- Mindenképpen szükség van színházi törvényre - mondja Jordán Tamás, a Nemzeti Színház direktora, aki szerint először is a munka törvénykönyvéhez kapcsolódó jogharmonizáció lenne égető, hogy feloldják a színházi életre kevéssé alkalmazható paragrafusokat.

Ilyen például a heti két szabadnap (ebből az egyik pénzzel megváltható), valamint az: tizenkét órányi munka után nem lehet tovább dolgoztatni az alkalmazottat. A szabadnappal az a probléma, hogy a fodrásznak vagy kellékesnek gyakran két hétig mindennap kell dolgoznia. Korábban ezeket a pihenőket összevonva adták ki a több hónapos nyári szünetben. Az úgynevezett tájolásoknál, mikor a pestiek vidékre, a vidékiek másik városba viszik előadásaikat, lehetetlen, hogy a műszakot a délelőtti szállítás, díszletépítés után estére, majd a díszletbontásnál másik váltsa föl. Szükség lenne arra is, hogy bővítsék az ekhóra jogosultak körét. Például a világosítók és a hangosítók választhatják ezt az adózási formát, a kellékesek és a fodrászok viszont nem, miközben ők ugyanolyan alkotó munkát végeznek.

A színházi törvény szabályozhatná, ki indíthat színiiskolát, ki és miről adhat diplomát. Ma már egy gyorstalpalón bárki szinkronszínész lehet, és az olcsó munkaerőt szívesebben alkalmazzák a stúdiók. A tévésorozatok szereplői gyakran nézhetetlenek, miközben a képzett színészek parlagon hevernek.

Ami még igazán fontos: a szponzorok inspirálása. Mint a filmtörvény esetében, a színháziban ugyancsak rögzíthetnék, hogy a teátrumok mecénásai a támogatás összegével könnyíthessék adóalapjukat. Jordán szerint a szakma egységesen támogatja a jogszabály létrehozását, amelynek megfogalmazása legkorábban jövő tavaszra, legkésőbb őszre elkészülhetne, és 2008 elejétől léphetne életbe.

- Nem tulajdonítok túl nagy jelentőséget annak, hogy van-e színházi törvény - mondja Zsámbéki Gábor rendező. Az Európai Színházi Unió alelnöke szerint a törvény léte alapvetően nem befolyásolja a színházzal kapcsolatos bánásmódot. Ha kevés a pénz vagy a politikusok nem akarnak többet adni, akkor mindegy, hogy elkészült-e a törvény. Ugyanez érvényes arra az esetre is, ha "színházszerető kedve" van a kormánynak. Zsámbéki úgy véli: kis dolgokban lehet hasznos ez a jogszabály. Ki kell mondani, hogy szükség van ennyi helyen önálló teátrumra. A színházi hálózat fölépítése lassú folyamat, szétrúgása pillanatok alatt lehetséges, de szinte lehetetlen a visszaállítása. Megkérdeztük Zsámbéki Gábort, hatásosan szabályozható-e, hogy ki mondhatja magát színésznek, ki milyen feladatot vállalhat. - Ami egy szakmában történik, az inkább az ország társadalmában történő változás következménye - állítja Zsámbéki, és hozzáteszi: lehetetlen megállítani a színházi burjánzást, a színházak, az iskolák, a produkciók és főleg az önjelölt pályára lépők számának emelkedését. Azt viszont a rendező is fontos lépésnek tartja, hogy törvényileg befolyásolják az adakozó kedvet, azaz a szponzorok adókedvezményhez juttatását.

- Lehet hasznos a törvény, ha az egész színházi világot egységes keretbe foglalja - állítja Gáspár Máté. A Krétakör Színház ügyvezetője azt javasolja: az állam határozza meg, milyen szerepet vállal ebben a kulturális ágazatban - a Magyar Állami Operaház fenntartásától a pályakezdő drámaírók ösztöndíjáig. A törvény ugyanúgy érintené a színházi intézeteket, mint a fesztiválokat, a színház-pedagógiát, a szakmai folyóiratokat. A tulajdonos csak arra mondja, hogy kell, amihez forrást is tud rendelni. Az egységes rendszerben nem átláthatatlan feltételek mentén csordogálnának a forintok, lobbialapon a kiegészítő támogatások. Mindenki pályázna a központi pénzekre - művészeti koncepcióval, hosszú és rövid távú stratégiával. A fenntartó négy évre előre garantálná, ki mennyi pénzzel gazdálkodhat, és a vezetőket folyamatosan be- és elszámoltatná. Gáspár Máté fontosnak tartja az átláthatóság garantálását, ami azt sugározza: elvileg ide bárki beléphet. Nincs előjog, "nekem jár" -elv. Az ügyvezető szorgalmazza: hozzanak létre egy irodát, amely az előadások külföldi és belföldi terjesztésével, menedzselésével foglalkozik.

A színházi törvény mellett teszi le a voksát a Magyar Színházi Társaság ügyvezető titkára is. Vajda Márta a legfontosabbnak azt tartja: a szakmai szervezetek véleményét ne lehessen megkerülni az igazgatóválasztásoknál, díjosztásnál. Az állam garantálja, hogy a támogatások mértéke nem csökken, ugyanakkor nehezen meghatározhatónak, nem diplomafüggőnek tartja, hivatalosan ki a színész vagy a rendező.