Sólyom László felkereste az Európai Bíróságot

Sólyom László köztársasági elnök luxemburgi látogatásának második napján, pénteken az Európai Bíróságra látogatott, ahol Vasziliosz Szkurisszal, a testület elnökével folytatott megbeszélést, s találkozott a bíróság két magyar bírájával, Juhász Endrével és Czúcz Ottóval is.

A bírósági megbeszéléseken a sajtó nem lehetett jelen, de az előre kiosztott beszédtervezet szerint Sólyom azt hangsúlyozta, hogy az Európai Unió jogközösség és értékközösség is egyben, s a jog uralma nemcsak a tagállamokat összekötő érték, hanem az EU működésének legfőbb alapelve is. Sólyom szerint Magyarország sajátos hivatása az EU-n belül egyebek mellett az lehet, hogy helyzetéből fakadó különös érzékenysége miatt (itt a diktatúrára és az emberi jogok akkori figyelmen kívül hagyására utalt) különös hangsúllyal képviseli az emberi jogok kérdését, még akkor is, amikor a terrorizmus elleni küzdelem során korlátozóbb szabályok elfogadása lehet szükséges. Ugyanakkor a magyar államfő figyelmeztetett, hogy az EU legnagyobb problémája pillanatnyilag a lakosság aktív támogatásának hiánya, s bár ez a probléma számos okra vezethető vissza, ezek között mindenképp szerepel, hogy alapvető, az unió jellegét és működését meghatározó döntések nem eléggé átláthatóan, a közvéleményt is bevonva születnek. Ezért azután az uniós polgárok jelentős része nincs tisztában azzal, mennyire meghatározó az európai jog mindennapi életükben - mutatott rá a magyar államfő, aki az alkotmánybíróság volt elnökeként elismert jogtudósnak számít.

Az Európai Bíróság az Európai Unió legfőbb jogértelmező testülete: feladata a közösségi jog betartásának felügyelete, a többi EU-s szerv munkájának törvényességi ellenőrzése, valamint a jogi viták eldöntése. 1957-ben hozták létre, székhelye Luxemburgban van, s mintegy 1800 alkalmazottja van. E létszám felét a fordítók adják: a bíróság határozatai ugyanis az EU összes nyelvén megjelennek. Magyarország 2004-es EU-csatlakozása óta két magyar bíró is dolgozik a testületben.

Sólyom László ezt követően a nagyhercegség egyik legfőbb turisztikai nevezetességébe, Vianden középkori várába látogatott, amelyet a helyi polgármester mutatott be neki. Ezzel a programmal fejeződött be a magyar államfő kétnapos luxemburgi látogatása.

Luxemburgba költözött a "Zsigmond és kora" kiállítás

Sólyom László csütörtökön érkezett a Luxemburgi Nagyhercegségbe. A Magyar Köztársaság elnöke ezzel viszonozta Henrik nagyherceg márciusi budapesti látogatását - írta lapunk luxemburgi levelezője, Földes György.

A budapesti Szépművészeti Múzeumban nagy sikerrel bemutatott "Luxemburgi Zsigmond és kora" című kiállítás mától három hónapig a miniállam Nemzeti Történelmi és Művészeti Múzeumában (Musée national d’histoire et d’art) tekinthető meg. A két ország kulturális minisztériumai által közösen megvalósított megaprojekt fővédnökei, az államfők, a márciusi budapesti kiállítás-megnyitó után tegnap a luxemburgi nagyközönség számára tették lehetővé, hogy október közepéig megismerkedjenek a szinte páratlan anyaggal.

Beszédükben mindketten hangsúlyozták Zsigmond európaiságát, a magyar köztársasági elnök pedig külön kiemelte, hogy a középkori uralkodó – bár német-római császár és luxemburgi fejedelem is volt - udvarát mindvégig Budán tartotta.

Sólyom László csütörtökön rövid négyszemközti beszélgetést folytatott vendéglátójával, este pedig részt vett a tiszteletére adott vacsorán.

(forrás: MTI, illetve Földes György Luxemburg)

Sólyom László Henrik luxemburgi nagyherceg társaságában a Luxemburgi Zsigmond korát bemutató kiállítás megnyitójára tart
Sólyom László Henrik luxemburgi nagyherceg társaságában a Luxemburgi Zsigmond korát bemutató kiállítás megnyitójára tart
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.