Szemben Schmitt-tel

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége ma délelőtt ülést tart. A Népszabadság információi szerint a tizennyolc tag közül tíz - Aján Tamás, Bakonyi Tibor, Császári Attila, Csötönyi Sándor, Faragó Judit, Gyárfás Tamás, Hegedűs Csaba, Markovits László, Sinka László, Vass Károly - nem lesz jelen.

Távolmaradásuk oka az, hogy Schmitt Pál, a MOB elnöke a Magyar Nemzet múlt pénteki számában madárijesztőknek titulálta mindazokat, akik az alapszabály módosítása érdekében rendkívüli közgyűlés összehívását szorgalmazzák. (Az indítvány lényege, hogy a szervezet elnöke és főtitkára ne lehessen országos párt elnöke, alelnöke vagy főtitkára.) A MOB alapszabálya szerint rendkívüli közgyűlést kell összehívni abban az esetben, ha a tagság harmada azt írásban kéri. Lapunk úgy tudja, a 165 tag közül eddig 102-en erősítették meg aláírásukkal, hogy ragaszkodnak a módosításhoz. Az indítvány közgyűlés általi elfogadásához minősített többségre, azaz 83 szavazatra van szükség.

A MOB már említett tíz tagja - köztük három alelnöke - azt kéri, hogy a MOB elnöke az alapszabály 20. paragrafusának 2. pontját figyelembe véve hívjon össze elnökségi ülést, amelyen a tagságot sértő kijelentést tisztázhatnák, továbbá szóba kerülne a visszahívás kérdése is. Egyébként a 20. paragrafus 2. pontja szerint az elnökséget nyolc napon belül össze kell hívni akkor is, ha azt az elnök vagy a testület tagjainak harmada - az ok és a cél megjelölésével - kéri.

Ami az aktuális - mai - helyzetet illeti, a 20. paragrafus 7. pontja szerint az elnökség akkor határozatképes, ha tagjainak több mint a fele jelen van. A fentiek értelmében amennyiben a már említett tíz elnökségi tag nem lesz jelen az ülésen, akkor a testület határozatképtelen. Ez már azért is kínos, mert az ülésre meghívást kapott Elbert Gábor, az állami sportirányítás új vezetője, továbbá Erdei Tamás, a Nemzeti Sportszövetség nemrégiben megválasztott elnöke.

Időközben újabb aláírásgyűjtés kezdődött, amelynek tartalma aligha nevezhető alkotmánysértőnek - az előzőt ugyanis Schmitt Pál annak tartotta. A MOB-tagok aláírásukkal csatlakozhatnak a rendkívüli közgyűlés összehívásának kezdeményezéséhez. Idézet a szövegből: "A közgyűlés oka és célja a MOB hatékonyabb érdekképviseletének és érdekérvényesítő képességének helyreállítása, valamint annak biztosítása, miután a MOB jelenlegi elnöke sokirányú kötelezettségvállalása következtében nem tudja a MOB érdekeit a korábbiakhoz hasonló hatékonysággal képviselni." Aki aláírja az ívet, az egyúttal azt javasolja, hogy Schmitt Pál a továbbiakban a MOB örökös tiszteletbeli elnökeként segítse - itthon és külföldön - az olimpiai mozgalmat, a MOB pedig válasszon új elnököt.

A helyzet, mondhatni, fokozódik.

Plakát 2004-bõl  Bánhalmi János
Plakát 2004-bõl Bánhalmi János
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.