Számlákat foglaltak a Hungarotranszplantnál

Molnár Lajos egészségügyi miniszter Ungár Lászlót, a Szent László Kórház nőgyógyász főorvosát bízta meg a Hungarotranszplant Kht. vezetésével - értesült a Népszabadság.

Mint már hírt adtunk róla, három hete Molnár vizsgálatot rendelt el és büntetőfeljelentést tett, azt tisztázandó, hogy szabályosan zajlik-e az átültethető szervek kivétele Magyarországon. Felmerült ugyanis a gyanú, hogy külföldi orvosok jogosulatlanul emeltek ki átültethető szerveket holttestekből. E vizsgálat idejére a miniszter felfüggesztette a munkavégzés alól Borsi Józsefet, a szervátültetéseket koordináló kht. vezetőjét.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) "emberi test tiltott felhasználása" bűntettének gyanújával rendelt el nyomozást. Az elmúlt napokban több tanút is kihallgattak, majd csütörtökön számlákat foglaltak le a kft. irodáiban. Csontos Stefánia, az NNI helyettes szóvivője ezt azzal indokolta, hogy a rendőrség a nyomozás során a kht. gazdálkodásának törvényességét is vizsgálja. Például azt, hogy az átültethető szervekért utaltak-e pénzt a kht. számlájára.

Információink szerint a rendőrség emellett azt is vizsgálja, hogy az uniós jog értelmében valóban jogosulatlanul vettek-e ki szerveket külföldi orvosok Magyarországon.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.