Manci néni egy határon túli munkaerő-kontingens része volt, olyasvalaki, aki rendes parasztaszszonyként élte az életét, egészen addig, amíg Szlovákia ki nem szállt Csehszlovákiából. Addig Manci néni férje Dél-Csehországba hordta Skodával a zöldséget és a gyümölcsöt, az asszony pedig otthon dolgozott. De a kiskertnek az önálló államiság választásával leáldozott. Maradt Magyarország. Meg a vendégmunka.

Az ötvenen túljutott Manci néni évekig csipeket ellenőrzött. Munkája abból állt, hogy egy elektromos jeleket olvasófejjel átvizsgálta, jó-e az autórádió potméterének csipje, vagy sem. Ha jó volt, azt továbbengedte, ha nem, azt kivette a dobozból, és visszaküldte a gyártósorra. Manci néni jól megélt ebből, kelt ugyan hajnali kettőkor, és este kilenckor keveredett haza, de nem bánta, mert a hosszú évtizedek alatt hozzászokott a kemény munkához.

Egyszer aztán megtörtént a baj. A nagy német autógyár gyártási nagyfőnökei magukhoz rendelték a magyar beszállító gyártásért felelős menedzsereit. Egy autórádiót tettek az asztalra, és hüledezve közölték: ez a rádió bizony nem működik. És miért nem működik? - kérdezték a magyarok. Mire a nagy német autógyár képviselői elmondták: soha, semmilyen körülmények között nem vizsgálják, hogy az általuk beszerelt autórádió működik-e vagy sem, mert meg vannak róla győződve, hogy a beszállító, aki abból él, hogy nekik szállít, nem követ el hibát. Most viszont az van, hogy a potméter csipje sajnos hibás volt, ami a méregdrága luxusautó vevőjénél derült ki. És megmutatták a csipet, átengedték rajta az elektromos jelet, rossz volt, tényleg rossz, látták a magyarok, és szégyenkezve írták alá azt a nyilatkozatot, amelyet a nagy német autógyártó az orruk alá dugott. Ebben az állt, hogy bánják a dolgot, mint a kutya, amelyik hetet kölykezett, és soha többé ilyen nem fordul elő. Ha mégis, fuccs a beszállításnak, slussz.

Jöttek haza a magyarok, és már útközben kiötölték a megoldást: nincs kecmec, venni kell egy robotot. Manci néni sorsa akkor pecsételődött meg, amikor a menedzserek megálltak Passau mellett vacsorázni. Az egyik főnök fölhívta osztrák ismerősét, és azt kérdezte, tud-e olyan robotról, mely elektromos jelet kibocsátva ellenőrzi a csipet, s a rosszakat kiszedi a jók közül. Ne hülyéskedj, felelte az ipari robotokkal házaló ügynök, dugig van ilyenekkel a piac, olcsón megúszod, föladod nekem SMS-ben a rendelést, és mire hazaérsz, ott a robot a szerelősoron. Mibe kerül? Semmiség, felelte az osztrák, negyvenezer euró a ketyere ára.

Amikor az SMS elment, Manci néni éppen hazafelé baktatott a falujában. Hármasban jártak át Magyarországra a munkaerő-kontingenssel, este volt, fújta a szél a nyárfák tetejét. A három szerelősori asszony azok mellett a fölgazosodott kertek mellett haladt el, amelyeken egykor szakadásig dolgoztak a helybéliek.

- Rossz előérzetem van - mondta az asszony a két fiatalabbnak, és elmesélte, a főnökei elrohantak Németországba, előtte futkároztak, mint pók a falon. - Valamit összetéveszthettem - tette hozzá, és tanácsolta, nézzenek be a kocsmába, ahol férjeik minden bizonnyal olcsó cseh sört nyelnek, és nézik a meccset. A három ember tényleg ott volt. Amikor Poborskiékat az olaszok kiporolták, annyit morrantottak, már a csehek sem a régiek, és hazaindultak.

Manci néni két hét múlva meglátta a gyárban a nulla hibaszázalékot produkáló robotot. A frász törné ki a derekad, mondta, majd besétált a szalagvezető technológushoz, és letette az asztalra gyári beléptető-kártyáját.

Amikor a határon túli munkaerő-kontingens kiskockás szatyros darabja elhagyta a csipes szalagot, még hallhatta, amint a fiatal mérnönök poénkodtak. - Nem pletykál, nem késik, nem dohányzik - mondták, és körbeviháncolták a robotot.