Ám egyben Putyin kedves városa és hatalmának bázisa is. Elnökségének hat évében dollárok százmillióival ismét fenséges politikai kulisszává varázsolta.

A város péteri szimbóluma mégsem tért vissza.

Sőt, ma úgy tűnik, hogy a G8 után Pétervár nem a Nyugat felé nyitás, hanem az orosz "energia-szuperhatalom" létrehozásának szimbóluma lesz.

Jelzésértékű lehet, hogy Moszkvából ide költöztette központját a Gazprom óriásvállalat, amely legfőbb eszköze Putyin energiastratégiájának. Ez hatalmi-politikai akció is. Ezért - ha nem is hivatalosan - ez a stratégia joggal nevezhető "Gazprom-dokrínának".

A szentpétervári csúcs előjátéka egy külünös politikai "balett" volt, amelynek szereplői hol a klasszikus figurák eleganciájával közeledtek egymáshoz, hol pedig elhajították a balettcipőt és "szöges bakancsot" húzva estek egymásnak.

Ebben a fura, ideges táncban a Fehér Ház és a Kreml egyaránt részt vett.

Néhány hete Bush még Európába küldte Cheney alelnököt, hogy megvádolja Putyint: az emberi jogokat megsértve "irányított demokráciát" hoz létre és energiaszállítási monopóliumát "szomszédai megfélemlítésére és megzsarolására használja".

A csúcs közeledtével Bush hangot váltott. Nem ismételte meg ugyan híres mondatát, hogy "mélyen Putyin szemébe nézve" ott becsületességet és barátságot látott, de azt mégis kimondta: "Ha nem is értek egyet minden döntésével, nagyon fontos számomra, hogy jó személyes kapcsolatot tartsak Putyinnal. Senki nem akar kioktatni senkit, és senki sem szereti, ha nyilvánosan megbírálják."

Putyin a váltást másképpen időzítette. Két hete azt mondta: "Bush elnök becsületes. Elnöki minőségében és emberileg is azok közé tartozik, akiket barátaimnak tekintek." Azután négy nappal a G8 előtt kitört és támadott. Cheney vádjaira utalva azt mondta: Oroszország "kategorikusan ellenzi", hogy akár energiapolitikája miatt, akár azzal az ürüggyel, hogy szüksége lenne demokratizálódásra, beavatkozzanak belügyeibe.

Így hát (bármilyen aktuális válsággóc kerülne terítékre) a G8 igazi témája az orosz Gazprom-doktrína lesz - és lehetséges világpolitikai következményei.

A lényeget hatásosan fogalmazta meg Dmitrij Trenyin, a Carnegie Alapítvány moszkvai központjának igazgatója. A legbefolyásosabb amerikai külpolitikai agytröszt, a Council on Foreign Relations folyóirata, a Foreign Affairs legutóbbi számában így ír: "A legutóbbi időkig Oroszország úgy tekintett magára, mint a nyugati naprendszer Plútó nevű bolygójára: nagyon távol a központtól, de alapvetően mégis a rendszer része. Most Oroszország letért erről a röppályáról. Az orosz vezetők feladták azt a korábbi szándékot, hogy a Nyugat részévé váljanak és megkezdték saját, Moszkva központú naprendszerük megteremtését."

A következő kérdés magától adódik: hogyan jutottunk idáig és miért? A kiinduló időpont 2001. szeptember 11., az al-Kaida terroristáinak támadása New York ikertornyai ellen. Az Amerikát ért sokk után Putyin felajánlotta Bushnak: Oroszország elfogadja Amerika globális vezető szerepét, ha cserébe elismerik Oroszországot elsőrendű szövetségesként és különleges jogait az Ukrajnát, Belaruszt és Kazahsztánt magában foglaló exszovjet nagyrégióban. Washington úgy vélte, hogy Putyin az ajánlatot a gyengeség pozíciójából tette és ezért elutasította.

Ettől kezdve mindaz, amit a Szovjetunió hajdani közép- és kelet-európai csatlós államai és a balti országok üdvözöltek (tehát a NATO kiterjesztése és a régió országainak csatlakozása az Európai Unióhoz) Moszkva szemében az oroszellenes elszigetelési akció része volt. Amikor azután Grúzia a "rózsás" és Ukrajna a "narancsos" forradalom során végleg kiszakadni látszott a különleges posztszovjet térből és felvetette hogy csatlakozni akar a NATO-hoz, a Kreml úgy látta: az elszigetelés szándéka a bekerítés politikájává változott.

2003 és 2004 között így Oroszország még mindig a viszonylagos gyengeség pozíciójából volt kénytelen szembenézni a Fehér Házzal. A fordulatot és az orosz hatalmi pozíciók megerősödését a Bush-kormányzat iraki háborújának kudarca tette lehetővé, amely Iránt tette a régió potenciális hegemón hatalmává. Irak és Irán krízise veszélyeztette az energiaellátás biztonságát. Az olaj és földgáz ára magasra szökött, ami felértékelte a világ legnagyobb földgázkincsével és (a szaúdiak után) második legnagyobb olajtartalékával rendelkező Oroszország energiapolitikai és ezzel világhatalmi pozícióját.

Putyin jól érzékelte ezt. 2005 tavaszán már a Szovjetunió összeomlását nevezte "a XX. század legnagyobb geopolitikai katasztrófájának". Egy ilyen stratégiai súlyú kijelentés csak azt üzenhette, hogy - ha új korlátok között és új módszerekkel is - helyre kell állítani Oroszország nemzetközi befolyását.

Ma, a G8 nyitópillanatában Oroszország nem Plútó többé egy nyugati naprendszerben, hanem energetikai szuperhatalom, amely olyan erővel tér vissza a világpolitikai színtérre, amilyenre a Szovjetunió széthullása óta nem volt példa.

Az orosz vezetés ezt is csak lépcsőfoknak tekinti egy még ambiciózusabb cél felé. Oroszországnak - mondja Putyin - "arra kell törekednie, hogy az energiagazdaság vonatkozásában a világ vezetője legyen."

Ennek a koncepciónak van (egyelőre vázlatos) ideológiája is. A szerző Vlagyiszlav Szurkov, Putyin helyettes kabinetfőnöke. Első tézise elveti azt a definíciót, amely a mai orosz politikai szisztémát "irányított demokráciának" minősíti. Szurkov szerint az irányított demokrácia olyan rezsim, amely egy globális centrum politikai akaratától függ. Oroszország ezért nem irányított, hanem "szuverén demokrácia". Az új ideológia két további alaptézise közül az első: "Nem igaz, hogy Oroszország elveszítette a hidegháborút. A mi álláspontunk az, hogy mi győztük le a magunk totalitárius rendszerét". A második - ebből kiindulva - azt állítja: "Számunkra világos, hogy Moszkva sokkal többet tett Európa és Közép-Európa demokratizálásáért, mint Washington vagy London."

Az így kirajzolódó új orosz Gazprom-doktrína pénzügyi bázisa és névadója a világ legnagyobb gázipari óriása, az állami kézben lévő Gazprom, amelynek elnöke Dmitrij Medvegyev egyben első miniszterelnök-helyettes, és 2008 után - ha Putyin valóban tiszteletben tartja az alkotmányt és távozik - a Kreml mai urának potenciális utódja. A vezető menedzser-vezérigazgató posztját Alekszej Miller tölti be, aki Putyinnal és Medvegyevvel együtt dolgozott az akkor még Leningrádnak nevezett Szentpéterváron. A Gazprom csúcsán jelentkező politikai összefonódás egyébként áthatja az emelkedő Putyin-rezsim egész szerkezetét.

A zászlóshajót követő második óriás a Rosznyefty olajtröszt, elnöke, Igor Szcsecsin a leningrádi KGB-ben dolgozott együtt Putyinnal. Viktor Krisztyenko, az ipari miniszter egyben a Transznyefty nevű olaj- és gázcsőhálózatot birtokló monopólium elnöke. A Transznyefty rövidesen befogadja a finomított olajszállítást ellenőrző Transznyevtyprodukt vállalatot, amelyet mintegy "mellékfoglalkozásként" a Kreml ideológusaként említett Vlagyiszlav Szurkov irányít.

A lista még folytatható lenne. Lényeges politikai tartalma az, hogy a Jelcin-időszak spontán privatizációs szakaszának anarchiájából kiemelkedő oligarchia szétzúzása után Putyin létrehozta a személyéhez kötődő modern piaci módszereket alkalmazó menedzser-politikusok hálózatát. Az így született "Oroszország Rt." vezetése tehetségesen és igen hatékonyan használta ki a magasba szökő olaj- és gázárak által kínált pénzügyi lehetőségeket. Így ma a Kreml a világ harmadik legnagyobb, 300 milliárd dolláros devizatartalékának birtokosa. Emellett 50 milliárd dolláros stabilizációs alapot tudott képezni, majd a csúcs közeledtével idő előtt kifizette mintegy 20 milliárd dolláros adósságát a hitelezők párizsi klubjának, majd erre a gazdasági bázisra támaszkodva a rubelt teljesen konvertibilissé tette.

Az új hatalmi bázison a G8 küszöbén számos párbaj zajlott le a Gazprom-doktrína hordozójaként megerősödött Oroszország és az Egyesült Államok között, másodsorban pedig az orosz-amerikai-európai háromszögben. E párbajok közül Észak-Korea rakétaprovokációjának és az iráni atompolitika kezelésének ügyében mindössze annyi történt, hogy kiderült: a résztvevők a gyakorlati teendőket tekintve azzal sem értenek egyet, amivel egyébként elvben egyetértenek.

A két legfontosabb párbaj azonban ennél messzebbre mutatott. Az első színhely Grúzia volt, a legfontosabb kaukázusi köztársaság, amely a függetlenség deklarálása óta erőszakos konfliktusban áll a Putyin-rezsimmel. Bush mégis éppen most, a G8 küszöbén látta szükségesnek, hogy fogadja a grúz elnököt, és látványosan kiálljon Grúzia NATO-felvétele mellett.

A második színhely Ukrajna volt: az orosz válasz Grúziára. A "narancsos forradalom két vezetője és a mögöttük álló pártok március óta tartó vita után végre létrehoztak egy koalíciót, és meghirdették: Ukrajna csatlakozni akar a NATO-hoz. A múlt hét végén ez a koalíció széthullott és most úgy tűnik: Moszkva hívei alakíthatnak kormányt. Így veszíthet kétes realitásából a NATO "bekerítési" perspektívája. Javulnak viszont az esélyei Putyin "birodalmi" tervének, amely a független Ukrajnát visszavezetné az energia-szuperhatalommá nőtt Oroszország politikai vonzáskörébe.

Az Ukrajnáért vívott párbaj új fordulata már eddig is megmutatta: van racionális alapja az orosz "feltámadást" vizionáló Nyugat aggodalmainak. Az egész folyamatra végül az orosz parlament egyhangú döntése tette fel a koronát. Az iraki terroristák által elrabolt öt orosz diplomata meggyilkolására hivatkozva Putyin "zöld utat" kapott, hogy fegyveres kommandóosztagokat küldjön a "föld bármely pontjára terroristák felkutatására".

A förtelmes indiai terrorista robbantások után Szergej Ivanov orosz honvédelmi miniszter emelte a tétet. Ő már globális méretű megelőző akciókról beszélt. A világ tudja: eddig csak az amerikai szuperhatalom adott önmagának hasonló (kárhozatos eredményeket hozó) felhatalmazást.

A racionális elemzés lehetősége ezen a ponton véget ér. Csak kérdezni lehet. Most két hatalom igényli majd magának a globális megelőző intervenció jogát? És mit kezd ezzel a G8? És miért ez a nyolc? Olaszok és kanadaiak miért igen? És kínaiak, indiaiak vagy éppen németek és brazilok miért nem?

A választ - ha egyáltalán van - nem tudja senki. Nem tud majd válaszolni rá a G8 és a Gazprom-doktrína randevúja sem.

A szentpétervári G8-csúcs logója