A sebességhatárt kicsit túllépte Tollerék autója

Toller László pécsi polgármesternek és sofőrjének, Szőke Jánosnak nem volt bekapcsolva a biztonsági öve, amikor három hete Dombóvár és Tamási között, a 61-es úton autójuk fölborult, miután leszorította őket az útpadkára egy szabálytalanul előző Mercedes - tájékoztatta tudósítónkat a szakértői vélemény alapján a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság közbiztonsági igazgatója, Kovács Zoltán alezredes.

A politikust és gépkocsivezetőjét a balesetet követően pécsi klinikákra szállították, ahol Szőke János később meghalt. Toller mély altatásban, intenzív kezelés alatt áll, orvosai tájékoztatása szerint megkezdték fokozatos felébresztését.

Kovács Zoltán elmondta: a baleset után sokan úgy vélték, hogy a politikus szolgálati Volkswagen Passatja nagy sebességgel száguldott, ám a szakértő megállapította, hogy a sebesség túllépése nem volt jelentős - 110-zel haladhatott az autó. Hozzátette: jelentős akkor lett volna az eltérés, ha a kocsi sebessége meghaladja az óránkénti 117 kilométert.

A szakértői vizsgálat még nem fejeződött be. A rendőrség orvosokból és műszakiakból álló csoportot kért fel annak tisztázására, milyen következményei lettek volna a balesetnek, ha a biztonsági övet Toller László és sofőrje beköti, illetve hogy ez esetben milyen biztonságot nyújtott volna a légzsák.

l A művi altatás fokozatos megszüntetése nem feltétlenül jelent pozitív vagy negatív változást egy súlyos koponyasérült állapotában, de azt biztosan, hogy az állapota stabil - közölte a pécsi baleset-sebészeti klinika baleseti sebész szakorvosa az MTI megkeresésére szerdán. Sallai Péter, hangsúlyozva, hogy nem a konkrét esetről nyilatkozik, elmondta, a megfelelő körülmények megléte esetén a művi altatás fokozatos megszüntetése azért lehet fontos, mert a beteget altatásban gép lélegezteti, hosszabb idő elteltével pedig előfordulhat, hogy a szervezet "elfelejt önállóan lélegezni".

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.