Az Egyesült Államokban pedig kiderült, hogy a Nemzeti Biztonsági Hivatal (NSA) több millió állampolgár telefonját hallgatja le a törvényes előírások betartása nélkül 2002. szeptember 11-e óta. Németországban kormánymegbízásból írt egy alkotmánybíró, Gerhard Schäfer 27 oldalas jelentést arról, hogy a Szövetségi Hírszerző Hivatal (BND) tíz év óta újságírókkal figyeltette kollégáikat és az egyes szerkesztőségeket. Franciaországban De Villepin miniszterelnök vette igénybe a titkos testületet és nyomoztatott riválisa, Sarkozy állítólagos titkos bankszámlái után. Az angol közvélemény azon háborog, hogy - mint kiderült - a biztonsági szervek napokkal tettük elkövetése előtt azonosítottak a négy londoni merénylőből kettőt, de valami "félreértés és anyagi fedezet hiánya okán" hagyták futni őket. Ezek után már szinte mosolyt keltő a hír, hogy a román titkosszolgálat csirkének nézett néhány száz Magyarországról importált, napos pulykát, és - mint később kiderült, indokolatlanul - bennük látta az országos madárinfluenza forrását.

Rossz szériájuk van a titkosszolgálatoknak! - írom. De hadd tegyem azonnal hozzá, hogy ez a széria azóta tart, mióta titkosszolgálatok léteznek. Történelmüket demokráciákban és diktatúrákban egyaránt provokációikon vagy hamis jelentéseiken alapuló, halottak millióit jelentő háborúk, ártatlanul megkínzott, meghurcolt, bebörtönzött emberek ezrei jelzik.

És ez így is marad addig, amíg legalább a demokratikus kormányok nem döbbennek rá arra, hogy a demokrácia alapelveivel összeegyeztethetetlen egy olyan intézmény léte, amelynek működése nem transzparens, tevékenységének jelentős része titkos, és kivonja magát az államhatalom ellenőrzése alól. Ezt az ellentmondást eddig demokratikus országokban sem sikerült feloldani. Persze eddig is voltak, vannak vizsgálóbizottságok (nemzetközi és nemzeti egyaránt), adatvédők, van független bíróság, költségvetési kényszer, de a titkosszolgálatok esetében ezek együttvéve sem hatásosak. Marad, amit a francia filozófus, közíró Raymond Aron mondott: "a titkosszolgálat a demokráciát veszélyeztető jéghegy, amelynek azok is csak a csúcsát látják, akiknek feladata lenne a veszély elhárítása".

Mi az oka ennek a tehetetlenségnek? Mindenekelőtt a titkosszolgálatok lényege, amit a szakma egyik klasszikusa, Napóleon hírhedt rendőrminisztere, Joseph Fouché fogalmazott meg egyszerűen és közérthetően: "a titkosszolgálat azért titkosszolgálat, mert amit tesz, ahogy teszi, az titkos". Vagyis senkinek nincs betekintése munkájába, módszereibe. Fouché mondását egészíti ki egyik méltó utóda, a szovjet titkosrendőrség megalapítója Dzerzsinszkij, aki belevéste pribékjei tudatába, hogy "nekünk nem kell elszámolni senkinek semmiről, senkiről". Ezek azok az elvek, amelyek nyomán egy biztonságtudat alakult ki a szolgálatok munkatársaiban. A meggyőződés, hogy intézményük állam az államban, amelytől - nem csak diktatúrákban - még az uralmon lévő politikusok is félnek. (Willy Brandt megbuktatásában is szerepet játszott a titkosszolgálat jelentése nőügyeiről.)

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a demokratikus rendszerek vizsgálóbizottságainak mégoly lelkiismeretes munkája is legfeljebb néhány parasztáldozatot követel. Ki emlékszik ma arra, hogy melyik francia titkos ember bukott a hajósüllyesztési ügyben, vagy amerikai a Castro elleni megmérgezési akcióban? Nem kell emlékezni. Névtelenek voltak bukásukig, mert a szolgálat védte őket, és azok maradtak utána is, mert valóban jelentéktelen határozat-végrehajtók, bürokraták voltak.

Több oka van annak, hogy zsákutcába vezet, elégtelen eredménnyel végződik szinte minden, a titkosszolgálatok munkáját ellenőrizni kívánó demokratikus kezdeményezés. Először az, hogy a bíróságok, parlamenti bizottságok vizsgálataiknál nagyrészt a szolgálat dokumentumaira, tagjai vallomására vannak utalva. Azokat pedig az az elv vezeti, hogy csak annyit kell elismerni, a titoktartás alól felmenteni, ami már amúgy is kiderült. Álláspontjuk körülbástyázásához iskolázott, erre kiképzett, az adófizetők pénzén jól megfizetett, több ezer fős apparátus áll rendelkezésükre. Ennek tagjai kitűnő tárgyismerettel, szükséges idővel rendelkeznek ahhoz, hogy fölényben érezhessék magukat a vizsgálódókkal szemben. Ha kell, ködösítenek, elterelik a figyelmet a lényegről. Szakzsargonjukkal, azzal, hogy minden szereplőnek, akciónak fedőneve van, továbbá a szervezet alá, fölé, mellé rendelt osztályainak keverésével elbizonytalanítják a labirintusukban járatlan képviselőket, bírókat.

A vizsgálatvégzők pedig, biztonsági kérdésekben felületesen képzett, a témát csak érintőlegesen ismerő, minden más üggyel leterhelt képviselők, bírák, akiknek "apparátusa" gyakran egy kollégával megosztott titkárnőre szorítkozik. Így aztán a demokratikus intézmények behozhatatlan hátrányban vannak a professzionálisan felépített (bár gyakran amatőr módon tevékenykedő) titkosszolgálatokkal szemben.

További szempont, hogy a politikusok jelentős része minden csalódás, tapasztalt félrevezetés, nyilvánvaló törvénysértés ellenére is meg van győződve arról, hogy szükség van a demokratikus gyakorlattal össze nem egyeztethető feltételekkel is a titkosszolgálatok munkájára. Elhiszik, hogy ezt a tevékenységet csak a törvényes kereteken túl, jó esetben annak mezsgyéjén lehet végezni. Ehhez a - szerintem - tévfelfogáshoz kapcsolódik nálunk egy pártoktól többé-kevésbé független, romantikus, hazafiassággal keveredő elképzelés, hogy ez egy szervezet, amely megvédi a nemzetet. (Nem véletlen, hogy a rendszerváltás óta konzervatív és szocialista titokminiszterek egyformán védték, és csak cseppenként tették - máig sem egészen - hozzáférhetővé a kommunista titkosrendőrség irattárát.)

Tudom, hogy vágyálom a titkosszolgálatokat akár csak a demokratikus országokban is, egyik napról a másikra beolvasztani a hagyományosan demokratikus struktúrával rendelkező, parlamenti ellenőrzéshez szokott rendőrség kötelékébe, mint azt számos társadalomtudós javasolja. De közbülső megoldásként arra talán lenne lehetőség, hogy felállítanak egy jól kiképzett, jól fizetett, szakemberekből álló, a parlament vagy a miniszterelnöki hivatal alá tartozó, csak a szolgálatok tevékenységét ellenőrző hatóságot. Ez csak elhatározás és politikai bátorság kérdése.

Jót tenne egy ilyen intézkedés a szolgálatoknak is. A demokratikus társadalomhoz tartozónak érezhetnék magukat, és nem olyan torzszülöttnek, amilyennek most tekintik őket.