárhelyi szocialista polgármesterjelölt mellett.

A kampányfőnök a Délmagyarország című napilap szombati számában megjelent nyilatkozatában feltárta: valóban volt III/III-as tiszt, de dolgozott a III/II-es és a III/I-es osztálynál is, miután a szolgálatok cserélgették egymás közt az embereiket. Sőt, dolgozott a Belügyminisztériumban is. "Huszonhat évvel ezelőtt volt mindez, és nincs köze a mostani kampányfőnöki megbízásomhoz" - nyilatkozta Rummel József. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy vásárhelyi polgárként vesz részt a politikában, már több sikeres kampány részese volt. Hernádi Gyula, a szocialista polgármesterjelölt pedig tisztában volt előéletével - áll a cikkben.

"Az ügynek nincs jelentősége. Azokat az embereket, akik Hódmezővásárhelyért akarnak tenni, szívesen fogadom, Rummel József ilyen" - mondta pénteken Hernádi Gyula, aki hozzátette: munkatársának húsz évvel ezelőtti múltja nem érdekli. Szerinte a Fidesz helyi vezetése ezzel a "gumicsonttal" csupán az önkormányzat 10 milliárd forintos kötvény-kibocsátási és 1,5 milliárd forintos rulírozó hitelfelvételi terveiről akarja elterelni a figyelmet.

Havasi Katalin, a Fidesz helyi elnöke - aki a kampányfőnök állambiztonsági tiszti múltját nyilvánosságra hozta - kijelentette: "Hódmezővásárhely történelméhez, a város szellemiségéhez semmiképpen nem méltó, hogy III/III-as eszközökkel, módszerekkel és emberekkel szembesüljünk 2006-ban". A jelenlegi fideszes polgármester "feleségverését" sugalló közvélemény-kutatás, a házfalfirkálás "más értelmet kap annak a tükrében, hogy III/III-as múlttal és képzéssel dolgozó kampányfőnöke van a szocialista  polgármesterjelöltnek" - tette hozzá. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.